Van egy dolog, amiről még nem írtam túl sokat a blogon, pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember le tudja győzni a belső démonjait, úrrá tudjon lenni a kényszercselekvésein és végül eljusson a szabadságig. Ez pedig a megbocsátás. Nem könnyű. Nem mindig megy gyorsan. De megkerülhetetlen, ha szabad akarsz lenni.
Egyszerűen ahhoz, hogy szabadon tudj élni, meg kell bocsátanod azoknak, akik bántottak. Akár azoknak is, akik azokat a traumáidat okozták, amik miatt kialakult az életed valamilyen területén a függőség. Ehhez hatalmas bátorságra van szükség. Hidd el, tudom.
Meg kell bocsátani, de csak mert Isten azt mondja?
Teljesen őszintén, én egy csomó ideig igazságtalannak tartottam, hogy Isten azt mondja, bocsássunk meg az ellenségeinknek. Sőt szeressük őket. (Mt 5:44) Azt gondoltam, hogy ez csak a másokat sértegetőknek és megbántóknak jön nagyon jól, Isten itt igazából csak rájuk gondol, az áldozatoktól meg kéri a megbocsátást, mert ez az, amit egy kereszténynek „kell” tennie. Ez a legfőbb parancsolat, szeresd embertársadat, mint önmagadat, ugyebár.
Sokáig tök nagy teherként éltem meg, hogy nekem „MINDIG MINDENT” meg kell bocsátani, el kell engedni, a többiek meg csak nyugodtan tapossanak rám. Aztán ahogy teltek az évek, ráébredtem, hogy totál félreértettem az egészet.
Egyfelől nem kell hagynunk magunkat. Csak azt kell megtanulnunk, hogyan fejezzük ki, hogy számunkra hol húzódik a határ, és hogy mondjuk el a másiknak, hogy megsértett, megbántott minket. Pál apostol ír az Efézusbelieknek arról, hogy „Haragudjatok, de ne kövessetek el bűnt – a nap le ne nyugodjék a ti haragotokon.” (Ef. 4:26, SZPA)
Látod, a Biblia szerint is teljesen valid, ha az ember haragszik (zárójelben jegyzem meg, de Istenről is sokat lehet olvasni, hogy tud haragudni.) Sok esetben normális, teljesen emberi reakció a harag. Tök jogos akkor, amikor valaki megsért, megbánt. És olyan mindannyiunkkal előfordult már, hogy emberek megbántottak: a szeretteink, szüleink, pásztoraink, keresztény testvéreink, barátaink munkatársaink, stb.
Viszont a Biblia felhívja arra a figyelmet, mennyire fontos hogy „dolgozzuk ki magunkból” a haragot. Erre a legjobb módszer, ha lekommunikálod az illetővel, hogy mivel bántott meg. Sajnos erre nem mindig van lehetőség. Viszont az a te felelősséged, hogy akkor is feldolgozd valahogyan, ha nem kérnek tőled bocsánatot. (Erről picit később.)
És ez a másik nagyon fontos dolog, amit az évek során megértettem.
Hogy megbocsátani igazából magunk miatt kell. Hogy nekünk egészséges legyen a lelkünk. Mert ha engeded, hogy a nap lemenjen a haragoddal, akkor azzal utat nyitsz arra, hogy gyökeret verjen benned és keserűséggé váljon. (Zsid 12:15)
Ruff Tibor, lelkész és teológus tanított egyszer erről Pécsen úgy, hogy „A keserűség egy megromlott, tartóssá vált harag, vagy gyűlölet; mély, el nem múló harag, ami összefüggésben van a meg nem bocsátással.”
Ez a folyamat alakul ki benned, hogyha hagyod, hogy éjszaka is dolgozzon benned a harag.
Amikor megbocsáthatatlan, amit veled tettek
Teljesen jogosan kérdezheted, hogy jó-jó ez jól hangzik, na de mi van azzal, ami évekkel ezelőtt történt, vagy amikor gyerek voltam, és fogalmam sem volt, hogyan ne keseredjek meg? Vagy mi van akkor, ha valaki olyan mély sebet okozott rajtam, amit egyszerűen lehetetlen pár óra alatt megbocsátani?
Őszinte leszek. Az én életemben is vannak ilyen sebek. Ruff Tibor mondja, hogy ilyen akkor van, „ha egy nagyon fontos, valaki számára szinte az élet értelmét jelentő dolog hiúsul meg, és e mögött emberi hiba is áll.”
Vagy akkor is ezt történik, ha egy hozzád nagyon közel álló személy okoz neked csalódást, akiben nagyon megbíztál, vagy akire nagyon felnézel és nem ezt vártad tőle. Ezzel kapcsolatban az egyik dolog, ami nekem segített, hogy a Biblia felhívja a figyelmet arra, hogy nem emberekben / főemberekben (azaz tekintélyekben!) kell bízni, hanem az Úrban (Zsolt 118:8.)
Mégpedig azért, mert egy ember bármennyire is szeret, sosem lesz tökéletes. Mindig fog hibákat elkövetni.
Ha abban bízol, hogy ez az ember tesz maradéktalanul boldoggá, akkor garantáltan csalódni fogsz.
Nem azért mert nem szeret eléggé, ne tisztelne, vagy ne akarná, hogy boldog légy. Hanem azért mert esendő ember. Épp úgy, mint te.
De Isten nem ember, hogy megváltozzon. Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Maga a megtestesült szeretet. A „megrepedt nádszálat nem töri el, a pislákoló gyertyalángot nem oltja ki.” (Ézs 42:2) A bizalmamat éppen ezért én igyekszem mindig visszairányítani Istenre. Mert „még ha apám, anyám el is hagytak volna, ő magához fogad engem.” (Zsolt 27:10)
A megbocsátás két oldala: a döntés és az érzelmek
Először a döntésnek kell benned megszületnie. Ennek pedig a jogi alapját az a példázat adja, amit Jézus mondott az adós szolgáról (Máté 18:21-35), miután Péter megkérdezte tőle, hogy mégis hányszor is kell megbocsátani a másiknak? (Írtam már, mennyire bírom Pétert? Visszakerestem. Igen, írtam. Itt is meg itt is. Eszméletlen, mennyire emberi reakciói voltak.)
Jézus válasza erre azt volt, hogy akár egy nap hetvenszer hétszer is meg kell bocsátani ugyanannak az egy személynek. Ez 3 percenként egy megbocsátás… Ha egyáltalán nem alszotok… Kiszámoltam.
Aztán Jézus kifejti ennek az okát a következő példázatában. Volt egy olyan szolga, aki tízezer talentummal volt adós az urának, ami kábé egy ókori birodalom teljes éves költségvetése. Ez hatalmas összeg (forrás). Könyörgött a szolga, hogy ne vesse adósok börtönébe, és az ura engedett neki. Sőt ELENGEDTE a teljes tartozását.
Ahogy kijött az urától, összetalálkozott valakivel, aki neki tartozott száz dénárral (kábé 3 havi munkabér – tehát egy magas, de azért törleszthető összeg, jóval csekélyebb, mint az övé volt). Ez az ember is könyörgött a szolgának, hogy engedje el, de ő nem tette meg, hanem börtönbe vetette. Amikor meghallotta ezt a gazda, nagyon mérges lett és a végrehajtókra (hóhérokra) bízta a keményszívű szolgát. Jézus pedig azzal fejezi be a történetet, hogy „Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.”
Tehát azért kell megbocsátanod azokat a dolgokat, amiket veled szemben követtek el, mert Isten neked is megbocsátott rengeteg mindent.
Nem tudom te hogy vagy vele, de az én számlámon rengeteg minden volt, aminek az árát Jézusnak kellett kifizetnie a Golgotán. És nem akarom, hogy az a másik ember elkárhozzon, a pokolra kerüljön azért, amit velem szemben elkövetett. Ha őszinte vagy, ez azért nem lenne arányos büntetés. Ugye?
Ezért még ha össze is törik a szívem, ha megfosztanak a méltóságomtól, besározzák a nevemet vagy becsapnak, meglopnak emberek, nekem akkor is ennél többet engedett el Isten. Tartozom Jézusnak annyival, hogy elengedjem azt, amivel nekem tartoznak.
Ez tehát a jogi oldala, és ez döntés kérdése. Eldöntöm, hogy megbocsátok és kész. Ez akarati kérdés. Ez után jön az, hogy ezt a döntésemet le kell kövessék az érzelmeim. Na és ez az, ami már nem megy annyira könnyen, és lehet, hogy időbe telik, míg a megbocsátás érzelmi szinten is megtörténik. Ezen az úton végig kell haladnod, de adj magadnak időt. A gyógyulási idő függhet attól, hogy milyen mély a sebed.
Ha nem kérnek bocsánatot
Előfordul olyan helyzet, hogy az, aki bántott, nem kér bocsánatot. Ez érzelmileg nagyon megviseli az embert. Teljesen érthető, ha emiatt szomorú vagy, mérges vagy megbántott. De a gyógyulásod, helyreállásod nem függ attól, hogy mások mit tesznek, vagy nem tesznek meg.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejted, ami történt és automatikusan újra megszavazod a bizalmat az illetőnek. A megbocsátás az, hogy nem hagyod, hogy az a másik személy a benned rekedt harag és keserűség által tovább uralkodjon rajtad.
Dr. Caroline Leaf, keresztény orvos és agykutató a következő lépéseket ajánlja ebben az esetben:
- Nem kell szégyellned vagy bocsánatot kérned azért, amit érzel
- Nem kell azt mondanod, hogy „semmi baj”, ha igenis van baj. Ismerd fel, hogy megsérültél és hogy hol fáj.
- Gondold át, hogy milyen határokat kell felállítanod, és kérd meg a másikat, hogy azt tartsa tiszteletben.
- Ne hidd el, hogy „az egész a te hibád”, vagy hogy „túl érzékeny” vagy. Az érzéseidnek van oka.
- Ne felejtsd el, a megbocsátáshoz nem kell, hogy a másik bocsánatot kérjen. A megbocsátással nem azt mondod, hogy joga volt megtenni, amit tett veled.
A megbocsátás azt jelenti, hogy a másik tettei többé már nincsenek hatással az érzelmeidre, a mentális egészségedre és a boldogságodra.
Miért bátorság a megbocsátás?
Most fejeztem be Almási Kitti „Bátran élni” című könyvét (ajánlom!), és ő említi a végén a Számkivetett című filmet, „amelynek hőse egy sikeres üzletember, egyedüli túlélőként vetődik egy trópusi szigetre egy repülőszerencsétlenség után. Négy évig él találékony, önfenntartó ősemberként, míg végre tutajt épít magának és kimerészkedik a tengerre… a tenger egy jó darabig ellenható erőt képvisel, a hullámok visszafelé, a part irányába sodornak. Rendkívüli erővel és kitartással kell evezni, amíg az ember átevickél a kemény hullámverésen – és akkor a tenger egyszer csak a szövetségesévé válik, az áramlatok a nyílt víz irányába kezdenek vinni.”
A szabadság és a megmenekülés felé.
Nagyon tudtam azonosulni ezzel a jelenettel a filmben és itt kötődik az egész a megbocsátáshoz és a blog témájához. Tudod, arról már rengeteget írtam, hogy legtöbbször a mélyben/múltban rejlő sebek okozzák az önkielégítést, a pornográfiától való függőséget, önvagdosást, étkezési zavarokat vagy bármilyen más kényszeres cselekedetet.
Mert amikor van kit okolnod azokért a rossz dolgokért, amik téged értek, amik valamiképpen megmagyarázzák, miért vagy ott, ahol most tartasz, akkor egyfajta igazolást adsz magadnak, hogy miért nem gond, ha ott is ragadsz a szigeteden. Még akkor is, ha az a börtönöddé vált, de legalább ismerős rossz. Kiismered magad.
Pedig ha erőt veszel magadon, eldöntöd, hogy kiszakítod magadat a keserűség, a neheztelés szigetéről, és valahogyan átvészeled ennek a folyamatnak az elejét, ami tele van nagyon vad hullámokkal, amik össze vissza hajigálnak, nekilöknek a zátonynak, akkor leszel bátor és akkor fogsz kitörni.
És hívő emberként neked arra is van ígéreted, hogy ezt a folyamatot nem egyedül kell átvészelned. Ott lesz melletted Jézus, és parancsol a szélnek, hogy csituljon. És megtanít vízen járni. Szabadságban.
Arrivera. Azt jelenti, sikerülni fog. Meg fog történni.
