Close
Menekülési terv – így ne ess vissza

Menekülési terv – így ne ess vissza

Ahhoz, hogy az ember sikeresen távol tudja tartani magát a kényszeres cselekvésekről, szükséges egy tervet készíteni arra vonatkozóan, hogyan dolgozza fel a múltbéli sebeit és hogyan kezelje azokat a dolgokat, amik triggerelnek, azaz felkeltik benne a vágyat és az elcsúszás felé viszik. Ebben a bejegyzésben most arról lesz szó, hogyan tudod felállítani magadnak a menekülési tervet, hogy meg tudjál állni és győztes legyél.

Az alapfelvetés

Emberi mértéket meghaladó kísértés még nem ért benneteket: hűséges ugyanis az Isten, aki nem hagy benneteket erőtökön fölül kísértést szenvedni, hanem a kísértéssel együtt előkészíti majd a kivezető utat is, hogy képesek legyetek azt elviselni. (1Kor 10:13, SZPA fordítás)

Isten MINDENT megadott neked ahhoz, hogy jól reagálj, amikor kísértéssel nézel szembe. Ott van számodra Isten Beszéde, a Szent Szellem, és az Egyházadban azok a Segítők, akik segítenek neked megharcolni a függőségedet. De előfordul, amikor az ember egyedül van, hogy nem elég erős az új, krisztusi embere, és akkor átveszi a tudatalatti része az irányítást és újra belekergetné a régi, rossz szokásokba.

Erre az eshetőségre fontos, hogy legyen egy előzetes akciótervünk, vagyis menekülési-tervünk. Ebben már előre olyan konkrét, egyszerű és reális lépéseket határozunk meg, amikkel még időben ki tudjuk lendíteni magunkat az elesés folyamatából.

A hatékony terv három alkotóeleme

1. Fel kell ismerned a vészjelzéseket. Mik azok a red-flagek, vagyis figyelmeztető jelzések, amik mutatják neked, hogy hamarosan el fogsz esni? Ezek lehetnek problémás gondolatok, érzések, cselekedetek, helyszínek vagy körülmények.

Honnan tudod ezeket felismerni?

  • Gondolj vissza az elmúlt fél-egy évben olyan alkalmakra, amikor elcsúsztál. Milyen azonosságokat tudsz felfedezni ezekben?
  • Milyen alkalomkor kezded el relativizálni, hogy az önkielégítés/pornófogyasztás igazából nem is olyan nagy ügy? Mikor magyaráztad be magadnak / a Segítődnek, hogy ilyen esetben teljesen érthető, hogy ebbe menekültél?
  • Mik azok a helyzetek, amikor inkább a magányt választod, elbújsz az emberek elől és nem akarsz a szeretteiddel lenni?

2. Figyeld meg, mik a pótcselekvéseid az „átvezető szakaszban”. Ez az a szürkezóna, ami megelőzi az elesést. Amikor olyan dolgokat csinálsz, ami „még nem bűn”, de egyfajta önjutalmazásba menekülsz, ami során kikapcsolod az agyadat, és ez aztán a pornóhoz, önkielégítéshez vezet. Ilyen pótcselekvés lehet például az agyatlan instázás, TikTokozás, bizonyos videójátékok / könyvek / filmek, stb…)

Ahhoz, hogy meg tudj állni az elesés folyamatában, keresd is meg a kapcsolatot az első pontban leírt vészjelzések és az önjutalmazó pótcselekvések között. Miért pont azt csinálod?

Mondok egy személyes példát. Bocs, lányos lesz. De szerintem érthető belőle, mire gondolok. Amikor én kamaszként olyan gondolatokkal küzdöttem, hogy „senkinek nem kellek”, „nem vagyok elég szép” (1-es pont), akkor ez elől romantikus filmekbe menekültem (2-es pont). Ez még ugye a megideologizálható szürke zóna.

Mi volt a kettő közti kapcsolat? Vágytam rá, hogy szeressenek és elfogadjanak, hogy egy srác engem válasszon. Tehát az intimitás és szeretet utáni vágyam. Ami elvileg az ember teremtésétől kezdve egy teljesen normális és jogos vágy (1Móz 2:18). Csak ennek a betöltése nem mindegy, hogyan történik.

A romkomok aztán nem voltak elegek, jöttek az egyre „neccesebb” szexjelenetek, utána pedig a kényszer, hogy az Internet sötét bugyrai felé vegyem az irányt. Addigra már semmi ellenállás nem maradt bennem. Ha akkor olvastam volna az Arriverát, és megkerestem volna a kettő közti kapcsolatot, rájöttem volna, hogy sem a romkomok, sem a pornó sem fogja soha kielégíteni az intimitás utáni vágyamat.

3. Tervezd meg a menekülő útvonalat. Ehhez írok néhány alapelvet.

Fontos, hogy ebben a tervben olyan lépések legyenek, amik konkrétak és nagyon rövid idő alatt megvalósíthatóak, ne kelljen hozzájuk sok előkészület. Például a Segítőddel való találkozás nagyon hatékony, de ez tervezést és egyeztetést igényel. Itt pedig azonnali lépésekre van szükség!

A Szentírásban a leggyakrabban említett lépés a szexuális kísértésekkel kapcsolatban a „menekülj”. (Emlékszel például József és Potifárné sztorijára?) A kérdés az, hogyan tudsz te elmenekülni? Mit jelent ez a te esetedben? Kikapcsolod a kísértést jelentő készüléket? Felkelsz az ágyból? Helyzetet változtatsz? Megcsinálsz 15 fekvőt? Lelépsz egy programról?

Keress olyan lépéseket, amik nem a magány felé visznek, hanem a közösség felé. Egyedül vagy otthon? Hogyan tudnál mielőbb emberekkel találkozni? Kit tudsz felhívni? Kinek tudsz akár csak egy üzenetet küldeni?

A legtöbb ember, aki függőséggel küzd, túl sokáig vár a segítségkéréssel. A győzelem nem az akaraterődtől függ, hanem attól, mennyire minőségi a többi emberrel való személyes kapcsolatod.

A poszt elején idézett Ige azt mondja, hogy Isten mindig!!! megadja a kivezető utat. Milyen kivezető utat mutatott már meg neked Isten? (Amiről lehet, csak nem akarsz tudomást venni.) Ez lehet az, hogy világosságra kéne hoznod, hogy mivel küzdesz. Vagy még őszintébbnek kéne lenned a házastársaddal, vagy a barátoddal, aki tud a küzdelmedről. Vagy hogy ne használj egy bizonyos technikai eszközt, amikor egyedül vagy. Vagy hogy sportolj. Legyen egy jó hobbid.

A kísértés gyakran erősebben érkezik, amikor éhesek, mérgesek, magányosak vagy fáradtak vagyunk. Ha ezek közül bármelyiket érzed, milyen konkrét lépéseket tudsz tenni?

Indulhat a tervezés

Készítettem neked egy segédeszközt, aminek segítségével fel tudsz vázolni magadnak egy menekülési tervet. Nem kell pont ezt használnod, rajzolhatsz is egyet magadnak. Nem bonyolult.

A kitöltésnél viszont legyél minél részletesebb, vázolj fel annyi lehetőséget, amit csak ki tudsz találni.  Ha kell, használj több papírt hozzá.

Készen vagy?

Most nézd át, hogy milyen visszatérő ötleteid voltak a megelőzéshez. Nem az a lényeg, hogy minden lehetséges helyzetre legyen 4-5 ötleted, mert ennyit nehéz lenne megjegyezni. Ehelyett válaszd ki azt a 4-5 lépést, amit majdnem minden helyzetre tudsz használni.

A papír aljára írd fel ezeket. Ez lesz a saját menekülési terved.

Példa a menekülési tervre:

  1. Elmenekülök a szobából: felkelek és helyet változtatok, megmosom az arcomat
  2. Írok a Segítőmnek egy üzenetet
  3. Elgondolkodom azokon az ígéreteken (kijelentéseken), amiket Isten személyesen nekem adott
  4. Háromszor hangosan elmondom az 1 Korinthus 10:13-at
  5. Imádkozom és kérem a Szent Szellem segítségét

Utána döntsd el, hogy kivel osztod meg ezeket a lépéseket. Ezt se spórold le!

További praktikus ötletek

1. Írd ki magadnak egy kártya méretű papírra a menekülési tervedet. Nagyon sokan kiteszik ezt az éjjeliszekrényükre, a fürdőszobai tükrükre, a számítógépes monitorjukra vagy a pénztárcájukba. Ahol sokszor látják.

2. Írj magadnak egy levelet. Ez az egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy távol tudd tartani magadtól a régi kényszeres cselekedetedet. Amikor épp egy jó állapotodban vagy, írd meg magadnak, hogy milyen életet szeretnél, és milyen ember akarsz lenni. Részletesen írj arról, milyen kapcsolatot szeretnél Istennel, a házastársaddal, a gyerekeiddel. Emlékeztesd magad arra, milyen szégyent éreztél, amikor visszacsúsztál, és milyen következményekkel kellene szembenézned, ha újra megtennéd azt, amit nem akarsz. Emellé (nem helyette) bónusznak ajánlom ezt a levelet is. A menekülési terved része lehet, hogy ezeket elolvasod.

3. Gyűjts magadnak pozitív emléktárgyakat. Amik motiválnak a változásra és a kényszeres cselekedettel való teljes szakításra. Ilyen lehet:

  • fényképek a családodról, vagy a számodra fontos személyekről.
  • olyan tárgyak, amik emlékeztetnek a szabadulás folyamatának egyes fontos állomásaira.
  • levelek, üzenetek, amiket másoktól kaptál bátorításul.
  • kedvenc Biblia versek vagy dalszövegek, amiken keresztül Isten szólt hozzád.

Ne felejtsd el, hogy a múltbéli sebeket is kezelned kell a teljes szabadsághoz. Erről szól a MENTOR és az EREDET sorozat itt a blogon. Ezt a bejegyzést pedig a Pure Desire Ministries segédanyagai alapján készítettem.