Habár a blogon most kicsit kevesebb új tartalom született, a Postaládába rendszeresen kapok tőletek kérdéseket. A kérdezők engedélyével ezekből megosztok egy párat, mert szerintem ezek elég univerzális témák.
Az egyik ilyen kérdés arra irányult, hogy milyen gyakran kell találkozni a Segítővel, mikor jár az ember tényleg világosságban. Az erre írt válaszomat olvashatjátok most.
Kérdező: „Milyen rendszerességgel kell a bűnt megvallani emberek előtt? Ezt azért kérdezem, mert többször elestem már a bűnvallást követő napokban és hogy őszinte legyek, ezután „nincs pofám” elmenni ugyanahhoz az emberhez bűnvallásra. Érdemes akkor elmenni bűnvallásra, amikor az ember már „fixen” szabad és tudja, hogy már kijött a több emeletes autó parkolóból vagy olyan emberhez kell elmenni bűnvallásra, aki végtelen türelemmel és empátiával rendelkezik, akihez akár napi 3x is el lehet menni megvallani ugyanazt a bűnt?„
Arrivera: Az én tanácsom az lenne, hogy beszéld ezt meg magával a Segítőddel. Ha neki belefér, akkor „legyen pofád” nyugodtan annyiszor menni, amennyiszer kell. Az is lehet, hogy a bűnvallás utáni (első) eleséskor elég egy üzenetet küldeni, mert az téged is megtart az örvényszerű bespirálozástól, a további elesésektől a szégyen miatt. És majd találkoztok, amikor legközelebb ráér a Segítőd.
Akiknek én vagyok a Segítője és még nagyon rendszeres a visszacsúszás (akár naponta) azoknál ezt csináljuk, hogy heti 1x beszélünk, de írnak üzenetet, amikor kísértésben vannak, vagy elestek.
A Segítőd nem biztos, hogy fog tudni erre azonnal válaszolni, ez inkább neked segítség, mert „elszámoltathatóbbá” tesz. És amikor végül találkoztok, akkor tudtok összefoglalóan imádkozni, beszélgetni.
Semmiképpen ne várd meg, amíg szerinted végleg mögötted van az egész.
Ami még fontos, hogy ne hit nélküli, vallásos cselekedet legyen a bűnvallás. Nem az a lényeg, hogy minden egyes alkalommal elmondjunk egy mantrát. Mondok egy személyes példát. Én egy idő után már nem ígértem meg imában, hogy „soha többet nem csinálom”, hanem azt mondtam az Úrnak „mindent el fogok követni, ami csak rajtam áll, hogy soha többé ne essek el”.
Ezt teljes őszinteséggel tudtam imádkozni és nem görcsöltem rá már a bűnvallás során, hogy „úgysem fog menni”.
Fontos az is, hogy ne a Segítődre terheld át a felelősséget, hogy oldja meg valahogy ő az életedet. „Ha időben válaszoltál volna, akkor nem esek el”… ilyesmi…
Ez a te harcod. Gondold át, hol és mi a te felelősséged, min lehetne változtatni, mit mutatott meg az Úr, hogy adott elesések körül mik történtek, milyen érzelmi fizikai állapotban voltál, mit csináltál és mit tudsz tenni, hogy változások legyenek.
Érdemes már ezeket a gondolatokat, ezzel kapcsolatos kérdéseket vinni magaddal a pásztorodhoz, mert ehhez tuti neki is lesznek jó tanácsai, meglátásai. Így akkor sem válsz passzívvá, ha csak évi egyszer tudtok találkozni mondjuk a keresztény nyári táborokban. De azért ennél biztos megoldható gyakrabban is.
Ha csak arra használod a bűnvallást, hogy „a törvény betűjét” betöltsd, elhadarj egy imát, aztán minden folytatódjon ugyanúgy tovább, annak nincs sok haszna. Szerintem.
De persze az Úr mindig tud csodát tenni. De ha eddig nem tett, valószínűnek tartom, hogy szeretné, ha végigdolgoznád magad ezen a folyamaton.
Tudod, mint amikor azt a vakot gyógyította meg Jézus, akinek sarat kent a szemére, és leküldte, hogy vakon botorkáljon át az ünnepi tömegen le a Siloám taváig, ott ő maga mossa meg a szemét, és csak utána jött meg a látása.
Tudjuk, hogy Jézus ott helyben meg tudta volna gyógyítani. Valamiért ezt kérte a vaktól. Biztos nem azért, mert kegyetlen és meg akarta szívatni. Hanem mert annak a férfinek szüksége volt erre valamiért, hogy ezen a folyamaton saját maga átverekedjen.
Vagy nézd meg Naámán gyógyulását is ebből a szempontból. Miért hétszer kellett megmártóznia a Jordánban? Ezek a sztorik nekem nagyon sokat segítettek abban, hogy jobban értsem a szabadulás folyamatát. Olvasd el őket, és imádkozz, figyelj, mit mutat neked az Úr.
A témában még ezt az írást ajánlom: Ezeket lehet elrontani, amikor segítséget kérsz
