Chaz nyolc évesen látott először szexjelenetet, ami után önkielégíteni kezdett, tizenhét évesen pedig ráfüggött a pornóra is. Teljesen kiakadt Istenre, hogy miért nem szabadítja meg attól a dologtól, amitől ennyire undorodik. A CBN interjúját fordítottam le magyar nyelvre.
Az angol nyelvű interjút itt tudod megnézni:
Riporter: Kezdjük talán azzal, hogyan kezdtél el pornót nézni. Miből jöttél rá, hogy ez nem jó neked és hogyan kezdődött nálad a szabadságban való járás szexuális területen?
Chaz: Csak hogy mindenki értse, miről is van szó, ez egy olyan dolog, amivel 17 éves korom óta éveken át küzdöttem. Először nyolc évesen láttam szexjelenetet, amikor beléptem a szobába és a tévében éppen ez ment. Közvetlenül ezután kezdődött a küzdelmem az önkielégítéssel. Pornót pedig 17 éves koromban kezdtem el nézni.
Elsőéves voltam a fősulin, amikor annyira mérges lettem Istenre, hogy kifakadtam neki. Így imádkoztam: „Ez bűn, amit te gyűlölsz. Éket ver közéd és közém, a kapcsolatunkba. Miért nem szabadítasz már meg? Miért hagyod, hogy még mindig ezzel küzdjek? Miért nem veszed ezt el tőlem?”
És akkor úgy érzem, hogy Isten szólt hozzám, és azt mondta: „azért, hogy megtanuld, hogyan tudod te megharcolni ezt a harcot, hogy utána segíthess azoknak, akik szintén ezen mennek keresztül.”
Így már csak az volt a kérdés, hogy mikor jön el a szabadulás pillanata.
Néhány évvel később, 2016. decemberében lefeküdtem este, és hirtelen nagyon furcsa érzés lett rajtam úrrá. A vágy hiányát éreztem. Hogy már nincs ott. Undorodtam magától a gondolattól is, hogy újra pornót nézzek.
Ez után úgy éreztem, hogy Isten arra ösztönöz, hogy böjtöljek. Nem is értettem, hogy miért, hiszen pont azt éreztem, hogy már megszabadított. Néhány hónappal a böjt után jöttem rá, hogy az egésznek az volt a célja, hogy az „étvágyam” is megváltozzon. Számomra ez volt a győzelem kulcsa.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy az óta egyszer sem fordult elő, de ez nem lenne igaz. A kísértés mindig ott lesz. De a legfontosabb, amit megtanultam Istentől ezalatt az egész alatt, hogy a pornó az éhséghez kötődik.
Azoknak az embereknek, akik befogadták már Jézust az életükbe, de folyamatosan azon agyalnak, hogy megszabadultak-e már vagy sem, azt üzenném, hogy Jézus már megszabadított minket. Amikor elfogadtuk Őt, akkor elfogadtuk a Benne való szabadságot is.
Viszont végig kell menni a megtisztulás folyamatán, hogy teljesen átalakuljunk.
Riporter: Az én életemben sem azonnali csodaként történt meg a szabadulás. Isten nekem is valami hasonlót mutatott, mint neked. Hogy az embernek meg kell fegyelmeznie magát, a vágyait, „meg kell halnia a régi személyiségének” és meg kell változtatnia azt, hogyan elégíti ki a vágyait. Mi szerinted ennek a gyakorlati módja?
Te is tudod, a pornó mindenhol ott van. Kinyitjuk a social médiát, az insta felfedező felületét és rögtön ott van valamilyen pornográf tartalom. A pornó nem csak az, amikor egy kifejezetten pornóoldalra látogat az ember. Bármi az lehet, ami a bűnhöz vezeti az embert. Mi az, ami neked segített megváltozni?
Chaz: Tök komolyan mondom, hogy nálam a böjtölés játszott fontos szerepet. Mert amikor böjtölünk, akkor egy időre megtagadjuk a testünktől, hogy egy szükségszerű étvágyat kielégítsen. Ez segít az emberben a bűnre való étvágyát is lecsökkenteni, és növeli bennünk a szellemi dolgok utáni vágyát.
A másik praktikus dolog a bűnök bevallása mások előtt. Elismerni, hogy küzdünk ezzel.
Rengeteg embert ismerek, aki azért küzd még mindig a pornóval, mert titkolják. A szégyen egy nagyon erős valóság. Egy horog, ami folyamatosan odaköti az embert a bűnhöz.
Riporter: Említetted a bűnvallást, amihez fontos, hogy az ember elszámoltatható legyen. Hogy legyen valaki az életében, aki segít neki, és akivel őszinte. Kik voltak a te életedben ilyen emberek, és hogyan ismerheti fel őket valaki a saját életében?
Chaz: Az első legfontosabb tanácsom, hogy mindenképpen ugyanolyan nemű legyen, mint te. Ez azt hiszem, magától értetődő. Engem Isten nagyszerű hívő emberekkel vett körül, 10 Segítőmből 9-en szoros barátaim is.
De vannak mentorok is az életemben, nálam idősebbek, akik már régebb óta járnak együtt Jézussal, vagy előrébb tartanak nálam bizonyos területeken. Ha valaki szeretne ilyen Segítőket az életébe, azt tudom tanácsolni, hogy imádkozzon és kérje Istent. Ki tudja, lehet, hogy pont kapsz utána egy üzenetet az illetőtől.
A bűnvallás és a világosságban járás létfontosságú. És felszabadító.
Legtöbbször a szégyen az utolsó fal, ami elválasztja az embereket attól, hogy beléphessenek abba az állapotba, ahol fel tudják ismerni, Isten már megszabadította őket.
Riporter: Biztos, hogy vannak olyan emberek, akik most hallgatnak téged, és azt kérdezik: „Tényleg ennyire gáz ez?” Szerinted miért káros a pornó?
Chaz: Teljesen őszintén, soha életemben nem hallottam még olyan személyről, akinek az életminőségén javított volna a pornó. Vagy aki pornónézés után úgy érezte volna, sokkal kedvesebb, jobb, szerethetőbb ember lett volna. Az emberek többségében óriási szégyent ébreszt. Szinte senki nem akarja, hogy rajtakapják, miközben csinálja.
Színtisztán önző cselekedet. Isten nem ezért teremtette ezeket a testrészeinket. Az eredeti funkciója az, hogy egy férjet és egy feleséget összekössenek.
Emlékszem, rendszeresen előfordult velem, hogy emberek társaságában megmagyarázhatatlan szégyent éreztem. Észrevétlenül beférkőzött, nem is tudatosult, de kihatott az életemre, kapcsolataimra.
Riporter: Számodra mi az a dolog, ami miatt megéri megharcolni? Mert olyan sokan vannak, akik feladják, mert „túl nehéz”, „túl sok energiát igényel”, vagy nem hiszek abban, hogy képes leszek rá. Mi az, ami a te szemed előtt lebegett célként?
Chaz: A béke. Amikor küzdöttem, akkor hiányzott az életemből a békesség. És számomra ott volt az is, hogy engedelmeskedni akartam Istennek. Ennek is nagy jutalma van, akár ebben a földi életünkben akár az elkövetkezőben. Most még el sem tudunk képzelni, milyen lesz, amikor Istennel leszünk az örökkévalóságban.
Riporter: Nagyon szépen köszönöm. Kívánom, hogy Isten tudjon továbbra is használni, hogy példa lehess mások számára.
Nagyon tetszett, amit Chaz mondott, hogy a jutalom, ami őt motiválja, a béke. Ha esetleg te, aki most ezt olvasod, szintén vágysz a békére, szeretnéd, hogy Jézus neked is megbocsássa a bűneidet, és szabaddá tegyen, a saját tapasztalatomból mondhatom, ez tényleg lehetséges.
Én magam is keresztülmentem ezen, küzdöttem a pornográfiával, úgy éreztem, hogy tönkretesz. De én már tudom, hogy lehetséges szabadságban járni. Igenis lehetséges megtapasztalni azt a békességet, amit csak Jézus tud megadni.
Ehhez itt találod az első lépést:
Szívből kívánom, hogy te is átélhesd azt a természetfeletti békét, amit akkor kaphatunk meg, ha a Názáreti Jézus Krisztussal személyes kapcsolatba kerülünk.
Arrivera – sikerülni fog, el fog jönni. A béke. A szabadság.
Ezt jelenti a blog neve és erről szól ez a dal is: