Close
Újrakezdés – vendégposzt egy srác szemszögéből

Újrakezdés – vendégposzt egy srác szemszögéből

Egy olyan srác küldött egy írást, aki szinte a kezdetektől olvassa a blogot. Bízom benne, hogy többetek számára bátorítást jelent majd az ő példája, ahogyan ő harcol a szabadságért. Ne felejtsétek el, ha az ember vissza is csúszik, akkor sem szabad feladni. Ha kitartasz, eljön a szabadság. És akkor íme az olvasói levél.


Nem mondanám, hogy az volt a cél, hogy ilyenkor és ilyen formában írjak erről…

De nézzük a jó oldalát, ahogy a segítőm is írta, korábban messzemenően nem bírtam volna ennyit. Elengedtem magam, mi tagadás. Azt hittem, hogy megy már minden magától. Vagyis ez így nem igaz, mert tudtam jól, hogy nem, de mégsem tettem ellene. Hogy miért, az már más téma.

Fura, hogy mennyi szál fűződik össze azért, hogy engem gátoljon. Kötelék. Kicsit olyan, hogy használj ollót ahhoz, hogy kibontsd az ollót. Kitartás kell a lustaság, passzivitás, halogatás, semmittevés, döglődés legyőzésére. Hát, kösz. Pont az, ami nincs.

És ebben a pár sorban kijött, hogy ez az egész pornó cucc mennyire mellékhatása mélyebben rejlő dolgoknak.

Viszont tényleg jó felidézni: ha Krisztus megszabadított, akkor valóságosan szabad vagy.

A drogfüggő már nem drogfüggő, az alkoholista már nem alkoholista. Még akkor sem, ha netalán egyszer elesik. Hitbeli lépés, hogy nem tagadja le a kegyelmet és az elvégzett munkát. Persze az ördög vádol, hogy ugyanott vagy, ahol voltál, ennyi volt, de ezt nem kell elfogadni. Felállni, kegyelmet kérni, elűzni és menni tovább.

Nem igaz, hogy most már mindegy. Nem mindegy. Nem igaz, hogy ha már visszaestél, akkor lehet többször is, mert ugyanaz. Felállni. Megvallani, és menni tovább.

Nem tudom mi következik, de egy biztos. Nem fogok visszamenni. Nem adom meg ezt a luxust az ördögnek. Menjen a pokolba. Az én életem nem az övé. Sem a jövőm, sem a leendő házasságom, sem a családom, munkám, karrierem, pénzem, egészségem, boldogságom. Semmi köze hozzám.

Az Úré vagyok akkor is, ha elesek, akkor is, ha félek.

Mert Tőle kaptam mindent.