A mai gyerekek olyan világban nőnek fel, ahol meztelen képek küldése már teljesen normálisnak számít. A digitális eszközök használata minden korosztály szexuális életére kihat. Nagyon nagy az esélye, hogy a te gyermeked életében is eljön az a pillanat, amikor valaki azt kéri tőle, hogy küldjön egy meztelen képet magáról. Emiatt mindenképpen szükséges beszélgetni vele erről a jelenségről.
A szexting eredetileg egy angol összetett szó, a szex + texting szavakból áll, és szexuális tartalmú üzenet küldését jelenti. Ez lehet írásos vagy képes tartalmú is, de a fiatalok már ritkán küldenek szöveges üzenetet, hiszen azok sokkal könnyebben monitorozhatóak.
Habár ezt a posztot elsősorban szülőknek írtam, de ha fiatalként úgy olvasod ezeket a sorokat, hogy felmerült benned, hogy miért is lenne gáz ez az egész, akkor kérlek, nézd meg ezt a rövid videót.
Mennyire elterjedt?
A Be Social ”Magyar Tinik a neten” 2019-es kutatásában a megkérdezett tinik 90 százaléka kapott már üzenetet ismeretlenektől. Arra a kérdésre, hogy „Kértek-e már tőled erotikus fotót chatbeszélgetésben?” a tinik 39%-a felelt igennel – ez az arány a 14 év alattiaknál is 33%-os! A megkérdezettek 7%-a teljesítette is a kérést.
A fiúk tűnnek aktívabbnak: közülük minden tízedik, a lányok esetében minden huszadik küldött kérésre magáról erotikus képet. Az összes megkérdezett 30%-a válaszolt úgy, hogy tőle ugyan még nem kértek ilyet, de hallott már hasonló esetről.
A dolog nem áll meg a küldésnél, hiszen ezek a képek gyakran futótűzként terjednek a fiatalok között. A Kék Vonal 2017-es kutatásában a résztvevő tizenévesek 6%-áról került ki részben vagy teljesen meztelen kép a világhálóra az engedélyük nélkül; 41% pedig tanúja volt ilyen esetnek.
Ezek a számok ma már egész biztos, hogy ennél is magasabbak.
Ne várd tétlenül, hogy ez megtörténjen a te gyermekeddel is, kezdj el már idejében kialakítani egy olyan bizalmi légkört az otthonotokban, ahol bátran mer szólni, ha gond van. Ugyanis ha nem vagytok jó viszonyban, akkor valószínűleg nem fog szólni neked, ha ilyen kérést kap, hanem megpróbálja egyedül megoldani a dolgot, esetleg a barátai, rosszabb esetben az Internet segítségével.
A digitális tér új világa
A legtöbb szülő sokszor azért nem beszél erről a témáról a gyermekével, mert számára legalább annyira egyértelműnek tűnik, hogy nem küldünk/kérünk magunkról/a másikról ruhátlan képet, mint hogy nem ugrunk le egy társasház tetejéről.
De a mai gyerekek egy másik világban nőnek fel. Mindent megosztanak magukról az Instán, Snapchaten, TikTokon. Mindig a zsebükben hordják a mobiljukat, akkor is, ha a mosdóba vagy az öltözőbe mennek.
Akár véletlenül is előfordulhat, hogy egy szelfi készítése közben valaki a háttérben éppen öltözik. Egy ottalvós buliban a legnagyobb elővigyázatosság mellett is ott lehet egy hálószobai tükörben egy épp öltözködő tini, amit senki nem vesz észre, amíg ki nem fotózzák a sztoriból és kinagyítva körbeküldik az osztálytársak.
Fontos a tudatos, felelősségteljes használat megtanulása.
De hogy jut ilyen az eszébe?
Nem csak lányok küldenek meztelen képeket magukról. Egyre jobban elterjedt a fiúk körében is az úgynevezett „dick pic” küldése, amely a férfi nemi szerv angol megfelelője, és magyarul f#szfotónak, vagy farokfotónak hívják. A betűkitakarás tőlem van, mert tudom, csúnya szó, de akkor is tudnunk kell erről.
Nagyon gyakori, hogy kezdeményezésképpen a fiúk küldik el kéretlenül a nemi szervük képét, és arra kérik a lányokat, hogy ők is küldjenek hasonlót magukról.
A képküldés mögötti szándék leggyakrabban az, hogy az illető flörtölni akar. Sokan egy „szexi ajándékot” akarnak adni a párjuknak. Vannak, akik ezzel akarják felhívni a másik figyelmét, illetve így akarják kívánatosnak érezni magukat.
A jelenség annyira gyakorivá vált, hogy egyes tinédzser lányok között már az terjed, „hogyha tőled még sosem kértek meztelen képet, akkor nagyon gáz vagy”.
A fiatalok vágynak az elismerésre, és ha valaki meztelen képet kér tőlük, attól úgy érzik, hogy szépek/népszerűek/kívánatosak. Nem gondolnak a következményekre.
A következmények pedig nagyon súlyosak. A képek nyilvánosságra kerülésével óriási megaláztatás, szégyen és szorongás jár, amit nem könnyű fiatalként feldolgozni. Sokszor vezet depresszióhoz vagy akár öngyilkossági gondolatokhoz is. A nyilvánosságra kerülő fotók egy későbbi online megfélemlítés, zaklatás alapját is adhatják és a fényképen szereplő zsarolásához is felhasználhatóak.
És van valami, amit a fiatalok (és szüleik) általában nem tudnak.
Egy 18 éven aluliról készített pornográf felvételnek önmagában a birtoklása is bűncselekmény. Nem is kell ehhez semmit csinálni egy ilyen fotóval – elég, ha ott van a telefonon, az e-mail fiókban vagy egy chatbeszélgetésben.
Ráadásul annyi rendbelinek fog számítani a bűncselekmény, ahány felvételről szó van. Az a fiatal, aki pedig nyilvánosságra hozza a képet (továbbküldi vagy felteszi a netre) a magyar törvények szerint további bűncselekményt követ el.
Ez azt jelenti, hogy ha valaki a telefonjában 10 meztelen fotót tárol a 18 éven aluli barátnőjéről, azt tíz rendbeli elkövetés miatt fogják felelősségre vonni gyermekpornográfia bűntette miatt. Akkor is, ha ő maga még csak éppen hogy elmúlt 18 éves.
Ebből a szempontból az sem számít, hogy kéretlen fotóról van szó és az elévülési idő miatt még évekkel később is felelősségre vonható.
Mit lehet szülőként tenni?
1. Keresd a megfelelő pillanatokat a tanításra már kiskortól kezdve.
Például mi magunk is pozitív példát mutathatunk, hogyha a fürdőző gyermekeinket maximum csak alsónadrágban fotózzuk és el is magyarázzuk, hogy ennek az az oka, hogy nem készítünk képeket pucér emberekről. Lehet szigorúbb határt is húzni és a fürdőszobában egyáltalán nem fotózni. (Akkor se ha végtelenül cuki a gyermeked a fürdőhab között). Ha véletlenül úgy rád tör a mosdón a totyogós gyermeked, hogy a kezében ott van a mobil, akkor is higgadtan el lehet neki magyarázni, hogy miért nem fotózunk a wc-ben.
A fürdőruhaszabályról már írtam egy korábbi posztban:
Ezekkel a beszélgetésekkel elültetjük a magot már időben, úgy, hogy nem kell még semmi olyasmiről beszélnünk, amire még nem áll készen. Ez által is proaktívak tudunk lenni, és előkészítjük a terepet a későbbi beszélgetéseknek.
2. Legyenek egyértelmű és realista mobil és okoseszköz használatra vonatkozó szabályok.
Fontos a szabályok felállítása és a készülékhasználat monitorozása, rendszeres ellenőrzése. Érdemes időben megtanítani őket arra, hogy ne vigyenek mobilt a wc-re, illetve zárt ajtók mögött se használjanak okos eszközöket a hálószobájukban. Ez által már korán megtaníthatjuk nekik, hogy nem szükséges MINDENHOVÁ vinni a telefont. Persze ebben fontos, hogy mi magunk is jó példával járjunk elől, különben gyorsan hiteltelenné válunk a gyerek szemében.
Sok szülő abban látja a megoldást, hogy egyáltalán nem ad telefont a gyermeke kezébe. Sajnos ez sem nyújt teljes védelmet, hiszen az osztálytársaknál, barátoknál ott van a mobil, és bármikor előfordulhat, hogy pornográf tartalmat mutatnak neki.
Ha egy gyerek el akar rejteni valamit a szülei elől, akkor pedig egy barátjának a mobilját fogja használni.
Érdemesebb tehát inkább megtanítani a megfelelő használatra és arra, hogy az okostelefon használata felelősség, és nem alanyi jogon jár.
Mindenképpen figyeljük a gyermekünk online tevékenységét, és kövessük őket a social médián. (Minden felületen. Az Instagram, Snapchat, TikTok a három legnépszerűbb applikáció a fiatalok között, de ez folyamatosan változik.)
3. Tanítsuk meg neki, hogyan tudja megvédeni magát.
Érdemes közösen átbeszélni, hogy melyik applikációt mire használja, melyiknek mi az előnye, mik a hátrányai. Fontos átbeszélni azt, hogy az Interneten közzétett dolgok szinte elpusztíthatatlanul megmaradnak, mert sosem lehet tudni, hogy mikor ki készít képernyőfotót akár egy Viber beszélgetéséről.
Beszélgettél már a kiskamasz gyermekeddel arról, milyen arcot mutatunk magunkról a neten? Érdemes közösen átgondolni, mit is jelent, ha például valakinek van 1000 ismerőse Facebookon, vagy 500 követője Instán. Kiállnánk-e a színpadra a mikrofon elé ugyanennyi hús-vér ember előtt és bemondanánk-e, vagy kivetítenénk-e azt a képet, amit gondolkodás nélkül kiposztolunk/megosztunk sztoriban az Interneten?
Tanítsuk meg, hogyan állítsa privátra a felhasználó fiókját, hogy idegenek ne vehessék fel vele a kapcsolatot. Elképzelhető, hogy eleinte nehéz lesz a kamaszokat meggyőzni arról, hogy a profiljuk privát legyen, hiszen folyamatos versengés van abban, kinek hány barátja, követője, lájkja van.
De beszéljük át, mi a veszélye az online térnek, és a „modernkori cukrosbácsik” leírásával tanítsuk meg, hogy soha ne találkozzon egyedül olyan személlyel, akivel csak az online térben ismerik egymást.
A fiadnak is fontos megtanítani, hogyha egy alulöltözött felnőtt nő beköveti és ráír Instagramon, az nem mindig egy hús vér személy, hanem valaki komoly hasznot akar abból húzni, hogy erotikus képeket, majd linkeket küldözget neki (adathalászat, kémprogramok, stb.) Itt egy cikk az Instagramon jellemző támadásokról.
Ha pedig érdekel, hogy milyen jelei vannak, ha valaki be akar hálózni valakit a neten, akkor még ezt a bejegyzést ajánlom.
Az online randizásnak is vannak olyan biztonsági szabályai, amiket idővel mindenképpen meg kell tanítani. (Kísérjen el valaki, nyilvános helyen legyen a randi, emberek között, legyen forgatókönyv vészhelyzet esetére, stb.)
Kanyarodjunk vissza az eredeti témánkra, a „pucér fotók” készítésére, azok okoseszközön való tárolása és másoknak való elküldése. A celebekkel kapcsolatos hírekből is látható, hogy már a saját használatra készített, saját eszközön való tárolás is komoly veszélyforrás, és bár egy átlag gimist ritkán ér hacker támadás, egy véletlenül illetéktelen kezekbe kerülő mobil már komoly veszélyeket hordoz magában.
A legtöbb fiatal általában egy párkapcsolatban küldi el magáról a mezetlen fényképet, nem gondolva arra, hogy az később, egy szakítás után a bosszú vagy a zsarolás eszközévé válhat.
Éppen ezért tanítsd meg a gyerekednek, hogy az érzelmeit és a hiányzó intimitást ne így fejezze ki. Fontos, hogy megértse, ha valaki csak akkor „szereti”, ha megtesz olyat, amit ő egyébként nem akar, akkor az igazából nem szeretet. (Ez egyébként igaz bármilyen szexuális tevékenységre.)
4. Tanítsuk meg neki, hogyan tud megvédeni másokat.
A mellett, hogy nagyon fontos, hogy ő maga ne küldjön magáról erotikus tartalmú képeket, fontos azt is megtanítani, hogy mit tegyen, ha tudomást szerez arról, hogy valaki másról (barát, osztálytárs) küldözgetnek ilyet. Az a legjobb, ha szól neked, és közösen készítetek képernyőfotókat az üzenetről, majd szóltok az iskola képviselőjének. Nagyon fontos, hogy mielőbb megakadályozzák a kép további terjedését, illetve hogy pszichológus bevonásával közösségileg is feldolgozzák a történteket.
Jó, ha tudod, hogyha szexuális tartalmú üzenetváltásokról van szó, akkor a rendőrségen is feljelentést kell tenni. Tudtok segítséget kérni az NMHH Internet hotline-ján és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány oldalán.
Ha szülőként szeretnél picit többet foglalkozni a témával, akkor ajánlom az NMHH útmutatóját, illetve az online zaklatással kapcsolatos honlapjukon is vannak hasznos információk (például hogy különböző felületeken hogyan lehet kezelni a zaklatást).
A blogon már több posztot írtam a szülőknek, ezeket ezen a címkén találod. Ehhez a cikkhez a jelölt forrásokon túl még felhasználtam a Protect Young Minds, a Focus on the Family, a Beggar’s Daughter, a Kék Vonal és a wmn.hu bejegyzéseit. A fotók illusztrációk és az unsplash.com oldalról származnak.