Ez a poszt azért íródott, hogy jobban értsük, milyen nehézségekkel néz szembe az, akinek a szülei magas pozíciót töltenek be egy gyülekezetben. Velük való beszélgetéseim során kiderült, nem minden olyan egyszerű, mint ahogy kívülről látszik. Az átlagon felüli kihívásokkal néznek szembe, és sokszor a bűnnel való küzdelmükkel is egyedül maradnak. Szeretném, ha az olvasóban még nagyobb empátia alakulna ki, hogy ez elősegítse a gyógyulást és a kapcsolatok helyreállását a pásztor, a gyereke és a hívők közössége között. Minden pásztorgyereknek ajánlom, és minden olyan hívőnek, aki legalább egy pásztorgyereket ismer.
A poszt megírásához Barnabas Piper – The Pastor’s Kid könyvét vettem alapul, illetve pásztorgyerek-ismerőseim beszámolói alapján írtam, több felekezetből. A bejegyzésben az ő rövid beszámolóik is szerepelnek név nélkül.
Pásztorgyereknek (vagy PK-nek, az angol „preacher’s kid”-ből elterjedt szleng rövidítésen) fogom nevezni azt a személyt, aki kiskorától kezdve keresztény nevelésben részesült, és a szülei olyan szolgálatot/szerepet töltöttek be a keresztény közösségben, ami miatt a legtöbb gyülekezeti tag tudja, kik ők. (Pl.: pásztor, prezsbiter, lelkész, segédlelkész, szolgálatvezető, dicséretvezető vagy énekes/zenész, vallási intézmény vezetője, keresztény iskola tanára, stb.)
Minden pásztor családja különbözik a másiktól. Van, ami kevésbé funkcionál jól, és van, amelyik nagyon is jól működik. Ugyanez igaz az egyházi közösségekre is. Nincs egyforma. A pásztorgyerekek tapasztalata sok mindenben hasonlít, de sok mindenben el is tér (akár testvérek között is). Viszont talán minden pásztorgyereknek ismerősek lesznek a következő jelenségek, akikre hatalmas nyomást tud helyezni egy közösség kultúrája, akár kisebb, akár nagyobb, akár konzervatív, akár liberálisabb közösségről van szó.
Az akvárium-lét és a gyakori vád: a beképzeltség
A pásztorgyerekek élete abban különbözik egy átlagos keresztény gyerekétől, hogy folyamatos, kitartó figyelem övezi minden mozdulatukat. Olyan az életük, mint a halaké a kivilágított akváriumban.
Pásztorgyerekként tudják, ki vagyok, és sok mindent tudnak rólam (például tanítások illusztrációiból, vagy személyes pásztorlások példáiból), de engem igazából nem ismernek. XY lánya/fia vagyok nekik. A folyosón olyanok köszönnek, akikről azt sem tudom, kicsodák, ők tudják a nevemet, de én nem tudom az övéket. Komplett beszélgetéseket folytatunk le így.
Az ismertséget egy PK könnyen összekeverheti a népszerűséggel. Gondoljunk bele, sok ember azért megy el különböző tehetségkutatókba, hogy az emberek megismerjék, és azt hiszik, ettől válnak népszerűvé is. Ha egy pásztorgyereket sokan ismernek, az természetes módon kialakítja benne a fontosság érzését, ami könnyen a beképzeltséghez vezet, ami gyakori vád a PK-val szemben.
Mivel a pásztorgyerek korán szembesül azzal, hogy sokan beképzeltnek tartják, gyorsan megtanulja, hogy ezt valamilyen módon kompenzálni kell. Minden dicséretet elutasít, mindenkit előre enged, nem akar az istentiszteleten előre ülni, vagy bármilyen kiváltságban részesülni, nehogy az átlaghívők protekciót kiáltsanak.
Úgy éreztem, én semmit nem tettem azért, hogy a szüleim neve miatt kiváltságos elbánásban részesüljek. Ezért minden helyzetben azt kerestem, hogyan tudok alázatos lenni. Akár duplán is a sor végére álltam. Azt mondogattam: „Semmiben nem vagyok jobb, mint mások, még abban sem, amiben amúgy jobb vagyok” vagy „Nyugodj meg, nem számítasz.” Úgy hívom, alázatos öncenzúra. Amikor a PK már önmagát is felszámolná a nagy alázatoskodásban.
„Mekkora mázlista vagy, hogy a szüleid gyereke vagy” mondják a PK-nak teljesen őszintén a hívők, akik nagyon tisztelik és szeretik a szülőket. Eközben mások azt vágják a fejéhez, hogy „semmiben sem vagy különb, mire vágsz fel?” Még egy felnőttnek is nehéz lenne a két véglet között megtalálni a középutat, hát még egy gyereknek. Arról nem beszélve, hogy már fiatalként felmerül az emberben az a kérdés is: „miért éppen én?”
Tesómat csúfolták, hogy papgyerek, meg szentfazék, ami szintén nem volt könnyű, engem meg tiszteletteljes távolságtartással kezeltek, ami nagyon elmagányosítja az embert.
Szellemi óriások nyomában
Az elszálltság onnan is fakadhat, hogy pásztor iránt érzett tisztelet miatt a hívők hajlamosak egy téves szerepbe helyezni a pásztorgyereket, tanácsot kérnek tőle, vagy lelki szemetesládának használják. Holott simán előfordulhat, hogy a PK nem örökölte szüleinek az empatikus készségét, pszichológiában nem járatos és több mint valószínű, hogy erre szóló elhívása (=Isten által adott feladata) sincs. Legalábbis nem kiskamaszként.
Mégis elvárják tőle, hogy fiatalként a Bibliával tökéletes összhangban nyilvánítson véleményt, pusztán azért mert a pásztor gyereke. Ez azért is problémás, mert fiatalon az ember még nem rendelkezik annyi élettapasztalattal, hogy ki tudjon zoomolni a saját valóságából, ezért csak a saját tapasztalatait fogja egyedül „jó útnak” látni, és el is várja, hogy a többiek ebben kövessék.
Ha egy PK-t gyakran megkeresnek ilyen kérdésekkel, és meg akar felelni, akkor egy bizonyos tanácsadói tekintéllyel fog fellépni a kortársai felé, amit nagyon könnyen arroganciának fog látni a környezete és miközben egy elvárásnak akar megfelelni, jogosan azt kérdezik „Ki emelt téged fölénk”? „Miért osztod itt az észt?” „Mit képzelsz, ki vagy te?”
Mindeközben a legtöbb hívő automatikusan azt feltételezi a PK-ról, hogy ő a legjobb keresztény, a legnagyobb szellemi óriás.
Ez már kiskorban elkezdődik, amikor a gyerek-bibliaiskolában minden tekintet (a tanítóé is) a pásztorgyerekre mered, ha van egy különösen nehéz kérdés a Bibliából. Hisz neki azt is tudnia kell, hogy melyik bíra volt Dodó unokája, vagy ki is volt Séruja. (Megfejtés a poszt végén.) Egy pásztorgyerek már kicsiként is teljesen tudatában van annak, hogyha nem tudja a választ, azzal a szüleiről állít ki szegénységi bizonyítványt.
Egy másik véglet, abból fakad, hogy egy pásztorgyerek hiperérzékeny a képmutatásra. Kilométerektől kiszúrja a szent/kegyes embereket, legalábbis akik azt hirdetik magukról, és ő még csak véletlenül sem akar a képmutatók közé tartozni, vagy nem akarja, hogy szentfazéknak tartsák, ezért visszacsavar a hitének a nyilvános gyakorlásából.
Szeplőtelen fogantatás?
Ehhez társul – egyáltalán nem tudatosan – az irreális elvárás, hogy legyen teljesen bűntelen. Mivel azt tudjuk, hogy Jézuson kívül ez senki másnak nem sikerült, ez vagy képmutatáshoz, vagy hatalmas szégyenhez vezet.
„Életem első bűnvallására készültem (gyerekként), és ezzel akartam menőzni egy felnőtt előtt. (Tipik PK húzás.) Teljes döbbenetet váltottam ki belőle, tök őszintén megkérdezte, miért kéne nekem bűnvallásra mennem, hiszen pásztorgyerek vagyok.”
Minden PK rendelkezik ótermészettel, és függetlenül attól, hogy mennyire jó keresztények a szülei és mennyire szeretetteljes környezetben, jól nevelik, 12-13 éves korban ki fog jönni az ádámi természet, ami többnyire nagy hülyeségben nyilvánul meg egy kiskamasznál.
Ez nem a szüleit minősíti. Nagyon sokat segíthet a gyülekezet abban, ha egy 13 éves pásztorgyerekre nem úgy néz, mint egy 13 éves keresztényre, hanem mint egy 13 éves éretlen gyerekre, akinek ugyanúgy kegyelemre és megtérésre van szüksége, mint minden embernek.
Az istennel való kapcsolatot nem ozmózis során szívjuk magunkba apánktól, akármilyen mély igeismerettel is rendelkezik, vagy akármilyen tüzesek is a prédikációi. Édesanyánk hűséges szolgálata sem mossa el a bűneinket. Nem. Nekünk is Jézusra van szükségünk.
Identitás – Ki vagyok én?
Normális esetben egy gyerekkel szemben fokozatosan nő az elvárás a környezete részéről, hogy tudja ki ő és kicsoda számára Isten. Sajnos ez a pásztorgyerekeknél a helyzetükből fakadóan nem így van. Kiskoruk óta meg van mondva, hogy miben és hogyan kell hinniük.
A legnagyobb kihívás egy pásztorgyereknek, hogy személyes közössége alakuljon ki Jézussal. Én sokáig elhittem, hogy a szüleim hite elég lesz, és az ő farvizükön beevezhetek a Mennybe. Mivel „készen” kaptam a hitet, sokkal később jutottam el annak a kérdésnek a feltevéséig, hogy „a hitem tényleg az enyém, vagy az apámé?
Nekem az hozott valóságos megtérést, amikor ráébredtem, Jézus Krisztus engem szeret, nem apám gyerekét, hanem engem, aki én vagyok. Mert ő ismer engem, és mert én érdeklem. Nem azért, mert okosakat tudok mondani. Jézusnak végre nem kellett bizonyítanom.
A legtöbb pásztorgyerek tudja, hogyan kell imádkozni, megtanulja az ima felépítését, a pontos teológiáját. Megvan nekik az a kenetteljes hangnem is, ahogyan imádkozni „kell”, hogy jó imádkozónak tartsák őket. De sokuknak nem esik le, hogy az ima Istennel való igazi kommunikáció.
27 éves voltam, amikor rájöttem, mekkora hülyeség, hogy nem merem elmondani Istennek, igazából mit gondolok. Akkor tapasztaltam meg, hogy lehet sírni neki, vagy kiabálni vele.
A gyülekezetben való felnövés egyik nehézsége, hogy az ember Jézusnak csak a különböző tulajdonságait hallja, de sokáig nem áll össze a kép – írja Piper.
Olyan atmoszférában nőttem fel, amiben Isten volt a szolgálat, a hivatás, a hobbi, és ez megnehezítette, hogy lenyűgözzön az evangélium. Úgy nőttem fel, hogy az életünk arról szólt, hogy megmutassuk Istent embereknek, és emiatt nekem nehéz volt Istent individuális módon megragadni.
„Ismertem az összes sztorit Jézusról, de akkor szerettem meg igazán, amikor megértettem, ő is ember volt. Amikor már nem csak a tökéletes, halált legyőző, bűnnélküli Jézusról tudtam, hanem megértettem, hogy ő is a földön járt, hozzám hasonlóan voltak kísértései, és az emberek őt is megbántották / elhagyták, ahogy engem. Hatalmas elvárásokkal kellett szembenéznie az apja miatt. Úgy, mint nekem.”
Egzisztenciális veszély– Miattam rúgják majd ki az apámat?
Amikor Pál apostol ír a keresztény vezetőkkel kapcsolatos elvárásokról, ott szerepel az a kitétel is, hogy „Szükséges, hogy… a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel. Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?” (1Tim 3:2-5, SZPA)
Azt hiszem a pásztori hivatás az egyedüli munka a földön, ahol ha a gyereked erkölcsileg megkérdőjelezhető dolgokat tesz, szembe megy a Biblia tanításaival, vagy fellázad, akkor az megkérdőjelezi azt is, hogy tudod-e a munkádat jól, hitelesen végezni. Még egy politikusnál is csak annyi az elvárás, hogy a gyerek bűneit a szőnyeg alá lehessen söpörni, de nem kell pl. lemondani a pozíciójáról, ha a fia drogozik, vagy a lánya házasságon kívül lefekszik valakivel.
Bár a gyülekezetem ezt teljesen „egészségesen” kezelte, és nem lettek kirúgva a pásztorok, ha a gyerekük elhagyta a hitet, ezt én gyerekként még nem tudtam. A bibliaismeretem miatt éles kardként lebegett a fejem felett, hogyha lebukom a bűneimmel, a szüleim miattam veszítik el a munkájukat és az utcára kerülhetünk. Engem ez tartott távol attól, hogy segítséget kérjek. A félelem és a titkolózás pedig a függőség felé lökött.
Itt kapcsolódik a téma a blog alaptematikájához. Ha esetleg pásztorgyerekként a félelem miatt kettős életet élsz, akkor szeretném, hogy tudd, számodra is van menekülés. Ne hagyd, hogy a szégyen gúzsba kössön!
A pásztorgyereknek is szüksége van arra, hogy tudja, ha bűnt is követ el, de megbánja és bevallja, akkor a teljes bűnbocsánat neki is jár. És utána, ha lehet, ne is legyen „kiprédikálva”.
Elvárások hullámvasútján – Legyél már tökéletes
Azoknak a hívőknek, akik még maguk is küzdenek az ótermészetükkel, több szempontból is kettős hozzáállásuk van a pásztorgyerekek felé. A „beképzeltség” miatt van egyfajta gúnyos várakozás, hogy úgyis el fog bukni, ugyanakkor megjelenik felé az a várakozás is, hogy legyen tökéletes.
De nem csak annyira, mint a kortársai. Annál is tökéletesebb.
Megjelenik a kettős mérce.
Egy pásztorgyerekkel szemben sokkal szigorúbbak az elvárások, nem viselkedhet a korosztályának megfelelően, neki mindenben példát kell mutatnia. És ez a példamutatás nem csak a bibliai igazságokra vonatkozik (pl. Ne lopj), hanem az emberek által önkényesen meghozott, sokszor megfoghatatlan szabályokra is – írja Piper.
Ezért lesz egy pásztorgyereknél ÜGY abból, hogy milyen zenét hallgat, milyen játékkal játszik, vagy milyen hosszú a szoknyája, míg egy átlag gyerek esetén senkinek a szeme se rezdül ugyanannál.
Egyszer a keresztény iskolámban kimondtam azt a szót, hogy ’a fene’. Mindenki használta ezt a szót rendszeresen. De mivel én mondtam, a levegő is megállt a teremben és mindenki rám meredt.
Az akvárium-effektus miatt ehhez társul az a jelenség is, hogy a gyülekezetben sok hívő feljogosítva érzi magát arra, hogy megnevelje a pásztorgyereket, vagy szóvá tegye az esetleges hiányosságait. Ha pedig szemtől szembe nem is mondja, „jelentést tesz” a szülőknek, hogy tinédzser fiúk egy lánnyal beszélgetett a folyosón, vagy hogy már megint kilátszott az alsónadrágja a divatozás miatt.
Már elmúltam 25, amikor valaki odament apámhoz, hogy tényleg elengedett világi rock koncertre? 30 felé közelítettem, amikor a hajszínválasztásom miatt megkérdezték, apám amúgy mit szólt hozzá? Nevettem egyet és mondtam, hogy nem tetszett neki. De sokáig tartott odáig eljutnom, hogy nevetni tudjak ezeken.
Senkit sem lehet jó emberré szekálni. Nem a számonkérés segít, hanem ha egy olyan vonzó közeg a gyülekezet, ahol otthon érezzük magunkat. A pásztorgyerekek hálások azokért a hívőkért, akik irgalommal és türelemmel viszonyulnak hozzájuk. Mert azért sok ilyen van.
Képmutatás a négyzeten – A politikusok, a kaméleonok és a lázadók
Egy pásztorgyerek gyorsan kitanulja a szerepéhez tartozó „mesterséget”. Lehet, fogalma sincs arról még, hogy ki ő valójában, de azt tudja, mit várnak el tőle és ezt nagyon jól tudja vetíteni. A legtöbb gyereknél a megfelelő kérdések feltevésével gyorsan ki lehet deríteni, hol kamuzik. Egy PK tudja már előre a kérdéseket, tudja rájuk a helyes választ és valószínűleg le sem esik neki, hogy az nem a szívéből jön.
Tudtam mi a jó és mi a rossz. Tudtam elméletben egy csomó dolgot Jézusról és a megváltó művéről. De igazából nem hittem ezekben.
A pásztorgyerekek többféle megküzdési stratégiát fejlesztenek ki magukban, és érdekes, hogy egy családon belül a testvérek is különféle magatartásformákat vehetnek fel – írja Piper.
Vannak a Politikusok – az ő bevett módszerük, hogy úgy válaszolnak meg egy kérdést, hogy igazából nem árulnak el semmit. Ezzel tudják a rengeteg feléjük irányuló figyelmet udvariasan hárítani. Milyen a szellemi életed? – kérdezi egy gyülekezeti tag. Nagyszerű. Hát a tied? – kérdezi vissza egy gyakorlott politikus PK. Viszont ha minden kapcsolata ilyen felületes marad, akkor az intimitás és a valódi kapcsolódás hiányzik az életéből, és senki sem fogja tudni, ha éppen identitásválságon megy keresztül.
A Kaméleonok – akik a megfelelési kényszerük miatt bármilyen társaságba képesek beolvadni. Igyekeznek mindenki számára „jó bizonyság” lenni, sehonnan sem akarnak kilógni. Nem vállalják a konfrontációt. Sokan bemutatkozáskor elhagyják a vezetéknevüket, hogy a többiek átlagemberként kezeljék őket. (Ezzel azt akarják bizonyítani, hogy szerethető, értékes emberek a szüleik vezetékneve nélkül is.) Nincs olyan gyülekezetre jellemző viselkedési forma, amiben ne lennének profik. Mindig azt teszik, amit elvárnak tőlük. De ennek is megvan a maga csapdája. Ki is a Kaméleon valójában? Milyen képességei, tehetsége van? Mit gondol ő a dolgokról? Eljön az az idő, amikor meg akarja majd találni, miben hisz, és nem akarja többé a mások hitét visszatükrözni.
Míg politikus, vagy egy kaméleon típusú PK próbál a lehető legjobban beilleszkedni az Ok Nélküli Lázadó mindent ledob magáról. Látja a többi pásztorgyereket, a saját testvéreit és gúnyosan fúj egyet. Nem igazán tudja, mi hajtja, csak azt tudja, mit utasít el. A felszínen úgy tűnik, egyetlen életcélja, hogy megkeserítse pásztor szülei életét és tény, hogy ebben sikerrel is jár. Folyton megríkatja anyját, az apját teljesen kiborítja. Az ő motivációja egyszerűen csak az, hogy elege van a képmutatásból, és nem hajlandó benne tovább részt venni. Csak eközben azt nem veszi észre, hogy neki sincsenek válaszai arra, hogy ki ő, és mi az identitása.
Mire van szüksége a pásztorgyereknek?
Sokszor a hívők tévesen azt feltételezik a pásztorgyerekről, hogy a szülei pozíciója miatt neki mindene megvan, nincs semmire szüksége. Pedig nagyon is szüksége van olyan kapcsolatokra, ahol ténylegesen meg akarják ismerni, elfogadják, hogy vannak neki is hibái, kételyei, félelmei. Szüksége van olyan barátságokra, amiben nincsenek irreális elvárások, és nem a kihasználásról szólnak (például információ vagy kapcsolatszerzés miatt). Nem csak XY gyerekét látják a PK-ban.
A pásztor családjáról sokan azt hiszik, hogy tökéletes és teljes benne a harmónia. Pedig ha őszinték akarunk lenni, még egy normálisan funkcionáló átlagcsaládban is vannak nehézségek. Ehhez hozzá adódnak olyan egyéb tényezők, mint például a pásztorok időbeosztása, prioritási sorrendje, nem mindig kiszámítható bevételi forrása, illetve hogy a hívők számára folyamatosan elérhetőek.
A pásztorgyereknek arra van szüksége, hogy a szüleiből ne csak a maradék idő/energia jusson neki a gyülekezeti dolgok után. Hogy a szülei elsősorban szülők legyenek otthon és ne pásztorok. Töltsenek vele minőségi időt, ami nem otthoni bibliatanulmányozást és imaalkalmat jelent, hanem közös focizást, kirándulást, fagyizást és olyan beszélgetéseket, ahol nem a kész „biblikus” válaszokat kapja meg „prédikátor-módban”.
Apám rendszeresen időt szakított arra, hogy vacsora után játsszon velünk, de nem tudott bevonni minket a hobbijába, mert az igetanulmányozás, a teológia, az írás és a prédikálás volt a mindene. Ezek pedig nem olyan dolgok, amit egy tizenkét évessel együtt lehet csinálni. A mai napig sajnálom, hogy nem volt közös hobbink az apámmal.
Ebben átlaghívőként is nagyon sokat tudsz segíteni, ha türelmes vagy, amikor a pásztorod családi program miatt nem áll azonnal rendelkezésedre. Vagy ha rendszeresen imádkozol érte és a családjáért. Egyébként nagyon sok hívő átlátja ezt, és együttérez a pászorgyerekekkel – írja Piper.
Üzenet a pásztorgyereknek, akinek elege lett
Lehet, hogy komoly sérüléseid vannak akár a szüleid, akár a közösség miatt. Időbe telhet ezeknek a feldolgozása. Könnyű felvenni az áldozati szerepet, haragudni és mindenki mást hibáztatni azokért az igazságtalan dolgokért, amik veled történtek. De hidd el, nem ez fog előre vinni az életben.
Nincs tökéletes gyülekezet. Mert egy gyülekezet a tökéletlen emberek közössége. A tökéletlen emberek pedig fájdalmat okozhatnak egymásnak. De ez nem ok arra, hogy az ember hátat fordítson Jézusnak és az egész Egyháznak. Ha igazán őszinte vagy, az sem igaz, hogy mindenki csak szekált vagy bántott. Sokan most is szeretettel gondolnak rád, és várják, hogy újra találkozhassatok.
Fontos látnod, hogy a sérelmeidet olyan emberek okozták, akik jót akartak, csak nem tudták, hogy amit tesznek, az benned mit vált ki. A gyülekezeti kultúrának időre van szüksége, hogy megváltozzon. Kellenek a tapasztalatok és a visszacsatolások is ahhoz, hogy a közösség észlelje, valami elromlott. Lássuk be, hogy ebben a pásztorgyerekek nem mindig jók. Nehéz visszajelezni a pásztor-szülőknek, ha valamit elrontottak, vagy valamire nem jutott elég figyelem.
Ezért nagyon fontos, hogy őszinte legyél a szüleiddel azzal kapcsolatban, hogy milyen sérüléseket szenvedtél. Kemény és nehéz beszélgetés lesz, valószínűleg fájdalmas is. De ezzel indulhat el a gyógyulás, a megbocsátás és a helyreállás.
Sokáig nem akartam a szüleimmel őszintén beszélni a gyerekkoromról, mert azt hittem, fájdalmat okozok vele. Kímélni akartam őket, azt hittem, már úgyis mindegy. De mind éreztük, hogy valami miatt ott a feszültség. Aztán beszélgettünk egyet. Kemény volt, de elindult valami és sok minden a helyére került bennem.
Tudod, Jézus is „pásztorgyerek” volt. Mindenen keresztül ment, amin te is. Rengeteg volt vele szemben az elvárás. Ő tudja, mit érzel. És Őbenne már megvan a gyógyulásod.
Üzenet a pásztornak, aki esetleg ezt olvassa
Sokat írtam arról, milyen nehézséget jelenthet a hivatásod, szolgálatod a családodnak. Biztos vagyok benne, hogy nehéz volt olvasni, lehet, hogy olykor akár sértőnek is érezted. Szeretném, ha tudnád, nem az motivált, hogy a fejedhez vágjam a nevelési hibáidat. Nem is lenne rá semmilyen felhatalmazásom. Biztos vagyok abban, hogy a képességeidnek és akkori tudásodnak megfelelően igyekeztél a legjobb szülő lenni. Egyszerűen csak sok pásztorgyerekkel találkoztam, akik még küzdenek azokkal a sebekkel, amiket a közösségben kaptak, és nekik akartam segíteni.
Abban bízom, hogyha elolvassák ezt a posztot, akkor megkeresnek téged, beszélgetnek veled és elmesélik, hogyan élték meg a gyerekkorukat. Elmondják neked, miért hálásak, és mi volt nekik nehéz. Hiszem, hogy ez által elindulhat az a folyamat, amit megígért az Úr: „az atyák szívét a fiakhoz fordítom, a fiak szívét pedig az atyákhoz.” (Mal 4:6) És akkor nem lesz több olyan pásztorgyerek, aki távol van még a szülei hitétől.
Miért jó pásztorgyereknek lenni?
Piper erről is ír a könyvében. Azért, mert olyan otthonban nőnek fel, amely át van itatva a Bibliával és az Isten beszédével való élő közösség hatalmas áldásforrás. Még ha egy pásztorgyerek ideig-óráig fel is lázad, a gyerekkorában hallott igék hatnak az életében és felnőtt korban is meghatározzák a döntéseit, világnézetét, sőt cselekedetét. Ahogy pedig a saját hitük megszületik, egy nagyon biztos alapot jelentenek, amire építkezni lehet. Ha valaki pásztorgyerekként nő fel, az nagyszerűen fel tudja készíteni a saját elhívására, szolgálatára (aminek nem kell feltétlenül lekövetnie a szülőkét).
Azok a PK-k, akik szeretik az egyházat, a sok gyerekkori nehézség ellenére is nagy szeretettel viszonyulnak Isten népéhez, és nagy örömmel végeznek benne különféle feladatokat.
Tinédzserkorom óta arra vágytam, hogy ugyanazt csináljam, mint a szüleim. Segíthessek az embereknek megtalálni Jézust. Azóta is legalább annyira akarom építeni az egyházat, mint ők tették, a saját lehetőségeimhez mérten.
Végezetül pedig egy pásztorgyerek köszönete:
Hálás vagyok a szüleimnek, hogy odaszánták az életüket Jézus Krisztus szolgálatára. Ez hatalmas kihívás. Senki sem tudta volna vagy tudja azóta sem tökéletesen csinálni. De szükség van rátok, az egyik legfontosabb munkát végzitek a Földön. Büszke vagyok arra, hogy a gyereketek lehetek.
Bár a posztom témája kissé eltér a blogétól, azért ez már egy sorozat második része, amiben az egyházzal foglalkozom. Az első részt itt tudod elolvasni:
Melyik bíra volt Dodó unokája? Thóla
Ki volt Séruja? Dávid húga, Abisai, Asael és Joáb anyja
Mindkettőt tudtad fejből? Gratu. 🏆
