Close
A szexualitást úgy megélni, ahogy Isten tervezte – MENTOR 2. rész

A szexualitást úgy megélni, ahogy Isten tervezte – MENTOR 2. rész

A MENTOR sorozat második részében azt fogjuk tanulmányozni, hogy ki vagy te, honnan ered az identitásod, utána pedig szó lesz arról, hogy mire való a szexualitás, és hogyan lehet azzal jól élni.

Köszönöm, hogy belevágtál ebbe a posztsorozatba. (Részletek itt.) Remélem, hogy van olyan Segítőd, akivel át tudjátok beszélni ezt a témát is. A beszélgetés valószínűleg még termékenyebb lesz, hogyha elolvassátok mindketten a következő bejegyzést és még a találkozás előtt átfutjátok az itteni kérdéseket.

A témához ezt az írást kellene elolvasni: Identitás, szex meg az Isten – Az vagy, amit érzel?  (Olvasási idő: 10 perc)

A beszélgetéshez a következő lépéseket ajánlom:

  1. Ha jónak látjátok, Jézus Nevében kérjétek meg Istent, legyen jelen ő is, amíg beszélgettek.
  2. Beszéljétek át, hogy mi az, ami a leginkább megragadott az írásból. Írtál ki belőle valamit magadnak?
  3. Ha bármivel kapcsolatban van kérdés, vagy valami nem volt érthető, beszéljétek azt is át.

Opcionális beszédtémák

Nyugodtan beszéljétek át, hogy egyetértetek-e a következő állításokkal és írtam hozzájuk még kérdéseket, amikkel tovább lehet gondolni a témát.

Állítás: Hogyha Isten teremtette meg az embert, akkor joga van arra is, hogy megszabja, hogyan működjön az ember. Nem mi vagyunk a testünk tulajdonosai. A testünk Istené.

1. Kérdés: Mit gondolsz arról, hogy Isten megszabta, hogy mire használhatod a testedet? Ez az állítás frusztrál, vagy örömmel tölt el? Szerinted jogos? A te tested kié?

Állítás: Isten képére lettünk teremtve, a vele való közösségre és ez a legbensőbb lényegünk. Az identitásunk alapja.

1. Kérdés: Neked mi az identitásod alapja? Mi határoz meg téged a LEGJOBBAN? A múltad? A tetteid? A családod? A nemi vágyad? A külsőd? Az életcélod? Mi a LÉNYEGED?

2. Kérdés: Mitől vagy értékes? Attól, ahogy kinézel? Ahogyan viselkedsz? A személyiséged miatt? Amit elértél, letettél az asztalra? (Kis segítség: aranyban-ezüstben nem kifejezhető, mekkora összeget fizettek érted váltságdíjul – 1Péter 1:18-19)

3. Kérdés: Hogyan hatnak Péter apostol szavai az önmagadról alkotott képre?

Állítás: „Lehet, hogy valami/valaki jól néz ki, de attól még fogyasztásra nem alkalmas.”

1. Kérdés: Mit gondolsz a szépségről? Szépnek tartod magadat? Csak akkor vagy értékes, ha téged szépnek tartanak? Mit mond a Biblia a szépségről? (Péld 31:30; 1 Péter3:3-5)

2. Kérdés: Ha meglátsz valami szépet, akkor azt csak úgy elveheted magadnak?

3. Szorgalmi feladat: ha önértékelési problémád van azért, mert nem tartod magadat elég szépnek, akkor olvasd el ezt a bejegyzést is, és beszéljétek meg a Segítőddel, hogyan tudsz változtatni az önmagadóról alkotott képről. OLVASNIVALÓ: Mi van, ha nem vagyok elég szép?

Állítás: A szexualitás nem csak a gyönyörről/élvezetről szól. Isten azért találta ki a szexet, hogy egy férjet a feleségével összekapcsoljon fizikailag, érzelmileg és szellemileg, miközben kifejezik a kizárólagos és kölcsönös elkötelezettséget egymás felé.

1. Kérdés: Milyen családi környezetben nőttél fel? Mit tanultál gyerekként a szexualitásról és a házasságról?

2. Kérdés: Mi a célja a szexnek? Miről szól a szex, ha rosszra használod? Miről szól, ha jóra? Szólhat a szex kizárólag a saját örömödről?

Állítás: „Az ember lényege nem a szexualitásában van. A személyiségének a lényege nem az, hogy ki tetszik neki, vagy kit kíván.”

1. Kérdés: Az vagy, amit érzel?

2. Kérdés: Akarsz nemet mondani azokra a vágyakra, amik nem állnak Isten akaratával összhangban? Készen állsz arra, hogy egy akciótervet állíts fel és tegyél is valamit ennek érdekében, vagy sodródsz tovább?

Következő lépések

Gondold át, mennyire vagy motivált, hogy a szexualitásodat átformáld annak a mintájára, ahogyan a Szentírás tanít a szexről. Beszéld ezt meg imában Istennel.

A Segítőddel jelöljetek ki egy dátumot, amikor legközelebb találkoztok, hogy átbeszéljétek a sorozat következő posztját.

Itt egy lapozható összefoglaló, amivel az identitásodat tudod még tovább erősíteni Isten beszéde alapján:

A MENTOR sorozatot itt tudod végigcsinálni.