Sajnos sok gyerek iskoláskorában találkozik először a pornóval. A legtöbb fiatal, aki tinédzserkorára függővé válik már alsósként látott pornót (többnyire 7 és 13 éves kor között). És nagyon sok esetben az iskolában, a szülőtől távol történik. Ezért fontos, hogy felkészítsd a gyerekedet arra, hogy mit tegyen, ha a suliban káros tartalmat mutatnak neki. Íme három nagyon egyszerű tanács, amivel segíthetsz a gyerekednek, hogy később se legyen függő a pornótól.
Szuper dolog, hogyha meg tudtad venni a gyerekednek az iskolához szükséges tanszereket, vagány iskolatáskát és a nyár alatt kinőtt ruhák helyett új menő cuccokat. Tudom, hogy már ez is jó nagy kihívást jelentett szülőként, és nem is újabb terhet szeretnék rád helyezni, hogy na még egy dolog, amivel kéne foglalkozni. De én is gyerekkoromban találkoztam először a pornográfiával, és mivel eltitkoltam a szüleim előtt, sok.sok éves küzdelmet és harcot hozott az életemben.
Ezért szeretnék segíteni a mai gyerekek szüleinek ezzel a cikkel, amelyet a Defend Young Minds posztja alapján írtam. Ugyanis szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekedet egy belső szűrővel, védőhálóval is felszereld az új tanévre.
Bár a legtöbb iskolában korlátozva van a mobilhasználat, de a tanárok sem lehetnek mindig mindenütt ott, és bármelyik iskolatárs mutathat valami olyat a gyerekednek, ami veszélyt jelenthet neki, ha nincs rá felkészülve.
A Common Sense Media friss kutatása szerint az általuk megkérdezett tiniknek, akik sajnos már rendszeresen fogyasztanak pornót, 41%-uk napközben az iskolában találkozott először pornóval. 44%-uk azt is elismerte, hogy használt iskolai eszközöket, számítógépeket arra, hogy pornót nézzen. Többségük 13 évesnél is fiatalabb volt, 15%-uk pedig még 13 éves sem volt.
Ez azt jelenti, hogy sokan már alsóban beleestek ebbe az ördögi csapdába.
Nem mindenkinek a kortásra mutat pornót. Az ötödikes Thomas a suli könyvtárosának laptopján látta meg, hogy mit néz. Egy általános iskolás kislány a Google Docs-ban csinálta a házi feladatát, amikor egy pornó reklám ugrott fel neki. A Defend Young Minds posztja megemlít egy olyan esetet is, amikor egy óvodás korú (!) kislány utazott a sulibusszal. Egy harmadikos gyerek mellé ült, kezében a mobiljával és azt mondta, „ezt nézd!”, majd egy kemény pornófelvételt mutatott neki.
Nem mindegy, hogy ilyen esetekben mi történik ezekkel a gyerekekkel. Vajon elmondják a szüleiknek? Vagy kíváncsivá válnak és rákeresnek az interneten? Ez teljességgel azon múlik, hogy mit tanítasz neki szülőként.
Következzen három praktikus tanács, amivel segíthetsz a gyerekednek, hogy meg tudja védeni magát és megelőzhetővé váljon a súlyos függőség kialakulása.
1. Definiáld neki, mi az a pornográfia – ne feltételezd, hogy tudja, mit jelent ez a szó
Lehet, hogy ez túl egyszerűnek meg alapvetőnek tűnik, de mégis fontos, hogy már ez a helyére legyen rakva a gyerek fejében. Gondolj bele, ha sosem hallottad, mi az ortográfia, szükséged lenne a definícióra, hogy tudd, miről beszélek. (Amúgy a helyesírás másik szóval és bocs, hogy a blogon nem mindig van ez rendben.)
Jill Manning terapeuta mesélt egy olyan esetről, amikor egy édesapa elvitte a 13 éves fiát egy pornográfia hatásairól szóló előadásra, mert a srác házifeladat készítése közben pornóval találkozott. Miközben hazafelé vezettek, a fia megkérdezte tőle „Apa, amúgy mi az a pornográfia?” Még úgy is, hogy egy órát volt a témáról szó, a fiatal srác nem tudta összekötni a kettőt.
A pornó nagyon veszélyes a gyerekekre, de ha nem tanítják meg nekik, akkor a gyerekek nem fogják tudni, hogy mit kell elutasítaniuk és miért.
2. Kérd meg a gyerekedet, hogy mondja el neked, ha valaha találkozik vele
Sok oka lehet annak, hogy egy gyerek valamiért nem árulja el a szüleinek, hogy pornót látott. Ezért kifejezetten meg kell kérni arra, hogy még aznap mondja el neked. Így, hogy most elkezdődött a tanév, emlékeztesd őt gyakran, hogy neked mindent elmondhat, és bármit meg is kérdezhet.
Extra tipp: Tanítsd meg a gyerekednek, hogyha kíváncsi valamire, ne azonnal az Interneten keressen rá, hanem kérdezze meg tőled.
3. Suli után kérdezd meg a gyerekedet, hogy mit látott aznap az Interneten
Nem nyaggatva, csak lazán hozd fel egy beszélgetésben. Esetleg te is megoszthatsz vele valamit, amit te láttál aznap online. Például: „Annyira menő reels-t láttam ma Instán, a nagynénéd küldte át nekem, mindenképp meg akarom neked mutatni. Te mit láttál ma az interneten?”
Ma már egy gyerek valódi élete nem választható szét a virtuális életétől. Ő az egészet egységben látja és érzékeli. Jó dolog emlékeztetnünk magunkat, hogy a gyerekek még csak tanulják, hogyan navigáljanak ebben a valóságban. Még nem feltétlenül tudják jól lereagálni a szituációkat most, ahogy visszamentek a suliba. Különösen az online tér zavarhatja össze őket, és ugye ez a legveszélyesebb is egyben.
Egy pár jó példa immunis gyerekekről
Kristen Jenson a Defend Young Minds alapítója, egy másik posztban elmesélte, hogyan tudták a gyerekei jól kezelni a felmerülő necces szituációkat azért, mert előre fel voltak készülve.
A legidősebb lánya negyedikes korában látott először pornót az iskolában. Számítástechnika órán egy erotikus hirdetés ugrott fel. Mivel otthon sokat beszélgettek vele a szülei a pornográfia veszélyeiről és megtanították neki, mit tegyen ilyenkor, felismerte, mit lát és tudta mit kell tennie. Azonnal kikapcsolta a számítógépet és szólt a tanárának, hogy mi történt. Az iskola ennek következtében szigorított a már amúgy feltelepített szűrőprogramon.
Kristen második gyereke nem találkozott pornóval, viszont tudott segíteni egy iskolatársának. Harmadikos volt, amikor meghallotta, ahogy az egyik osztálytársa arról mesél, az apukája olyan videókat mutogat neki, amiben pucér emberek vannak. Mivel a szülei megtanították neki, mit tegyen, szólt a tanárának, és az iskola kezelésbe vette az ügyet, hogy a gyerekbántalmazás megszűnhessen.
Kristennek van még egy története. Harmadik lánya harmadikos korában látott először pornográf tartalmat. Az osztályban csoportos munkát végeztek, miközben a tanár egy kisebb csoporttal gyakorolta az olvasást. Az egyik csoport a feladatukhoz az Interneten keresett képet focilabdákról. Az egyik kép, amit a kereső feldobott, egy meztelen női felsőtestet ábrázolt, amin focilabda tetoválások voltak.
Kuncogni kezdtek és egyre több gyerek gyűlt össze, hogy megnézzék a képet. Mivel Kristen lánya tudta, hogy a pornográfia veszélyes, tudta mit kell tennie. Megmondta a többieknek, hogy ez nem jó kép, és hogy kapcsolják ki, majd azonnal szólt a tanárnak. A tanár úgy reagált, hogy egy új feladatot adott az osztálynak, de azt sajnos elmulasztotta megemlíteni nekik, hogy a pornográfia veszélyes.
Másnap ugyanezek a gyerekek újra használhatták az osztály számítógépét és az első dolog, amit tettek, hogy rákerestek ugyanarra a kifejezésre, hogy megnézhessék ugyanazt a képet. Amikor megtalálták, újabb gyerekek gyűltek össze, viszont Kristen lánya ugyanúgy cselekedett, mint előző nap. Megmondta nekik, hogy kapcsolják ki és szólt a tanárnak. Ezúttal a tanár megragadta a lehetőséget, hogy beszéljen nekik arról, miért nem szabad ilyen dolgokat nézni az iskolában és jelezte is az iskola vezetésének, hogy a szűrő nem megfelelően működött.
Ha olvasnál még a témáról, ezt a posztomat ajánlom a figyelmedbe: