A New York Times cikke elérte, hogy világszerte foglalkozzanak a PornHubbal a médiában, például a Telex és az Index is itthon. Bár meglehetősen szűkszavúan és úgy fogalmazva, mintha újdonság lenne az, hogy kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszak, vagy minden fél beleegyezése nélküli tartalom került ki az oldalra. Olvasd el az összefoglalómat, ha érdekel az eredeti cikk lényege.
A riport nyomán pár napon belül a világ két legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, a Mastercard és a Visa is jelezte, hogy felülvizsgálják a Pornhubhoz és más pornóoldalakat üzemeltető vállalatokhoz fűződő pénzügyi kapcsolataikat. A PornHub erre reagálva bejelentette az új irányelveit, mostantól csak regisztrált felhasználók tölthetnek fel az oldalra. Az eddig feltöltött videókkal kapcsolatban pedig szigorúbb moderálási elveket vezetnek be. Ez a tényszerű része a dolognak.
Gondolom, nem fogsz meglepődni, hogy én ettől nem ájultam el túlzottan.
Az a helyzet, hogy egyfelől őszintén örülök, hogy végre a világi médiában is foglalkoznak azokkal a károkkal, amiket a pornóipar okoz a társadalomban. Ez mindenképpen örömre ad okot. Ha mostantól kezdve nehezebbé válik, hogy emberekről akaratuk ellenére töltsenek fel szexuális tartalmakat az internetre, az is jó hír.
De számomra ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy akkor most már minden rendben van a PornHubbal. Egyfelől nem vagyok meggyőződve arról, hogy a most kikényszerített intézkedések valóban jelentenek e lényegi változásokat. A Fight The New Drug tette fel ezeket a kérdéseket a hír kapcsán:
- Az eddig feltöltött tartalmakat is át fogják nézni, hogy megfelelnek-e az új direktíváknak? (Erről nem szól a nyilatkozatuk.)
- A deepfake tartalmakat is leszedik majd az oldalról? (Deepfake: pornószínészek arcát lecserélik más személyek arcával, így olyan emberekről is kreálnak pornófelvételt, akik amúgy soha nem vettek részt ilyenben)
- Milyen átláthatósági rendszert állít fel a Pornhub, amiből a nyilvánosság meggyőződhet, hogy betartják a szavukat?
Az FTND sincs arról meggyőződve, hogy ezek bekövetkeznének. De ha el is érik, hogy minden legális legyen az oldalon, a pornóról alkotott véleményemet nekem hívőként ez sem változtatja meg.
A lényegen nem változtat
Olyan ez, mint az abortusz legalizálása. Társadalmi szempontból üdvözölendő, hogy többet nem az utcán végzik, képzetlen „emberi mészárosok”, sterilizálatlan körülmények között, amibe rengeteg nő halt bele évszázadokon át. De attól, hogy most már kórházi körülmények között, képzett orvosok végzik az abortuszokat, maga a cselekedet ugyanaz, mint amiről a Biblia nagyon egyértelműen fogalmaz. Emberáldozat, ami miatt vér tapad a kezekhez. Attól, hogy a törvény lehetővé teszi, egy keresztény még nem tekinthet másképp az abortuszra, mint hogy az gyilkosság. Erről itt tudsz többet olvasni.
Ugyanezt párhuzamba vonva a pornóval, akárhogy is legalizálják és teszik társadalmilag elfogadhatóvá, attól még ugyanúgy gyilkolja az emberek szellemét, lelkiismeretét, rombolja a lelküket, tönkreteszi a párkapcsolatokat, függőséget hoz létre.
Szóval, amíg örülünk annak, hogy végre (talán?) a körmükre van nézve a pornócégeknek és küzdünk továbbra is azért, hogy a szabályok és társadalmi normák vonatkozzanak rájuk ugyanúgy, mint más iparágra, mindeközben arra kérlek, hogy ne hagyd, hogy elhitessék veled, most akkor már minden rendben is van a PornHubbal.
Ez a lépés szimplán egy pénzügyi döntés részükről. Ahhoz, hogy további bevételeik legyenek, szükségük van a Mastercardra, a Visára és más bankkártyákra. Az, hogy hány életet, sorsot tesznek tönkre, az továbbra sem érdekli őket.
Ezzel majd ezek az emberek elszámolnak a földi életük végén, ha meg nem változnak. Nekünk viszont továbbra is arra kell törekedni, hogy elmondhassuk: „A mi kezeink nem ontották ki ezt a vért, sem a mi szemeink nem látták.” (5 Móz 21:7)
Keményen fogalmaztam ebben a posztban, de ez nem neked szólt, aki küzdesz és harcolsz a szabadságodért. Ez az egész blog azért jött létre, hogy segítsen neked ebben. De Isten nem szabadít meg minket a „barátunktól”, attól a dologtól, amikhez ragaszkodunk. Ha szabadok akarunk lenni, akkor fontos, hogy a rosszat ne mondjuk jónak. Ne hagyd, hogy ez a számító lépés relativizálja azt, ami gáz a pornóiparban.