Close
Amikor mérges vagy

Amikor mérges vagy

Ma arról írok, hogy mit tudsz csinálni, hogy a dühöd ne vezessen az eleséshez. Teleszórtam ezt a posztot zenékkel, ha végigolvasod a bejegyzést, megérted miért.

Az ember sokszor nem is gondolja végig, hogy milyen állapot vezet a pornófogyasztáshoz, önkielégítéshez. Több témáról írtam már, az éhségről, a szomorúságról vagy a fáradtságról. Egy dolog még nem került terítékre, mégpedig a harag. 😤

Az indulatok

Egy kedves olvasóm üzenete gondolkodtatott el, és jutott eszembe, hogy mennyire végig kísérte a tinikoromat és a felnőtt korom elejét az, hogy nem igazán tudtam az indulataimat jól kezelni. Nyilván álmomban sem gondoltam volna tiniként, hogy az önkielégítéssel való küzdelemnek esetleg közel lehet az érzelmeimhez. 🙄

Pedig a keresztény segédanyagok rendszeresen említik, hogy az ember gyakran a pornográfiába és az önkielégítésbe menekül, amikor enyhíteni akarja a fájdalmát, az izgatottságát, a szomorúságát, elvetettségét, a saját bizonytalanságait és bizony a mérgét/dühét is.

Ez a felfokozott érzelmi állapot amúgy nem csak a kamaszkort jellemzi, és akkor itt most hadd szúrjak be egy lányspecifikus szakaszt. Srácok, nyugodtan ugorjátok át a következő bekezdést. TobyMac után találkozunk. 😉

👩 Csajok, az ovuláció környékén hormonális folyamatok miatt is jobban ki vagyunk téve a hangulatingadozásnak (szomorúság, indulatosság), amik sokszor elcsúszáshoz vezetnek. Aztán ha nagyon erősek a menstruációs fájdalmaid, akkor utána egyfajta önjutalmazás formájában is megnyilvánulhat ez. Vizsgáld meg, hogy az elcsúszások esetedben nem ebben az időszakban történnek-e! Itt írtam már erről. Óriási fegyver a kezedben, ha tudod, a hónap melyik időszakában kell még jobban résen lenni.

Ha nincs egy egészséges düh- és stresszkezelési módszerünk, akkor elképzelhető, hogy az ember az önkielégítésbe menekül. Mert amikor elnyomjuk az érzéseinket, ahelyett, hogy fel- és elismernénk őket (erről itt írtam), akkor az úgy néz ki bennünk, mint egy forrásban lévő fazék víz, ami mindjárt kibugyog és elárasztja a tűzhelyet. Lehet takarítani utána…

Sőt már a türtőztetés is rengeteg energiát vesz el tőlünk, amitől kimerültek leszünk. Kiszámíthatatlan, hogy mikor robbannak ki az érzések, azaz mikor veszítjük el az önuralmunkat.

Az önuralomvesztés pedig nem túl jó szitu, ha erről a témáról van szó. 😬

Ezt nagyon fontos lenne megtanulni már kamaszkorban, de ha te kedves olvasó már elmúltál 18, akkor se aggódj, nincs késő. Nyugodtan guglizd ki, hogy mit ajánlanak szakemberek az indulatkezelésre, és mi az, ami esetedben működhet.

Én most azt a két dolgot részletezném, ami nekem segített.

Mozogj, hogy levezesd a feszkót

Az egyik a sport. Tinikoromban több sportot kipróbáltam, de végül egy erőszakosabb játékstílusú, kontakt-sport jött be a legjobban. Akkor nem tudtam megmagyarázni, utólag látom, hogy ez segített a bennem felgyülemlett feszültséget levezetni.

A felnőttkori, már szabadságban járós korszakomban a békésebb sportok jönnek be, de úgy gondolom, hogy a heti minimum két-három alkalom most is szükséges, hogy a tanulással/munkával járó stressznek legyen egy egészséges „kigőzölgése”.

Szóval nem véletlenül ajánlgatom mindig a hobbis posztot. Az indulatkezelésedben is kulcsfontosságú lehet nálad is. Ne csak mindig a Netflix menjen, hanem menj el futni, bokszolni, biciklizni, tornázni, kosarazni, vagy ami neked bejön. Nyílván most a távolságtartási szabályok ezt nehezítik, de próbáld megtalálni, hogy mit lehet, és mi az, ami bejön.

A „jóféle” kiabálás

A másik dolog valószínűleg nem lesz meglepő azoknak, aki már olvasnak egy ideje. Biztos feltűnt, hogy nagyon szeretem a zenét, mindig keresem magamnak az inspiráló dalokat. Még egy külön rovatot is csináltam TGIF néven. Amúgy erről Pál is beszél:

Egymás között hangszeres dalokkal, dicséretekkel és szellemi énekekkel beszélgessetek, énekelve és zenélve az Úrnak szívetekből. Mindenkor hálát adva mindenért.

Ef 5:19-20, SZPA

Valahogy a zenék segítenek nekem az érzelmeim feldolgozásában, legyen az akár a szomorúság/magány, akár a méreg.

És akkor itt jön a képbe a kedves olvasóm üzenete, amit a poszt elején említettem. Ezt írta nekem egy srác: „Hallgattam a 116 – Temptation dalát, és eszembe jutott, hogy mivel sok fiú is olvassa a blogodat, lehet sokaknak tetszene, és esetleg segítene nekik. Eléggé témához vág, és én úgy gondolom, nagy igazságok vannak benne kimondva.”

Az üzeneten elmosolyogtam. Na nem azért, mert ne lenne igaz. (Jó szám, hallgassátok meg!) Hanem azért, mert azt feltételezi, csak a fiúk hallgatnak „kemény zenét”.

Eszembe juttatta, hogyan próbáltam régen Eminem és Linkin Park számokkal kikiabálni magamból azt a mérget, amit amiatt éreztem, hogy mennyire ELEGEM VAN abból, hogy nem tudok megszabadulni az önkielégítéstől. Mindketten a saját függőségeikkel való küzdelmükről énekeltek, emiatt én is nagyon tudtam azonosulni ezekkel a dalokkal a saját küzdős területemre vonatkoztatva.

Nyílván hívőként tisztában voltam azzal is, hogy ezeknek a daloknak a hallgatása új problémákat hozhat be. Nem mondhatjuk, hogy a szexualitás területén olyan tiszta életet éltek ezek az emberek, ráadásul a Linkin Park szegény énekese öngyilkos is lett.

Tudjuk, hogy amit hallgatunk/nézünk az hat ránk és formál minket.

Szóval egy idő után eldöntöttem, hogy megkeresem azokat a keresztény előadókat, akik még mindig keményebb zenei stílusban, de az Istennel való kapcsolat viszonylatában énekelnek azokról a dolgokról, amikkel küzdök.

Ha esetleg te is kipróbálnád ezt a fajta indulatkezelést, amit egyébként zseniálisan össze lehet kötni az előző ponttal (a sporttal), akkor ugye a posztban elszórva találsz pár számot, amit én nagyon szeretek.

Nyílván ízlések és pofonok, de ha bejönnek, csináltam egy új Spotify listát, amin tudod őket hallgatni, plusz feltettem még rá néhány régi (mondjuk azt, hogy oldschool) és pár újabb számot.

Totál eklektikus a lista, de hátha találsz rajta olyat, ami bejön.

Ha most nagyon kiakadtál (akár a stílus, az előadó, vagy a zeneválasztások miatt), azt légyszi engedd el, és hasznosítsd ebből a posztból, ami neked szólt. Csinálj magadnak egy pörgős lejátszási listát, ami neked kóser és ami neked segít. És ha mérges vagy, akkor hallgasd meg ezeket a dalokat.

Ha kell, menj el egy kietlenebb helyre és kiabáld a szövegüket. Nekem ez sokat segített. Egyszer az éjszaka közepén a kocsiban, maxra tekerve a hangerőt, teli torokból, csorgó könnyekkel üvöltöttem egy olyan dalt, amivel az Urat hívtam segítségül.

Sosem felejtem el.

Mert válaszolt… 🙌

Ha lesz időm, majd foglalkozom még „rendesebben” is a harag témával, jobban levezetem a pszichológiáját is, meg írnék majd arról is, hogy maga a pornó hogyan okoz mérget az emberben.

De ez most egy ilyen gyakorlatias poszt lett. Ja és nyugodtan írjatok ám, hogy miről olvasnátok. Mindig örülök a témajavaslatoknak. És küldjétek tovább a barátaitoknak is a blogot, ha valami tetszett. Sosem tudhatod, kinek lesz ez életmentő öv. Remélem, ennyi reklám belefér. 😉