Close
Ha elég jó leszek, szeretni fognak? – Így rondít be a megfelelési vágy

Ha elég jó leszek, szeretni fognak? – Így rondít be a megfelelési vágy

Egy nagyon fontos felismerésre jutottam azzal kapcsolatban, hogy mikor is leszek elég jó, eléggé szeretetre méltó. Szerettem volna nektek is elmesélni, mire jutottam, mert úgy gondolom, ez kulcsfontosságú lenne minden hívő embernek ahhoz, hogy valódi szabadságban tudjon járni. Ne ostorozzuk magunkat azzal, hogy nem vagyunk elég jók. Ne pótszerekbe meneküljünk, mindenféle kényszeres cselekvésbe. A „szájbarágás” helyett egy elgondolkodásra invitállak és hiszem, hogy Isten segítségével nagyszerű felismerésre fogsz te is eljutni, ha elolvasod ezt a posztot.

Az elmúlt időszakban jóval kevesebbet posztoltam a blogra. Egy nagyon kemény évnek bizonyult eddig a 2023-as, egy elég mély gödörbe kerültem lelkileg. (Helló 40-es zsoltár!)

Fontos, hogy tudd, ilyen időszakok előfordulnak az ember életében. Még amikor győztes is vagy egy bizonyos területen, szabadságban jársz már, akkor is előfordulhatnak olyan próbák, amiben az embernek újra le kell ásni az alapokig, és meg kell tisztogatni a gondolkodásmódját az automatizmusoktól, vagy esetleg berögzült mintáktól.

Mert az ugye csak vallásos tradíció. Ami nem egyenlő a krisztusi, a Szent Szellem vezetése szerint élt hívő élettel.

Van Pálnak az a nagyon érdekes gondolatmenete, hogy az ember életében a nyomorúságok kitartást hoznak létre. Ha kitartunk a nyomorúságos helyzetben, az kipróbáltságot, jellemet vagy karaktert alapoz meg bennünk. És ha ebben is kitartunk, akkor az létrehozza a reményt. És erről írja Isten beszéde, hogy a reménység nem hagy minket cserben. (Róm 5:3-5, SZPA fordítás alapján) Szóval én a magam részéről a hátralévő hónapokra reménységgel nézek.

De elkalandoztam…

Ebben a folyamatomban jött szembe Instagramon egy olyan poszt, ami hihetetlenül sokat segített nekem. Jessica Heimsoth, az EveryThoughtCaptiveCoaching (lefordítva: Minden Gondolatot Foglyul ejtsünk Coaching) oldal szerzője egy teljesen másik perspektívába helyezte azt, ahogy magamról, a küzdelmeimről és az életemről gondolkoztam. És ez Jézus Krisztussal való kapcsolatomat is elmondhatatlanul szorosabbá tette.

Ezt írta:

Arra törekszel, hogy elég legyél?

Ezzel pont, hogy csökkented a képességedet, hogy jól szeress másokat.

Ha azon dolgozol, hogy szerethetőbb vagy elfogadhatóbb legyél, akkor egy nagyon fontos dolgot kihagysz a számításból a szeretetről és az elfogadásról.

A szeretet és az elfogadás teljes mértékben a Szeretetet Adó képességein, akaratán, szándékán és gondolatain múlik.

Ha valaki nem szeret vagy nem fogad el téged, az azért van, mert belőle hiányzik a képesség vagy az akarat, és nem azon múlik, hogy te nem vagy képes felérni a szerethetőség szintjére.

Minden személy, akivel csak találkozol az életed során, a képességeihez mérten fog szeretni. Nem mindenki rendelkezik ugyanolyan képességgel. Sőt van, akinek semennyi nincsen.

Abban az állapotban vagy, hogy nem vagy hajlandó magadat szeretni vagy elfogadni, amíg el nem érsz egy bizonyos szintre, amiről úgy gondolod, hogy ott majd elég szerethető és elfogadható leszel mások számára? Esetleg emiatt bünteted is magadat? Emiatt menekülsz?

Ezzel nem válsz szerethetőbbé. Sőt. Pont az ellenkező irányba tartasz. Gyengíted az önszeretetre való képességedet. És ez kihat arra is, ahogy másokat tudsz szeretni. Emlékszel, mit mondott Jézus, mi a legnagyobb parancs? Szeresd az Urat, a te Istenedet és embertársaidat, MINT ÖNMAGADAT.

Vedd le hát a megfelelni vágyásról a fókuszodat. Dolgozz azon, hogy tudj szeretni és elfogadni. Magadat és másokat is.

Jó de hogy csináljam?

Az EveryThoughtCaptiveCooaching (lefordítva: Minden Gondolatot Foglyul ejtsünk Coaching) insta bejegyzésében találsz egy gyakorlatot is erre, amivel el tudsz indulni, hogy felépítsd a szeretetre való képességedet:

Különíts el magadnak egy kis időt és menj el valahova, ami nem az otthonod és nem is a munkahelyed. Ez nagyon fontos. Időre van szükséged a gondolkodáshoz, anélkül, hogy bármi nyomás vagy kísértés érne, hogy valami mást csinálj.

Ötlet: én elvonultam egy offline hétvégére egy erdő melletti házikóba, hogy többek között ezen is gondolkodjak.

Ezután írd le a következő kérdésekre a választ. (Amelyikre és amennyire szeretnél ezek közül válaszolni)

  1. Amikor szeretetet vagy elfogadást érzek valaki iránt, akkor mit gondolok erről a személyről? (Sorolj fel mindent, ami eszedbe jut.)
  2. Mit kellene tennem azért, hogy én is hasonlóan gondolkodjak a fentiekhez? Magammal kapcsolatban. A szeretteimmel kapcsolatban. Idegenekkel kapcsolatban.
  3. Éreztem valaha szeretetet olyan személy iránt, aki „nem jól” viselkedett? Mit gondoltam róluk abban a pillanatban?
  4. Mit gondol rólam Jézus Krisztus, amikor a legrosszabb állapotomban vagyok?
  5. Ha feltétel nélkül szeretném magamat, akkor is képes lennék elérni a céljaimat? Ha nem, miért nem? Ha igen, miért?

Úgy gondolom, ha imában megkéred Istent, hogy legyen ott veled, amikor ezeket végig gondolod, és mutassa meg neked a válaszokat, az számodra is nagy felismeréseket fog eredményezni.

Azt akarom, tudd, szerethető ember vagy. És ezt onnan tudom, hogy Isten már azelőtt szeretett, hogy BÁRMIT (akár jót, akár rosszat) csináltál volna. (Lásd: 1 János 4. fejezet) És Ő maga a nagybetűs, teljes és tökéletes SZERETET.

Ő szeret téged.

Meg engem is.

Kívánom, hogy ez a valóság érintsen meg téged is, és formálja át a gondolkodásmódodat magadról és másokról. Hiszem, hogyha engeded ennek a területnek, hogy meggyógyuljon, akkor nem fogsz hülye pótcselekvésekbe, függőségekbe menekülni.


Olvass még erről:

Mit tehetsz, ha elutasítanak?

Mi van, ha nem vagyok elég szép?

Elutasítottság: amikor félsz, hogy nem vagy elég

Nem az vagyok, akinek mások tartanak – az Imposztor-szindróma -> Így Erősítsd az identitásodat!