Close
7×70

7×70

Hozzám hasonlóan biztos te is mondtál magadnak ilyen monológot, miután újra megtetted azt, amit megfogadtad, hogy soha többet. „Már megint megcsináltam. Hát milyen ember tesz ilyet? Istennek is megígértem, hogy soha többé, és most újra ugyanitt vagyok. Ez már szórakozás a kegyelemmel. Isten ezt már tuti nem bocsátja meg. Az ilyen ígéretszegőket Isten garantáltan a pokolra küldi.” Most hétvégére egy újabb prédikációrészletet hoztam nektek. Szóljon nektek ugyanúgy a kegyelem üzenete, mint nekem. Mert a kegyelem az egyetlen egy dolog, ami miatt én meg akarok és meg tudok változni.

Füzér Norbi így tanított erről tegnap Debrecenben: „Van, hogy az ember szelleme távol kerül az Úrtól, amiatt amit tesz. Nem azt mondom, hogy meghal a szelleme és nincs bűnbocsánata, csak beáll ez a távolság. Nehogy azt hidd, hogy csak akkor imádkozhatsz az Úrhoz, ha közel vagy hozzá.

Nem a közelség hozza létre a jogodat, hogy Istenhez szóljál.

A távolságban is megvan a jogod, mert Jézus ezt megszerezte kétezer éve az Atyánál. Bevitte a vérét a Mennybe, és örökkévaló lett az áldozata.

Mivel ez a vér kikerült az időből, ezért Isten nem is éli át, ha te ezerszer kérsz bocsánatot.

Mert Ő egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket.  Tehát az örökkévalóságban örökre megvan a bűnbocsánatunk. Hogyha mi azt ezerszer kérjük el Istentől, vagy csak egyszer, ez teljesen mindegy Istennek, mert ő nem időbeli lény. Ő nem érzékeli, hogy tízezerszer kérsz bocsánatot. A kegyelem idejének az a lényege, ezt mondja a Biblia is, „örökkévalóvá tette az Úr a kegyelmét”, mert Jézus vérére épül a kegyelem.

Isten ezt így nézi: amíg a kegyelem ideje van, addig úgy lehet venni a bűnbocsánatot, mint a levegőt.

Ettől sokkot kaptak Jézus tanítványai is. Ezért kérdezte Péter (Máté 18-ban), hogy Uram, ugye azért ha ugyanazon a napon valaki hétszer vétkezik ellenem, akkor azért hétszer már nem kell neki megbocsátanom, ugye? Az már vallásos játék, nem, Jézus?

Erre azt mondja Jézus, hogyha őszintén tér meg a barátod és kér tőled őszintén bocsánatot, akkor nem vallásos játék. Ha hétszer hetvenszer sikerül egy embernek megtérnie őszintén, teljes szívből,  akkor én mondom neked, hogy hétszer hetvenszer meg vannak bocsátva a bűnei.

A megtisztulás folyamatában fontos ezt látni, hogyha százezerszer is elesel, de meg akarsz térni, akkor a kegyelem ideje arra van, hogy az ember vegye a bűnbocsánatot. Persze ha százezerszerszer elesik egy ember, akkor a bűn nagyon nagy kárt okoz a személyiségében, mert ennek következményei vannak, de nem arra vonatkozóan, hogy mehetsz-e Istenhez.” (Füzér Norbert, Debrecen, 2020.11.20)

Istenem, újra előtted térdelek / Istenem, újra könyörgöm. Kérlek. / Egy halott ember sétál itt, rabja a bűnnek / Újra meg akarom tapasztalni az újjászületést / Szükségem van rád /

Ismerősek ezek a szavak? Bátorítson téged a refrén:

A megbocsátásod, / mint édes méz az ajkaimon / szimfónia a füleimnek / szentelt víz a bőrömnek

És itt van ez a sor, aminek nagyon örülök, hogy beletették a dalba. Hatalmas igazság.

Nem akarok visszaélni a kegyelmeddel / Istenem minden nap szükségem van erre / Mert ez az egyetlen dolog, amitől tényleg meg akarok változni

Fogadd el a megbocsátást, az Úr kegyelmét. Hetvenszer hétszer is akár. Meg fog változtatni.


Hogyha szeretnéd meghallgatni az eddigi TGIF dalokat, akkor itt találod a Spotify, itt pedig a YouTube listámat. A címkére kattintva pedig előjön az összes TGIF poszt, ha egy kis bátorításra szorulsz. TGIF: Thank God It’s Friday – Hála Istennek, péntek van. Ez a rovat neve