Bár most nem vagyok annyira aktív a blogon, mindenképp szerettem volna egy könyvajánlót írni Bibók Bea szexuálpszichológus “Ellopott felnőttkor” című könyvéről, mert több olyan fontos információ szerepel benne, ami segíthet megérteni, hogy emberek (különösen a férfiak) miért menekülnek pornófogyasztásba. Ugyanis Bibók szerint “a függőség legtöbbször a függő kapcsolatok velejárója”, azon belül is kiemelt fontosságú a diszfunkcionális gyerek-szülő kapcsolatok. Ezért érdemes ezzel a témával is foglalkozni, ha érintett vagy esetleg, vagy szeretnéd, hogy a te gyerekeid ne kerüljenek ebbe a csapdába.
Nem engedtek felnőni?
Vannak annak egyértelmű jelei, hogyha esetleg infantilizáló kapcsolatban vagy még mindig a szüleiddel. (Infantilizáló = hiába vagy már felnőtt, még mindig gyerekként kezelnek)
Bíbók Bea azt tapasztalta a praxisában, hogyha valaki úgy nőtt fel, hogy gyerekkorában neki kellett kitalálni hogy mire van szüksége a szüleinek, és az anyukája vagy apukája érzelmi szükségleteit neki kellett kielégítenie, akkor ez nagy eséllyel okozhat felnőttkori függőségeket, mint pl a túlevést vagy az alkohol, drog, játék, kaszinó, pornó- vagy szexfüggőséget.
A túlféltés, “a széltől is óvás” is lehet egy olyan magatartásforma, ami kihathat a felnőttkorra. Ha gyerekként olyan szoros kapcsolatod volt az egyik szülőddel (ez általában az anyákra jellemző), hogy sehova nem engedett el maga nélkül, folyton aggódott érted, fizikailag “tapadt rád”, mindig mindent együtt csináltatok… Ha felnőttként is ‘az anyukád a legjobb barátod”, “minden nap beszéltek, mert ez olyan jó”… Ha folyton ki kell érdemelned a szülőd szeretetét, mindig mindent meg kell enni, amit anyád főz, vagy ha az elhunyt szülő tárgyaihoz túlzottan ragaszkodsz, akkor lehet, hogy olyan szimbiózis jött létre, aminek az eredményeként ezt a blogot olvasod.
Ennek az állapotnak az a hátránya, hogy egy szimbiózisban mindig azt kell akarni, amit a másik fél, különben “a biztonságot adó szimbiózis széttörik” – írja Bibók. “Ebben a statikus és merev rendszerben kimondatlanul is az a törvény, hogy mindig egyet kell értenünk… a kommunikáció gondolatolvasáson alapszik: Ha szeretsz, kitalálod, hogy nekem mi lenne a jó” – teszi hozzá. Ilyenkor az infantilizáló szülő nem mondja ki, mire vágyik, mert nem akar szembenézni azzal, hogy arra lehet, hogy “nem” lesz a válasz, illetve amit nem mond ki, azért nem is kell felelősséget vállalni.
Ez a fajta nevelés viszont azzal jár, hogy már gyerekként azt tanuljuk meg, hogy az a “jó”, azt fogja a szülőnk elfogadni, ha lemondunk a saját igényeinkről, véleményünkről.
Tipikus, amikor a felnőtt gyerek édesanyja elvárja, hogy legyen rendszeres telefon, ami nem minőségi beszélgetésről szól, és sokszor a gyerekétől azt várja el, hogy szórakoztassa vagy enyhítse a szorongást azzal kapcsolatban, hogy majd “biztos valami rossz történik”.
Tapadós anyák, érzelmileg megzsarolt felnőtt férfiak
Magyarországon nagyon elterjedt jelenség, hogy a már felnőtt férfiaknak autonomitását nem tartja tiszteletben az édesanyjuk és érzelmileg manipulálja őket.
Ez nagyon sokszor lehet a gyökér problémája a függőségeknek, amikor “az érintettek gyakran a ki nem elégített autonómia-szükségleteiket élik meg gyermeki módon: Most végre azt csinálom, ami jól esik nekem és addig, amíg én akarom”- írja Bibók. Ez a magyarázata a kényszeres pótcselekvéseknek, például a pornónézésnek.
Bibók a könyvében említi egy páciensét, Imrét, aki 34 éves férfiként az anyjával él, soha nem volt párkapcsolata, a szexuális életét a laptopján éli ki, pornót néz és ha anyukája nincs otthon, akkor maszturbál. Nem tud ismerkedni, az anyja főz, mos rá, és ő elégíti ki az érzelmi szükségleteit is. Fenntartják azt a kiskori állapotot, hogy Imre mindenben igyekszik megfelelni az anyjának, így még “a pszichoszexuális fejlődése is megakadt a kamaszok szintjén” – írja Bibók.
Ez az állapot akkor alakul ki, amikor a szülőkről nem válik le a megfelelő időben a gyerek, mert a szülők nem bíztak abban, hogy a gyerekük majd meg fogja tudni állni a helyét az életben.
Sokszor a kifogások mögött az a nem tudatos motiváció rejlik, hogy a szülő nem akarja elengedni a gyermekét, nem szeretné a változást, mert attól bizonytalanságban érzi magát. Ez viszont az érzelmi éretlenség egyik jellemző megjelenési formája – írja Bibók.
Sajnos ha nincs változás, akkor nagyon súlyos problémák alakulhatnak ki: pánikrohamok, depresszió, skizofrénia… mert a psziché így védekezik a túl szoros kötődés ellen – írja Bibók, illetve azt is kiemeli, hogy gyakoriak a testi betegségek is: az elhízás, cukorbetegség, vérnyomás betegségek, nőgyógyászati problémák.
“Ráadásul az infantilizált gyerekek felnőttként sem képesek ismerkedni, és ha mégis sikerül nekik, akkor problémát jelent számukra az elköteleződés” – olvasható a könyvben.
Túl szigorú szülők
Bíbók ír azokról a családmodellekről is, amik “klánokhoz” hasonló módon működnek. Ilyenkor az autoriter szülők az egész családot, köztük a felnőtt gyerekeiket is folyamatosan irányítják, döntéseket hoznak helyettük. Ezzel elveszik a családtagoktól a jogot, hogy önazonosan éljenek.
Ha egy gyerek nem tud végigmenni a korához illő mértékben az önállósodás folyamatán, mindig irányítják, akkor nem fogja tudni megtartani az énhatárait, nem tudja kifejezni a saját igényeit és az érdekérvényesítési képessége sem fejlődik ki.
Ha nincs saját autonómia, egészséges önállóság, akkor marad a “sötét szoba” – írja Bibók, azaz az online tér és a pornó. Itt írtam erről én is.
Mit lehet tenni?
Fontos, hogy érzelmileg lehet függetleníteni magunkat az érzelmi zsarolásoktól. Az, hogy szeretjük a szüleinket, még nem jelenti azt, hogy köréjük építjük az életünket – írja Bibók. “A szüleink felnőttek, akár csak mi magunk, és a felnőtt-felnőtt kapcsolatban kettős felelősség van: a szülő is felhívhatja a gyermekét ha kíváncsi rá, vagy valamit szeretne megosztani vele” – teszi hozzá.
Fontos nagyon a hatáhúzás. Ha bűntudatot élsz át már csak attól, hogy megpróbálod megfogalmazni magadnak, mi a gond a szüleiddel való kapcsolatban, az egy fontos jelzés, hogy valami nem működik jól.
Bibók felhívja a figyelmet, hogy ne csak a szüleink felé legyünk empatikusak, hanem önmagunk felé is és tudatosítsuk azt is, hogy felnőttként lehet egyszerre dühöt és hálát is érezni a szüleink iránt.
Mi lenne az ideális?
Egy jól működő szülő – gyerek viszonyban a szülők elfogadják, vagy legalábbis tiszteletben tartják, hogy a felnőtt gyereküknek saját döntései vannak, és lehet, hogy úgy fogja élni az életét, amivel a szülő nem feltétlenül ért egyet.
Egy normális szülő akkor segít, ha arra kifejezetten megkéri a felnőtt gyereke és nem nyúl bele önkényesen/erőszakosan az életébe.
Egy jó viszonyban a felek érvényesíthetik a saját igényeiket, úgy hogy nincsen sértődés, és elég rugalmas a kapcsolat, hogy azt elbírja – írja Bibók a könyvében. A beszélgetések kölcsönösségen alapulnak, nem azért “kell” naponta telefonálni, mert ez az elvárás.
“Egy jó határrendszerrel rendelkező családban … van olyan információ, ami csak az én dolgom, tehát senki másra nem tartozik… nem akarok mindent elmondani a másik embernek, még a szüleimnek sem, mert képes vagyok arra, hogy megtartsam magam akár egy nehéz érzelmi helyzetben is”- írja Bibók.
Egy egészséges felnőtt szívesen segít a szüleinek, de nem alárendelt szerepben van jelen a kapcsolatukban. Kedvesen de határozottan meghúzza a határait. Ami nagyon fontos, hogy egy jó állapotban lévő felnőtt képes felismerni, hogy mire van szüksége, és nem mástól (szüleitől, párkapcsolatától) várja, hogy csillapítsák a hiányból fakadó fájdalmat. Érdekes, hogy aki lelkileg ilyen stabil, nem fél például, amikor egyedül kell időt eltöltenie.
Egy nagyon fontos gondolatot kiemelnék még a könyvből: “Egészséges kapcsolatot csak olyan emberek tudnak létrehozni, akik önmagukkal is jól vannak.” Önmagunkhoz is szeretettel kell viszonyulnunk, ami egyébként Jézus Krisztus szerint a legfőbb parancsolat része: “szeresd embertársadat, mint magadat.”
Bíbók szerint “érett, felnőtt kapcsolatot megfelelő önbecsüléssel rendelkező emberek tudnak létrehozni.”
Fontos a nyílt kommunikáció, hogy képesek legyünk kritikát megfogalmazni a másik felé ugyanakkor tudjuk feldolgozni ha mi kapunk negatív visszajelzést. A közös problémamegoldásra kell törekedni.
Bíbók egyik konklúziója, ami nekem nagyon tetszett, hogy a boldogság kulcsa az, hogy önazonosan tudjunk élni. Szerintem ezt nagyon jól össze lehet hangolni a bibliai igazságokkal.
Az “Ellopott felnőttkor” könyv elérhető a boltokban. Ajánlom, ha úgy érzed, többet olvasnál a témáról. Viszont a könyv nem keresztény szemszögből íródott.
