Close
A lányok is néznek pornót

A lányok is néznek pornót

Háromból kettő legalább. A legtöbb ember fejében él egy hamis kép arról, hogy a pornófogyasztás csak a férfiak problémája, mert ők sokkal „vizuálisabbak”, mint a nők. Egy új kutatás azonban erre is rácáfolt.

„11 éves koromban botlottam bele, akkor fogalmam sem volt arról, hogy mit is csinálok. Ebbe menekültem, ha boldog voltam, ha szomorú, ha izgatott, ha unatkoztam vagy magányos. Azt mondogattam magamnak, hogy a gondolataim és a fantáziáim nem veszélyesek, hogy nem bántok ezzel senkit, és mivel nem szexszelek össze-vissza, nincs ezzel gond. 16 éven át titkolóztam, mire segítséget mertem kérni” – írja Lara.

Általában a legtöbb cikk arról szól, hogy a férfiak kétharmada, míg a nők harmada fogyaszt rendszeresen pornót.

Egy 2018-as kutatás szerint a valóság ennél sokkal sötétebb, az eredmények szerint a férfiak 91,5%-a, míg a nők 60,2%-a nézett pornót a megkérdezés előtti hónapban.

A korábbi kutatásokhoz képest a kutatók megállapították, hogyha változtatnak a megkérdezett időszakon (nem csak az elmúlt hónapra kérdeznek rá, hanem az elmúlt évre, vagy hogy valaha fogyasztottak-e), a férfiaknál nem számított jelentősen, minden esetben 91-99% közötti eredményt kaptak. A nőknél viszont nagyobb volt a szórás, ha a korábbi időszakra is rákérdeztek, az eredmény 60-92% között ingadozott.

Ez azt jelenti, hogy a megkérdezett férfiak 99%-a, a nők 92%-a látott már pornót életében.

Vallásos hívők között a bevallott pornófogyasztás férfiaknál 64%, nőknél pedig 15%, de az eredményeket jelentősen torzíthatja, hogy vallásos közegben nagyobb eséllyel titkolják a megkérdezettek, hogy pornót néznek.

Női agy kontra férfi agy, van különbség?

Ahogy a bevezetőben is írtuk, az emberek többsége a pornót a férfiak problémájának tartja. A Proceedings of the National Academy of Sciences 2019-es kutatása szerint azonban nincs különbség az agyban, legalábbis neurális szinten, ahogy egy férfi vagy egy nő reagál a pornóra.

Amikor megkérdezték Lara-t attól, hogy mit szólt ahhoz, hogy a pornót mindenki csak a férfiak problémájának tartja, ezt válaszolta: „éveken át éltem emiatt szégyenben és titkolózásban. Azt mondogattam magamnak, hogy senki sem értene meg, mert a lányok ezzel nem szoktak küszködni. Ha valaha rájön valaki, azt fogják rólam gondolni, hogy undorító vagyok.” Hozzáteszi, hogyha tudta volna, hogy ez nem csak a férfiakat, hanem az embereket érintő probléma, hamarabb segítséget kért volna.

Nicole 13 évesen lett a pornó rabjává. „Nem kértem segítséget a függőségem miatt, mert azt hittem valami szörnyszülött vagyok. Úgy tűnt, én vagyok az egyetlen nő, aki ezzel küzd. Emlékszem, folyamatosan kerestem cikkeket, blogbejegyzéseket arról, hogyan lehet lejönni a pornóról, de minden csak a férfiak függőségéről szólt, amit férfiszerzők írtak. Egyértelműnek tűnt számomra, hogy én vagyok az egyetlen.”

Ennek a blognak az a célja, hogy elérje, mindenki segítséget kérjen, aki szabad akar lenni.

Milyen pornót fogyasztanak a lányok?

A legjellemzőbb formája a fogyasztásnak videók formájában történt mindkét nemnél, de egy fontos különbség, hogy a nőkre jellemző az erotikus olvasmányok fogyasztása is, míg a férfiaknál második helyen a képi tartalmak vannak.

A megkérdezett nők 11%-a kifejezetten csak írásos formában fogyasztott pornográf tartalmat, és ha nem hívták volna fel a kutatók a figyelmet, hogy ez a fajta tevékenység is a kutatás tárgyát képezi, ők maguktól nem minősítették volna ezt a kategóriát pornónak. Így a 60 helyett csak 49%-uk felelt volna igennel arra a kérdésre, hogy fogyaszt e pornót. Ez okozhat más kutatásokban torz eredményeket.

Az erotikus irodalom is pornográf tartalomnak minősül tehát, „A szürke ötven árnyalata” világszerte olyan sikert ért el, hogy azóta is tömegével jelennek meg a hasonlóan explicit szexjeleneteket tartalmazó könyvek.

Miért fogyasztanak a nők pornót?

A legtöbb fiatal lány először többnyire véletlenül találkozik pornótartalommal, viszont sokan utána a pornóból akarnak tanulni a szexről, ha nincs olyan bizalmi kapcsolat a családban, hogy feltehesse ott a kérdéseit.

Ha már rendszeressé válik a pornófogyasztás, a kíváncsiság kielégítése mellett nagyon sok nő a pillanatnyi boldogságérzet keresi a pornóban, vagy pedig egyfajta kezelési megoldás számára, amivel menekül különféle stresszhelyzetekből.

A pornó segítségével egy fogyasztó (nemtől függetlenül) meg tud feledkezni (ideiglenesen!) a szomorúságáról, félelméről, mérgéről vagy unalmáról.

A pornótól való szabadság felé vezető úton fontos feltárni az okokat, hogy az ember egészségesebb megoldást találjon arra, hogyan reagál a számára kihívást jelentő élethelyzetekre.

Hogyan hat a pornó a fiatal lányokra?

Azok a tinédzserek, akik rendszeresen néznek pornótartalmat, hamarabb válhatnak szexuálisan aktívvá, többször váltogatják partnerüket és több alkalmi kapcsolatot létesítenek, mint velük egykorú társaik. Növekszik náluk a szex közbeni alkohol és drogfogyasztás, és gyakoribb az anális szex gyakorisága is. A lányoknak jelentősen romlik a testképük is, miközben a pornószínésznőkhöz mérik magukat.

Egy 2020-as német kutatás kimutatta, hogy jelentős kapcsolat létezik a között, hogy egy lány milyen hamar kezd el pornót nézni, hogy a későbbiekben milyen mértékben veti alá magát szubmisszív (alárendelt) szerepnek a nemi aktus közben, azaz hagyja, hogy férfi partnere a pornóban látott agresszív cselekedeteket hajtson végre rajta, mint például verés, leköpés, fojtogatás. Ebben a legérintettebbek azok a nők voltak, akik 6-9 éves koruk között láttak először pornót.

Ez különösen riasztó annak tükrében, hogy a mai pornótartalmak a szex egyre extrémebb formáit mutatják be normálisnak és a nőket degradáló (alárendelt szerepbe taszító) cselekedeteket is általánosnak tüntetik fel.

Mindezeket a kutatási eredményeket figyelembe véve, megállapíthatjuk, hogy a pornó nem csak a férfiak „ügye”, és sokat segíthetünk a környezetünkben lévő lányokért, nőkért, ha nem feltételezzük azt, hogy ők nem szenvednek a pornófogyasztás ördögi körforgásában. Lásd ezt a bejegyzést arról, hogyan teszi magányossá és izolálttá a pornó az embereket. Itt pedig a többi káros hatásáról olvashatsz.

Ha szeretnél szabad lenni, ezt a posztomat ajánlom.