Celebek a pornó ellen – Terry Crews

Ha a nevét még nem is hallottad, az arcát biztos, hogy már láttad Terry Crewsnak. Az egykori amerikai forcista több sorozatban is szerepelt, de a leginkább talán az Old Spice reklámokból lehet ismerős. Van egy felesége és öt gyereke. A külsőleg nagyon sikeresnek tűnő holllywoodi élet mögött viszont sokáig egy komoly függőség rejtőzött.

“Ha a nappalból éjszaka lesz és te még mindig pornót nézel, akkor komoly problémád van. Nekem az volt.” – vállalta nyiltan saját egykori függőségét a sztár.

Terry akkor kért segítséget, amikor feleségével már nagyon összevesztek a pornográfia miatt. „Már nem is ismerlek.” –vágta a fejéhez Rebecca. Megfenyegette férjét, hogy többé haza se jöjjön. Erre Terry elhatározta, hogy felhagy a pornónézéssel és elmegy terápiára. Majdnem egy évtizeddel később még mindig együtt vannak, és Terry nem néz több pornót.

Nagyon komoly aktivista munkát végeznek, amely során feleségével együtt felhívják a figyelmet erre a függőségre. Terry többször beszámolt arról, hogyan tárgyiasította a nőket a pornó miatt. „Megváltoztatja, ahogy az emberekről gondolkozunk. Tárgyakká válnak. Testrészekké. Eszközökké, akiket használni akarunk. Nem emberek többé, akik méltóak a szeretetre.”

Arról is beszél sokszor, hogy a szégyen, az hogy az ember elhiszi, hogy rossz újra és újra visszalökte a pornóhoz. „Ha elhiszed, hogy rossz vagy, akkor azonnal visszamászol a sárba.”

Itt olvashatsz többet arról, milyen gyakorlatias dologgal vette fel Terry a harcot a pornográfiával szemben. Azt is elolvashatod, hogyan teszi tönkre a pornó a párkapcsolatokat, és gondold át, hogy te ezt akarod-e.


Köszi, hogy olvasol. Ha szeretnéd, hogy minden új poszt eljusson hozzád, kövess Facebookon vagy Instagramon. Ha segítenél abban, hogy másokhoz is eljusson a blog, minden megosztást köszönök.

Celebek a pornó ellen – Orlando Bloom

Orlando Bloom, a Karib tenger kalózai, A Gyűrűk ura és a Mennyei Királyság színésze is csatlakozott azokhoz a celebekhez, akik felszólaltak a pornóval szemben. Bloom mielőtt találkozott volna menyasszonyával Katy Perry-vel, rájött, hogy nem boldog a Playboy-szerű életvitelével. Mielőtt belement volna egy új kapcsolatba, hallgatott egy barátja tanácsára, és fél éven át nem feküdt le senkivel. Ez alatt az időszak alatt rájött arra, hogy a szex miatt nem volt képes barátilag viszonyulni a nőkhöz. Bloom szerint emiatt a félév miatt tudott végül minőségi kapcsolatot kialakítani Perry-vel, akivel azóta megszületett közös gyermekük .

Miközben önmegtartóztató életet élt, Bloom felfedezte a pornó negatív hatását a saját életében. A The Sunday Times-nak adott interjúban megkérdezték tőle, hogy a szexmentes időszak alatt nézett-e pornót, Bloom ragaszkodott hozzá, hogy ezen időszak alatt „semmi nem történt”.

Rengeteg statisztika van erről. Nincs olyan kölyök, aki ne nézne pornót.” – nyilatkozta a színész. “A pornónak nagyon bomlasztó hatása van a nemi életre, a libidóra. Amikor egy este alatt számtalan alkalommal lehet számtalan embert nézni, azzal hogy fog versenyre kelni partnerünk a való életben? Nagyon romboló hatásúnak tartom” – tette hozzá.

Ha olvasnál erről még tovább, ajánlom ezt a posztot a figyelmedbe. Az önkielégítés és a pornó már az előtt rombolja a párkapcsolatodat, hogy megismernéd szerelmedet.

Celebek a pornó ellen – Blake Lively

Blake Lively színésznő 2017-ben tartott beszédet egy nőknek szóló konferencián, ahol elmondta, hogy a gyermek-pornográfia olyan képeket és videókat jelent, amin 18 éven aluliak láthatóak meztelenül. A gyermekek sokszor még a kamaszkor előtt vannak, mivel a pedofilokat annyi inger éri az Interneten elérhető széleskörű tartalmak miatt, hogy egyre erősebb stimulációra van szükségük a vágyaik kielégítésére. Vannak egészen pici babákról is felvételek. Nem csak szexuális érintés látható rajtuk, hanem behatolás, kínzás, megkötözés, bestialitás (állat közösül a gyermekekkel) és vérfertőzés.

30-50 millió ilyen fájl kerül forgalomba NAPONTA. Az esetek 90%-ában a gyermekek ismerik azokat, akik így kihasználják őket. Azok a személyek, akik gyermekpornográfiát néznek, 55-90% közötti valószínűséggel fognak végül ők maguk is szexuálisan zaklatni gyermekeket.

Blake Lively teljes beszéde angolul itt nézhető meg:

Ha úgy gondolod, hogy ez téged nem érint, te nem nézel gyerekekről pedofil felvételeket, akkor figyelmedbe ajánlok két bejegyzést. Az egyik arról szól, hogy semmi garancia nincs arra, hogy a pornó, amit nézel, abban mindenki felnőttkorú vagy mindenki beleegyezett abba, ami történik. A másik pedig arról szól, hogy miért van az agynak egyre durvább ingerre szüksége ahhoz, hogy ugyanolyan kielégülést tudj elérni.

A pornóoldalak legnézettebb kategóriái a “tinédzser szex” és az “apa-lánya”, “anya-fia” szex. A THORN szervezet szerint azoknak, akiket az emberkereskedelem áldozatai közül pornófelvételek készítésére kényszerítenek, az első felvétel elkészülésekor 12,8 év az átlagéletkora.

A pornófogyasztás durvul. Mindig. Szállj ki időben.

Szállj ki most.