Amikor ír nekem valaki a blogról és segítséget kér, mert küzd a pornófogyasztással, a kényszeres önkielégítéssel, vagy más szexuális területen, mindig azt írom neki, hogy mondja el valakinek. Ez az első lépés. E nélkül szerintem nem lehet tartósan megszabadulni. (Vagy én még nem hallottam olyanról, akinek sikerült.) A következő kérdés szinte mindig az, hogy jó, de kinek? És hogyan? Erről írok ma.
Minden lány, akivel eddig beszélgettem, vagy leveleztem a témában, 99%-ban úgy érezte, hogy ő az egyetlen nő a földön, aki küzd a pornográfiával, a szexuális fantáziálással vagy az önkielégítéssel.
Ez nem igaz.
Nem te vagy az egyetlen lány, aki ezzel küzd.
Katt ide, ha érdekelnek a számok.
Én is teljesen meg voltam róla győződve, hogy ez az igazság. Csak én vagyok ilyen „mocskos”. Emiatt úgy éreztem, nincsen olyan ember, akinek elmondhatnám. Nincs senki, aki segíthetne. Úgy éreztem, még csak értelme sincs annak, hogy megpróbálkozzam vele. Minek mondjam el? Hogy aztán elítéljenek?
A legtöbb lány inkább megpróbálkozik saját maga „megszabadulni”, mert fél ettől a beszélgetéstől. Nekem ezért húzódott el több mint egy évtizedig (!) a küzdelmem.
Ha belegondolsz, olyan kultúrában élünk, ami nagyon férfiközpontúan közelíti meg a szexualitást. Emiatt egy konzervatív, keresztény hátterű lány vagy nő nagyon kényelmetlenül érzi magát, ha erről kell beszélnie. Még csak nem is a szexualitás bűnös oldalára gondolok, hanem általánosságban a nemiségről.
Ehhez képest amikor segítséget kellene kérni pornó, önkielégítés, vagy az udvarlás során történt határátlépések (pl. petting, orális szex*) miatt, akkor úgy érezzük, a „halálos ítéletünket” írjuk alá. Ilyenkor sok lány attól fél, hogy örökre egy perverz némbernek fogják látni, aki elveszítette az alkalmasságát a házasságra, egy „romlott árú”, „leszakított virág”. Nem meri elmondani senkinek, mert attól fél, hogy „csalódást okoz”.
Pedig a szabadsághoz vezető úton megkerülhetetlen, hogy elmondod ezeket valakinek.
*A petting jelentése: olyan simogatás, amelynek célja a szexuális örömkeltés, ha ez szájjal történik a másik nemi szervénél, az már orális szex.
Mondd el egy embernek, ne mindenkinek
Nyugi, nem kell mindenkinek blogolni róla. 😅 Az sem biztos, hogy jó ötlet kiállni a nagy nyilvánosság elé, és mindenkinek elmondani, mivel küzdesz (táborban, imacsoportban, stb…). Gyakran előfordul ugyanis, hogy ilyenkor kialakul a „bámészkodó-effektus”, mindenki azt hiszi, hogy valaki más majd biztos segít, és nem érzi magát megszólítva, hogy pont rá lenne szükséged.
Te meg úgy fogod érezni magad, hogy „látjátok, tudtam, hogy rajtam senki nem segíthet”. Ez olyan, mint amikor baleset történik. Nem elég általánosságban megkérni az embereket, hogy hívják a mentőket. Ki kell jelölni valakit, hogy „te ott, a piros pulcsiban, hívd a mentőket”.
Konkrét segítséget kell kérned, egy konkrét személytől.
Már születetett a blogon egy bejegyzés arról, hogyan tudod kiválasztani, hogy ki a megfelelő személy, akit érdemes Segítődnek választani. Ezt itt tudod elolvasni:
Most egy picit magához a beszélgetéshez szeretnék segítséget nyújtani.
Beszéljétek meg, hogy mikor találkoztok és mi a beszélgetés célja
Nem jó ötlet egy teljesen random időpontot választva ráönteni valakire váratlanul a dolgot. Helyette kérdezd meg a Segítődtől, hogy mikor tudna rád szánni egy-két órát. Erre akkor is szükség van, ha családtagtól vagy közeli baráttól akarsz segítséget kérni. Ne akkor hozd fel a témát, amikor épp benne van valami másban, és bármikor félbeszakíthatnak titeket.
A nők a szégyen miatt különösen szeretik halogatni a világosságra lépést, szóval egy megbeszélt találkozó segíteni fog abban, hogy ne menekülj el.
Ne csak annyit mondj, hogy „hé, megiszunk egy kávét?” Persze lehet mellette kávézni is, de fontos, hogy a Segítőd tisztában legyen azzal, hogy valami komolyabb dologról szeretnél beszélgetni, és nem csak egy „hogy s mint vagy” találkát kérsz. Így komolyabban fogja ő is venni, és csak akkor mondja le, ha igazán fontos dolog jön közbe.
Itt van néhány példa arra, hogyan tudod ezt felvezetni:
„Találkozhatnánk jövő héten valamikor? Épp keresztül megyek valamin, és szükségem lenne a segítségedre.” vagy „Szükségem van valakire, akinek elmondhatom, hogy milyen nehézséggel küzdök. Beszélhetnénk?”
Ez megadja a kontextust neki, érdekelni fogja, hogy mi a helyzet. Neked pedig abban is segíteni fog, hogy nem tudsz kibújni majd valami bagatell témával. Már itt elkezded a világosságban járást.
Nem elég az, hogyha leírom?
Vannak olyan emberek, akiknek segít a gondolatok összeszedésében, ha előre leírják, amit mondani akarnak. Ezzel semmi gond nincs. Azt viszont nem ajánlom, hogy a levelet csak úgy odaadd, mindenfajta kommunikáció nélkül. Ha segít, nyugodtan olvasd fel, amit leírtál, de utána beszélgessetek.
Aki nekem ír a blogról, annak mindig őszintén megmondom, hogy nem elég csak Arriverának névtelenül levelet írni. A szabaduláshoz kell az, hogy a Segítőd ismerjen téged, személyes tanácsot adjon, sőt számon is kérjen, ha valamit nem csinálsz meg.
Ne bújj a számítógéped, a mobilod mögé. Hiszen pont ebből származik a problémád. Pontosan tudod, mennyire kamu az a világ. Gyere ki a fényre!
Nem baj, ha a Segítőd nem ment keresztül pont azon, amin te. Keress olyan személyt, akihez hasonlítani akarsz, akihez szeretnél felnőni a hitéletében, családi életében, stb… Nem kell, hogy a Segítődnek tapasztalata legyen a múltadhoz. Legyen tapasztalata abban, amilyen jövőt szeretnél magadnak. Az én tanácsom: keress olyan valakit, aki jóban van Jézussal, és arra törekszik, hogy egyre jobban hasonlítson Rá.
Ne csak „bűnt valljál”, mondd el a történetedet
Ha elérkezik az idő a találkozásra, ne csak annyit mondj, hogy „Figyu, küzdök a pornóval.” Ez nem sok kapaszkodót ad a Segítődnek, és lehet, kényelmetlennek is fogja érezni, hogy további kérdéseket tegyen fel. (Ha nincs ebben tapasztalata.) Ott fogtok ülni mindketten némán, és senki nem fogja tudni, mit mondjatok.
Neked sem elég, hogy csak ennyit mondasz. Ha kizárólag ez az egy gond lenne, már rég megszabadultál volna egyedül is. A pornófüggőség mellett biztos, hogy küzdesz mással is. A szégyennel például, vagy a félelemmel, hogy „Isten elhagyott és nem szeret”. Hogy „számomra már nincs bűnbocsánat”. Vagy különböző traumákkal az életedből. Ezek mind összefüggnek.
Ha annyit mondasz, „Figyu, küzdök a pornóval”, tök jogosan csak az lesz a válasz, hogy „Akkor hagyd abba”.
Ezért mondd el a történetedet. Szerinted hol kezdődött? Mi miatt alakult ki a pornófogyasztás? Mik azok az élethelyzetek, amiknél rendszeresen visszacsúszol az önkielégítésbe? Hogyan próbáltad már abbahagyni? Mi vezetett el odáig, hogy a vőlegényeddel pettingeltetek? Minek akartál megfelelni?
Lehet, úgy fogod érezni, hogy ezzel kifogásokat keresel magadnak, vagy olyan érzés lesz, mintha pszichológusnál ülnél, és a Segítőd még lehet, hogy nézni is fog, hogy hová akarsz kilyukadni ezzel.
De hidd el, hogy a történeted fontos, mert megnyitja a szívedet a gyógyulás és a szabadság előtt.
Ne várd, hogy minden azonnal megoldódik
Ne felejtsd el, hogy a szabadulás nem egy sprint, hanem hosszútávfutás. Különösen szexuális területen. Nem kell minden apró részletet belesűrítened egy órába. Ha valamivel évek óta küzdesz, nem ésszerű azt várnod, hogy minden megoldódik egy beszélgetés során. A Segítő kapcsolatra egy hosszabb távon lesz szükséged, amíg a probléma gyökeréig le nem ástok, és kialakul benned egy „megoldókészlet”, amit alkalmazni tudsz a hétköznapokban, hogy elkerüld a kényszeres cselekvéseidet.
Nem kell belemenni minden részletbe, de ne is fogalmazz túl homályosan
Beszéljétek meg a Segítőddel, hogy mennyire tartja fontosnak, hogy a részletekbe belemenjetek. Nekem az az általános tapasztalatom, hogy pl. nem kell a pornó konkrét tartalmába, típusába belemenni, hacsak ahhoz külön szégyen nem kapcsolódik (pl. homoszexuális pornó vagy valamilyen fétis). A petting és orális szex pontos részletei sem biztos, hogy fontosak lesznek.
Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:
Az hogy ezt a részletet elmondom,
- segíti valamiképp a szabadulást?
- segít megszabadulni a hozzá erőteljesen kapcsolódó szégyentől?
- segít a Segítőmnek jobban megérteni a szitut?
Ha bármelyikre igen a válasz, akkor valószínűleg jó, ha megosztod. Viszont például ha felizgulsz, miközben meséled a dolgot, akkor tuti rosszul mondtad. Biztos, hogy részletesebb, mint amit bárkinek is hallania kellene.
Ha érzed, hogy túl sok infót osztottál meg, nyugodtan kérj elnézést. „Bocsi, ez túl részletes volt. Ezzel nem kell foglalkoznunk. Kanyarodjunk vissza inkább a …. ponthoz.”
Normális, ha kényelmetlenül érzed magadat, miközben ennyire személyes dolgokról mesélsz. Még ha a Segítőd jó ember is, és biztonságban is érzed magad mellette, akkor is előfordulhat ez a kényelmetlenség érzés. Ez normális. Nem baj az sem, ha bizonyos részleteket későbbre halasztasz. Mondd azt, hogy „ezt majd később akarom elmondani.” Inkább legyél óvatosabb, mint hogy túl sokat mondj.
Viszont… Ott a másik oldal, amivel rendszeresen találkozom. Ne fogalmazz homályosan. Ne mondd azt, hogy „tisztátalan gondolataim voltak”, amikor pornóra önkielégítettél, vagy azt se, hogy „csókolóztunk”, miközben orális szexre is sor került.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy homályosan megfogalmazva mondanak valamit, valami általános, megfoghatatlan dolog miatt kérnek imát, és elvárják a Segítőtől, hogy olvasson a sorok között, és úgy állapítsa meg, hogy mi a probléma forrása. Ez nem fair a Segítőddel szemben. Legyél őszinte.
Folytatom majd még.
Addig itt tudsz erről többet olvasni:
Ezeket lehet elrontani, amikor segítséget kérsz
Világosságban járás – Miért fontos?
Így mondd el a társadnak, hogy küzdesz a pornóval
A bejegyzéshez felhasználtam a Beggar’s Daugther angol nyelvű posztjait: ezt, ezt és ezt.
