Close
A két srác sztorija

A két srác sztorija

Nem tudom mennyi időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, hogy a Lukács 15 nem csak egy lázadó fiúnak a története. Hanem kettőnek. És ráadásul a második srác sztorija írtóra hasonlít az enyémhez. Ha hamarabb felfigyelek rá, talán nem csukom be annyiszor a fülem, amikor erről a bibliai történetről volt szó, azzal hogy „ezt már ezerszer hallottam”.

De én megnyugtattam a lelkiismeretemet azzal, hogy ez rám nem vonatkozik. Hiszen én sosem lázadtam fel látványosan, sosem kellett olyan „teátrális” körülmények között visszatérnem a legnagyobb mélységből, mint a tékozló fiúnak. Én „jókeresztény” vagyok.

Valahogy nem tűnt fel, hogy az idősebb bátynak éppen annyira szüksége van a megtérésre, mint a kisebbiknek.

Nehéz az olyan hívőknek, akik olyanok, mint az idősebb báty. Ahogy visszagondolok, mivel nem volt látványos a lázadásom, simán elhitethettem magammal, hogy én teljesen rendben vagyok, hiszen vannak olyanok, akik nálam sokkal „rosszabbak”. Elég sikeresen tartottam fent a jókislány, jókeresztény képet. Annyira, hogy még én magam is elhittem.

Az, hogy jobbnak gondoltam magam másoknál, kihatott a viselkedésemre, és emiatt nagyon ítélkező ember voltam. Irgalmatlan. Ha valakinek vaj van a füle mögött, úgy mint nekem volt, akkor valahogy még erősebben kompenzál az ember. Hogy nagyon szentnek látszódjon. Ami ugye igazából nem a valóság.

Ott tévedtem nagyot, hogy Isten előtt a bűn az bűn. A Galata 5:19-21-ben felsorolt dolgok – “a házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, erkölcstelenség, bálványimádás, varázslás, gyűlölködések, viszály, féltékenység, indulatok, versengések, meghasonlások, szakadások, irigységek, részegeskedések, tivornyázások és ezekhez hasonlók” – ezekre mind igaz, hogy „akik ilyesmiket tesznek, Isten királyságát nem fogják örökölni.”

Az általam megalkotott, valóságtól elrugaszkodott világ aztán nagyon összedőlt, amikor szembesültem, mekkora szemétkupac van a saját álarcom mögött. Ezt elképesztően kifejezi az a dal, amit gondoltam, hogy kiteszek a mai TGIF rovatba:

Az első számú hazugság, hogy mindenben a toppon kell lenned / És amikor megkérdezik, hogy vagy, csak mosolyogsz, és azt mondod, soha jobban / Kettes számú hazugság, hogy mindenkinek az élete tökéletes, kivéve a tiéd / ezért a rendetlenségeidet, a sebesüléseidet és a titkaidat tartsd csak meg magadnak a zárt ajtók mögött

Azt mondom, jól vagyok, minden oké, szuper minden, de ez nem igaz. / Belül össze vagyok törve / Azt mondom, minden az irányításom alatt van, de ez nem igaz / És ezt Te tudod

Ismerős neked is ez az életérzés? Van az a pont, amikor az ember elismeri, hogy egyedül nem megy neki, de ekkor meg beüt a szégyen állapota, amiről Matthew West így énekel:

Nem tudom, miért olyan nehéz elismernem / amikor az őszinteség az egyetlen, ami helyrehozhatna engem / Nincs olyan vétek, bukás vagy bűn, amiről Te ne tudnál / Akkor hát mondjuk ki az igazságot

Azt hittem, hogy miután túltettem magam a szégyenen, kiléptem a fényre és bocsánatot kértem, már minden sínen lesz.

De nekem utána volt még egy akadály. Hasonló módon éreztem, mint a tékozló fiú bátyja: Nekem miért nem ad Isten ilyen „visszafogadási nagyjelenetet”? Miért nem fejezi ki ilyen látványos módon a szeretetét, mint a „nagy” lázadóknak? Hol az én nagy ünneplésem?

Ha esetleg hozzám hasonlóan te is az idősebb báty cipőjében jársz, akkor emlékeztetnélek arra, amit a srácok apukája mondott ennek a morgó, féltékeny srácnak: „te mindig velem vagy és mindenem a tiéd.”

Csak kérni kell. Őszintén. Mondd ki az igazságot. Ő úgyis tudja. Akkor is, ha “kisbűnös” vagy, ha “nagybűnös”. Kérd az Atya kegyelmét és a bűnbocsánatot és ő magához fog ölelni, új tiszta ruhát fog rád adni, és együtt ünnepel veled. Ne zárd ki belőle magadat. És akkor hidd el, hogy érezni fogod azt a szeretetet, amire te is vágysz, és úgy érzed a “tékozló öcséd” már megkapta. Én legalábbis ezt tapasztaltam meg.

Nekem is egy folyamat volt ez. De egyet tudok. Ha ezen az úton mind végigmegyünk akkor olyan egyházzá válunk, amiről ennek a dalnak a második verse szól:

Az van kiírva a (gyülekezeti) bejáratra, hogy „gyere úgy ahogy vagy”, de ez azért nem teljesen így van. / Mert ha úgy élnénk, hogy ez igaz, akkor vasárnap reggel tele lennének a sorok / Nem azt mondtad, hogy az egyház legyen olyan, mint egy kórház? / Egy biztonságos hely a betegeknek, a bűnösöknek, a sérülteknek és a tékozlóknak. / Az olyanoknak, mint nekem.

Ez nekem még egy hatalmas ráismerés volt. Ne tartsam magamat jobbnak vagy szentebbnek a többieknél.

Igyekezzem azt az irgalmat közvetíteni, amit én magam is kaptam. Így visszajön az az egy elveszett bárány a 99 igazhoz. (Luk 15:1-7)

És akkor együtt énekelhetjük majd tékozló fiúk és ítélkező, irgalmatlan bátyjaik:

Tényleg megállhatok előtted szégyen nélkül? / Tudva, hogy a szereteted irántam sosem változik? / Istenem, ha ez tényleg igaz, akkor hát mondjuk ki az igazságot.

Mindannyiunknak szüksége van Isten kegyelmére és megbocsátására.


Hogyha szeretnéd meghallgatni az eddigi TGIF dalokat, akkor itt találod a Spotify, itt pedig a YouTube listámat. A címkére kattintva pedig előjön az összes TGIF poszt, ha egy kis bátorításra szorulsz. TGIF: Thank God It’s Friday – Hála Istennek, péntek van. Ez a rovat neve.