A MENTOR sorozat első részében a bűntudat és a szégyen közötti különbséget tanulmányozzuk. Ha nem tudod, mi ez, itt találod a leírást.
Nagyon örülök, hogy belevágtál ebbe a programba. Remélem, hogy van olyan Segítőd, akivel át tudjátok beszélni a témát. Ha már van, akkor a beszélgetés valószínűleg még gyümölcsözőbb lesz, hogyha a találkozás előtt elolvassátok mindketten a bejegyzést és átfutjátok az itteni kérdéseket.
Az első témához ezt az írást kellene elolvasni: A bűntudat és a szégyen közötti különbség Olvasási idő: kb. 5 perc
A beszélgetéshez pedig a következő lépéseket ajánlom:
- Ha jónak látjátok, Jézus Nevében kérjétek meg Istent, legyen jelen ő is, amíg beszélgettek.
- Beszéljétek át, hogy mi az, ami a leginkább megragadott az írásból. Írtál ki belőle valamit magadnak?
- Ha bármivel kapcsolatban van kérdés, vagy valami nem volt érthető, beszéljétek azt is át.
Opcionális beszédtémák
Állítás: A szégyen azt mondja, nem vagy méltó a szeretetre. Azért nem, amit tettél vagy azért, aki vagy. A szégyen szerint „selejtes” vagy, „nem szerethető”.
1. Kérdés: Igaz a Biblia alapján amit a szégyen miatt érzel?? A szeretetet azért kapjuk, mert megérdemeljük? (Kis segítség: 1 János 4; Ef 1:4-7; Róm 5:8)
2. Kérdés: Éreztél már te is a szexualitásoddal kapcsolatban szégyent? Ha gondolod, oszd meg a Segítőddel, hogy mikor és miért.
Állítás: A szégyen megrontja az ember kapcsolatát Istennel és emberekkel, és arra ösztönzi, hogy elrejtse magát, az igazi énjét.
Olvasd el az 1Mózes 3:6-11-et.
1. Kérdés: Miért van az, hogy az ember el akar rohanni és bújni a szégyen miatt?
2. Kérdés: Te mit rejtesz el magadból azért, hogy az emberek elfogadjanak?
3. Kérdés: Le lehet győzni a szégyent azzal, hogy elbújsz és egyedül, magányosan küzdesz?
Állítás: Az szégyen ellehetetleníti az intimitást (a mély, minőségi kapcsolatokat).
1. Kérdés: Ez igaz a te életedben, ha az Istennel, vagy az emberekkel való kapcsolatra gondolsz?
2. Kérdés: Amikor felnőttél, a családban volt szó a szexualitásról, vagy ez valami mocskos, veszélyes, titkos dologként volt kezelve? Beszéltetek egyáltalán róla? Hogyan befolyásolja ez azt, ahogy a szexualitásról gondolkodsz?
Következő lépések
Kezdd el a gyógyulás folyamatát azzal, hogy őszintén beszélsz Istennek minden szexuális jellegű szégyenről, amit érzel. Ha érzed, hogy a Biblia szerinti bűntudatod van, akkor valld meg a bűneidet és kérj bocsánatot.
A Segítőddel jelöljetek ki egy dátumot, amikor legközelebb találkoztok, hogy átbeszéljétek a sorozat következő posztját.
Itt egy lapozható összefoglaló, hogyan kell bűnbocsánatért imádkozni:
Ha belevágnál ebbe a programba, itt tudod elkezdeni: Bevezető a MENTOR sorozathoz