Szeret vagy büntet engem Isten? - Ez van, ha rossz az istenképünk

Az egyik legfontosabb dolog egy kapcsolatban, hogy úgy igazán megismerjük a másikat. Ne csak abból induljunk ki, amit másoktól hallottunk. A keresztény élet nem más, mint az Istennel való személyes kapcsolat. Mi van, ha az ember elakad ebben? Ilyenkor a legjobb az alapokhoz visszatérni.

A magam részéről ezt sokáig halogattam. Az ember hajlamos húzni az igazán fontos dolgokat, nem? Pedig hónapok óta ilyen kérdések sorjáznak bennem nap mint nap: Mire számíthatok én Istentől? Meg fog büntetni azért, mert most nem vagyok olyan jól? Hogy a munkájában nem vagyok olyan látható és hasznos? Hogy küszködöm és keresem magamat, a helyemet? Hogy nem vagyunk olyan jóban, olyan közeli viszonyban, mint egykor, de fuldokolóként azért belé kapaszkodom? Tényleg szeret engem a teljesítményem nélkül is? De ez mit jelent?

Nemrég meghallgattam a közösségemben egy prédikációt az Atyaságról, és hogy az újszövetségben mit is jelent az, hogy Isten a mennyei apám. Arra jöttem rá, hogy bennem ez elhományosodott. Az istenképet nagyon meghatározzák az életünkben az apáink, a pásztoraink, gyerekkorunkban jelenlévő férfitekintélyek. És ebből, az ő személyiségükből indulunk ki, mert az a legelső és legmeghatározóbb benyomásunk arról, mit jelent az, hogy valaki az apám.

Amikor az ember felnő, fontos feladat szétválasztani, hogy mi az, ami ebből igaz Istenre és mi az, ami nem. Különösen ha az ember szülei is keresztények, olyankor még jobban összemosódik az istenkép az apa (és anya)képpel.

Szerintem számomra a gyógyulás, a helyreállás, az újraépítkezés egyik alapeleme az kell hogy legyen, hogy Isten kijelentse nekem, ki ő, mi ő.

És mi az, ami viszont nagyon nem Ő.

Ezt az írást magamnak kutattam, írtam, jegyzeteltem. „Rendes” blogposzt helyett inkább csak egy kutatómunka. De gondoltam, megosztom. Talán mást is érdekelhet, vagy beinspirálhat a Biblia tanulmányozására a témában. Ha Isten is úgy akarja, hátha még a te gyógyulásodhoz is hozzájárulhat…

Isten, mint Atya: félelemmel és reszketéssel nevel?

Az Ószövetségben még nem mutatta meg Isten az atyaságát, azt Jézus Krisztus személyében ismerhettük csak meg igazán. Az Ó és az Újszövetség közti fő különbség nagyon leegyszerűsítve, hogy az előbbiben ugyan az ember tudta, hogy mi a rossz (a Törvényben megmondta Isten), de nem volt ereje a jót tenni, folyton belebukott abba, hogy ne cselekedjen bűnt.

Amikor pedig bűn van, annak büntetése is kell, hogy legyen. Ez a szellemvilág gravitációs törvénye. Ezt nem lehet csak úgy felfüggeszteni, mert akkor hatalmas igazságtalanságok lesznek. Ez volt egyébként Ádám és Noé közötti 2000 évben. Kiderült, hogy ettől az emberek szörnyetegekké válnak.

Szóval ezért volt szükség a megváltásra, hogy valaki (Jézus) magára vegye a bűnöket, és elhordozza azoknak a következményét. Ha valaki ezt a cserét elfogadja, mert hisz benne, akkor van az újjászületés, amikor Krisztusban új életet kapunk és az Atya örökbefogad minket

„Isten kiküldte a Fiát, … hogy megváltsa a Törvény alatt lévőket, hogy részesüljünk az örökbefogadásból. Mivel pedig fiak vagytok, kiküldte Isten a Fia Szellemét a szívünkbe, amely ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Úgyhogy nem vagy többé rabszolga, hanem fiú. Ha viszont fiú, akkor örökös is Isten által! (Gal 4:4-7)

A Róma 8:14-17-ben ugyanerről ír Pál, de nagyon fontos kiegészítés, hogy „nem a rabszolgaság szellemét kaptátok meg újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás Szellemét, akiben így kiáltozunk: „Abba! Atyám!” Ez egy nagyon fontos dolog. Isten nem a félelemkeltéssel, a folyamatos fegyelmezéssel akar kordában tartani téged, hogy félj tőle. Amikor bűnt követsz el, és azt érzed, hogy ezért Isten helyben azonnal a pokolra küld, akkor még ószövetségi istenképed van. Az újszövetség Istene olyan apaként szeret téged, aki szeret, ezért időt és kegyelmet akar adni neked a megtérésre.

Mit akar Isten a velünk való kapcsolatában?

Az Isten legfőbb, legelsődlegesebb személye és tulajdonsága az, hogy Ő Atya, akiről minden atyaság a nevét kapta . Majd miután Pál ezt leszögezi, azt is mondja (Ef 3:14-19), hogy az Atyának a célja az, hogy

az Ő Szelleme által hatalmas módon megerősödjetek lényetek legmélyében: Nagyon különlegesnek találtam, hogy ezt írja elsőként, pedig a bennem nagyon mélyen rejlő, kezdő teológus azt mondta volna, hogy a következő pont a legfontosabb Istennek. Mégis elsőként azt említi, hogy az identitásunk legalapvetőbb, legmélyebb részének a megerősítése az első cél. Hogy önazonosak legyünk. Nagyon szeretetteljes apa az ilyen, nem?
hogy a Krisztus lakjon a szívetekben a hit által: Ebből is látszik, hogy nem cselekedetek által lakozik Jézus Krisztus bennünk, hanem hit által. A hit szó eredeti jelentése bizalmat jelent, ez egy sokkal hétköznapibb szó, ami segít megérteni, mit kell a hit alatt érteni. Bízni olyan Istenben lehet, aki jó, jót akar nekem és aki szeret. A bizalom a remélt dolgok valósága. (Zsid 11:1) Bízni olyan dolgokban lehet, ami reményt kelt bennünk és nem büntetéstől való félelmet. Valahol ez a kulcs az Istenhez való viszonyulásunkhoz, amihez vissza kell térni, mint valami origóhoz. Ehhez csak annyi a feltétel, hogy Jézus Krisztust elfogadjuk megváltóként.
szeretetben meggyökerezve és alapot vetve: Valahol ez a kulcs, hogy, hogy az istenkapcsolatomnak, az emberi kapcsolataimnak is a szeretet legyen az alapja. (Nem az istenfélelmet írja itt, és nem is az engedelmességet, amire a földi apáink olyan sokszor akartak alapozni. Fontosak azok is, de számít a prioritás.)
hogy képesek legyetek felfogni: Ezen elmosolyodtam. 🙂 Valószínűleg ehhez kell a Szent Szellem, mert nélküle ez tényleg felfoghatatlan (szóval legyen itt a Szent Szellem is MVP-ként megemlítve, főleg mert ő a mi Pártfogónk, akit az Atyától kaptunk, hogy velünk legyen örökké, aki megtanít nekünk mindent (!) és bevezet minket az igazi valóságba – például az Atya szeretetével kapcsolatban is. (János 14:16; 26; 16:13)
valamennyi szenttel együtt: Ebből nekem most az szólt, hogy nem lehet ezt az egészet izoláltan megérteni, szükség van a közösségre, más istenfélő emberek társaságára is.
mekkora annak (vagyis a szeretetének) a szélessége és hosszúsága, magassága és mélysége; hogy megismerjétek a Krisztusnak a tudást fölülmúló szeretetét;

Akkor mekkora is ez a szeretet?

Olvasd el úgy az 1 Kor 13:4-8-at, hogy az egy személynek, azaz Istennek, az Atyának a jellemzői és ahogy hozzánk viszonyul. Mi az ezek közül, amit nehéz elképzelni, hogy Isten így viszonyul hozzád? Őszintén, nekem a fele még hiányos. Leginkább az a része, ami a velem való viszonyról szól… Tettem melléjük felkiáltójelet, ezeken mind egyesével érdemes elgondolkodni, hogy mit jelent.

A szeretet türelmes, (!)
jó, jóságos. (!)
nem irigy,
nem kérkedik,
nem fuvalkodik fel.
nem viselkedik illetlenül,
nem keresi a maga javát,
nem lobban haragra, (!)
nem tartja számon a rosszat, (!)
nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal.
mindent elvisel, (!)
mindig bizakodik, (!)
mindent remél, (!)
mindent eltűr. (!)
A szeretet soha nem merül ki. (!)

Hogyan fejezi ki az Atya a szeretetét?

Hát legfőképpen úgy, 1) hogy megteremtett minket és 2) hogy az egyszülött Fiát adta értünk, hogyha hiszünk benne, ne vesszünk el, hanem örökké éljünk. (János 3:16) A megváltás a legnagyobb bizonyíték, hogy mennyire szeret minket Isten. Ha ez elhalványult benned, gondold végig, mit is jelentett az Atyának végignézni, hogy a számára legfontosabb, legszeretettebb személyt megalázzák, és kínok között, szörnyű halállal kivégzik. Igazságtalanul. Helyettem. Helyetted.

Megvan?

Kis zárójel, de ez azért is fontos, mert az Atya konkrétan azért kedvel minket, mert mi bírjuk Jézust (János 16:27).

Ha ez visszarendeződött, akkor nézzük meg az evangéliumokban, hogy Jézus hogyan viszonyult az emberekhez. Mert azt mondta Jézus: „Aki látott engem, az látta az Atyát…. Szavaimat, amiket mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, Ő viszi véghez a tetteit.” (János 14: 9-10)

Emlékszel, mit tett Jézus, amikor bűnös emberekkel találkozott?

Megkövezte őket?

Megnyitotta alattuk a földet, hogy azonnal a pokolra szálljanak?

Megalázta őket? Szidalmazta őket? Bántotta őket? Kárhoztatta őket, hogy még mindig nem tartanak ott, ahol kéne?

Nope.

Ő maga összefoglalta a földi szolgálata elején, hogy miért is jött (Luk 4:18-19).

Ez az Isten szándéka velünk ma is:

evangéliumot hirdessek a koldusoknak: Az evangélium azt jelenti, hogy jó hír. Ennek nem lehet az a lényege, hogyan fog megbüntetni Isten. Az ugye nem lenne túl jó hír. A jó hír az, hogy a bűneink meg lettek bocsátva, és hogy Isten azt akarja, hogy vele töltsük az örökkévalóságot egy szeretet-kapcsolatban. Mit jelent koldusnak lenni? Egy koldus könyörög valamiért, ami nincs meg neki, de hatalmas szüksége van rá az életben maradáshoz. Isten jelenléte ilyen az én életemben. Szükségem van rá. (Példa sztori – Szamaritánus asszony, mert nagyon jó a vízes párhuzam)
a megtört szívűeket meggyógyítsam: Az eredeti görög szó itt jelent sérülést, repedést, horzsolást, csonttörést, de azt is, amikor egy edény darabokra törik. Sok minden megtörheti az ember szívét, talán a hozzánk legközelebb állók tudják a legnagyobb kárt okozni. Néha érezhetjük azt is, hogy maga Isten hagyott cserben minket. Az ilyen csalódásra Isten hatalmas empátiával reagál, és nem kárhoztat miatta, hanem meg akar gyógyítani. (Példa sztori – Lázár feltámasztása)
szabadulást hirdessek a foglyoknak: Azoknak, akik rabjai valami függőségnek, kényszeres szokásnak (pl a pornónak, szexuális bűnöknek – ha ezért olvasod a blogomat) vagy negatív állapotnak (pl: magány, depresszió) és úgy érezd, hogy ebből sosem leszel szabad, már mindenki lemondott rólad. Isten ekkor nem ragad le ott, hogy milyen cselekedeteid miatt kerültél ebbe a helyzetbe. Ki akar hozni belőle a lehető leghamarabb. (Példa sztori – A gadarénus története)
a vakoknak szemük megnyílását: Jézus rengeteg vakot meggyógyított az evangéliumokban. Bár fizikai értelemben is nagyon fontos látni, de szerintem nem véletlen, hogy ennyire hangsúlyos volt ez Jézus szolgálatában és ennyiszer bekerült a Bibliába. A szellemi vakságot szerintem már mindenki megtapasztalta valamilyen formában. Ez az az állapot, amikor nem látjuk, hol vagyunk, merre tartunk, milyen akadályokat kell kikerülni, hogy ne sérüljünk meg célba érjünk. Ebben a helyzetben Isten nem azt akarja, hogy vakon menjünk a falnak, hanem hogy meglássuk, ami előttünk van. (Példa sztori – A vakon született meggyógyítása)
szabadon bocsássam a megtörötteket: Itt egy másik szó szerepel, mint az előző esetben, ezt az igét arra használják görögben, amikor valami teljesen, helyrehozhatatlanul darabokra törik. Erről eszembe jut az az ige, hogy „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.” (Luk 19:10) De az elveszettet lehet úgy is fordítani, hogy végleg tönkrement, elpusztult. Érdekes, hogy a megtörötteket a Messiás először gyógyítja és utána bocsátja szabadon. Ez esetleg válasz lehet arra, hogy miért van sokszor az, hogy a szabadulás útja egy folyamat.
hogy hirdessem az Úr kellemes évét…” Itt a „kellemes” görög szó egy másik jelentése, hogy örömmel fogadja a vendéget. Ez elfogadást jelent. Tehát lehetne úgy is fordítani, hogy „az Úr elfogadásának éve”. Ez nekem azt jelenti, hogyha mások nem is, de Isten engem elfogad és azon dolgozik (lásd eddigiek), hogy jobban legyek.
és egy bónusz: az ugye legendás, hogy Jézus felolvasásából vagyis programbeszédéből hiányzik az a rész, hogy „és hirdessem a bosszúállásának napját”, ami pedig Ézsaiásnál ott van. Azt majd később jön. Tehát ebben a korszakban Isten nem bosszúállóként lép fel. Kaptunk időt, hogy a fentiek megvalósuljanak az életünkben, akkor is ha nem megy rögtön minden tökéletesen.

Mit tudunk meg a Mi Atyánkból?

Egy másik fontos bizonyíték arra, hogy Isten hogyan viszonyul hozzánk, az, amikor Jézus arról tanított, hogyan imádkozzunk az Atyához (Máté 6:11-12).

Nem tanított volna olyanra, ami Isten lényegétől idegen. Sosem mondta volna, hogy kérjünk olyat, amire nem számíthatunk Istentől. Ebből logikusan következik, hogy Isten jó Atyaként a következő területekről gondoskodik az életünkben, ha kérjük:

Minden nap gondoskodik arról, hogy legyen mit ennünk: Sőt a Hegyi Beszédben még arra is tanít, hogy ne stresszeljünk ezen, meg hogy mibe öltözzünk. Az egyik legnagyobb mentálhigiénés tanítása az Atyának: hogy elég mindig az aznapi gondokkal foglalkozni. (Máté 6:34) Nem csak a hajszálainkat tartja számon, de még a stresszszintünk is érdekli.
Elengedi az adósságainkat: Hatalmas adósságszámlát halmoztunk fel Istennél a bűneinkkel, és Ő elengedi ezt nekünk, ha megbánjuk tiszta szívünkből. De ez csak akkor működik, ha mi is elengedjük másoknak az adósságát. De az a durva, hogy még a megbocsátás is igazából miattunk van.
Nem ad át minket a megpróbáltatásnak: Ezt nehéz az élet nehézségei között megérteni, hogy is van. Én úgy érzem, hogy nemhogy egy megpróbáltatás, hanem azok sorozatában vagyok. De Pál így magyarázza ezt: „Emberi mértéket meghaladó kísértés még nem ért benneteket: hűséges ugyanis az Isten, aki nem hagy benneteket erőtökön fölül kísértést szenvedni, hanem a kísértéssel együtt előkészíti majd a kivezető utat is, hogy képesek legyetek azt elviselni.” (Kor 10:13) Nemrég egy prédikációban hallottam Ruff Tibortól, hogy ne abban vájkáljunk évekig, hogy valami rossz milyen ok miatt történt meg, mert sokszor abba az ember belebolondul. Hanem inkább vizsgáljuk meg azt, hogy Isten milyen célból engedett bele minket abba a nehéz helyzetbe. Keressük azt, hogyan akarja azt a javunkra fordítani, hogyan fog abban Isten megdicsőülni? (János 9:1-3)
Megszabadít a gonosztól: Ez is gondviselés és egy hatalmas védelem. Nem úgy gondoskodott erről Isten, hogy betett minket egy üvegbúra alá – akkor lennénk ugye teljes védelem alatt, de nem lenne levegőnk, szabad akaratunk, kvázi robotok lennénk, identitás nélkül… De Jézus azt kérte az imájában: „Nem arra kérlek, hogy emeld ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól!” (Ján 17:15) Az Atya tehát vigyáz ránk, őriz minket ebben az elromlott világban.

Miért veszélyes a rossz istenkép?

Ez az a rész, ami még nagyon megragadott az elején említett Atyaságról szóló prédikációból. Jézus példázatát a tálentumokról (Máté 25:14-30) sokan ismerjük, ha nincs meg, olvasd el gyorsan! Érdemes megnézni, hogy mi is történt azzal a szolgával, aki egy tálentumot kapott az urától, de nem jó döntést hozott, és ezért lett rossz a sztori vége.

„Elásta a földbe, és elrejtette az ura pénzét”. Amikor az Ura számonkérte, akkor kiderül, hogy mi motiválta erre: „Uram, kemény (durva, erőszakos, szigorú!!!) embernek ismertelek meg téged: ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is gyűjtesz, ahol nem szórtál; ezért félelmemben (!) elmentem, s elrejtettem a talentumodat a földbe…” (24-25 vsz)

Ezt a példázatot jellemzően arra szoktuk érteni, hogy Isten a képességeink szerint ad nekünk tálentumokat, tehetséget és ránk bízza, hogy azokkal mihez kezdünk az életben. Nem kell ehhez külön felszólítás, azért kapjuk őket, hogy használjuk őket. És érdekes, hogy Isten nem feltétlenül a garantált nyereséget várja el tőlünk, hanem azt, hogy ne ássuk el a tehetségünket.

Ha viszont engedjük, hogy az istenképünket az határozza meg, hogy Isten kemény és szigorú, ha azt feltételezzük, hogy olyat is számon kér rajtunk, amihez nem adta meg a kellő feltételeket, akkor nagyon alapvetően értjük félre a személyét, és ennek az eredménye a félelem lesz.

A görög eredetiben a „gyáva” szó jelent hezitálást is. A rossz istenkép tehát bizonytalankodást is fog eredményezni, aminek következtében nem tudjuk megfutni az Istentől kapott életpályánkat, megcsinálni a sorsfeladatainkat.

És ami a legfontosabb, félreismerjük azt a személyt, akinél soha senki nem szeretett minket jobban, és aki mindent megadott nekünk Jézusban ahhoz, hogy megéljük a tőle kapott sorsunkat.

De mit tud velem kezdeni az Isten ilyen összetört állapotomban?

Sokszor az tartja vissza az embert, hogy nem tudja jól, tökéletesen csinálni ezeknek a bizonyos tálentumoknak befektetését, arra vár, hogy majd, ha alkalmas leszek rá, majd ha tökéletesen megy, majd ha minden feltétel adott, akkor csinálom. Esetemben, majd akkor írok blogot, ha már minden tökéletesen letisztult, meggyógyult és szabadságban van. Félek, nehogy kárt okozzak… Nehogy rosszul csináljam…

Igen ám, de erre azt mondta Jézus: „Én vagyok az igazi szőlőtőke, és Atyám a szőlőtermesztő. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz termést bennem, lemetsz – viszont mindegyiket, amelyik termést hoz, megtisztítja, hogy még több termést hozzon.” (Ján 15:1-2)

Az Atya tehát nem azt várja, hogy legyek tökéletes és majd ha elértem azt a bizonyos szintet, majd aztán hozzak jó gyümölcsöket. Sosem történne semmi. Hanem azt szeretné, hogy adjak bele mindent, amim csak van, valószínűleg ebben bőségesen fogok hibázni is, de ő majd elvégzi a megtisztítás munkáját.

Szeretet > hasznosság

És amúgy nagyon fontos a gyümölcstermés, de az Isten nem haszonelvűen lát minket. Nem azért akar minket, mert megforgatjuk a tálentumokat. Hanem mielőtt bármit is tettünk volna ezen a Földön, már szeretett minket (Róma 5:8), és a Fiát adta értünk, hogyha hiszünk benne, ne vesszünk el (de ha el is veszünk, megkeres minket) hanem örökké éljünk. (János 3:16)

Ez első sorban egy szeretet-kapcsolat, két fél között: az igazán és tökéletesem JÓ és a szeretetet tökéletesen és teljességében kimaxoló mennyei Apánk és miköztünk, a kissé elárvult gyermekei közötti kapcsolat. (1Jn 4:7-12) De Isten megígérte, hogy nem hagy minket árvákul (Jánus 14:18). Ahogy egy kedves barátnőm írta teológiai szakdolgozatában: „Isten atyasága … a szívet nyitja meg és változtatja meg először, újjászüli a szellemet, amely változás kihat az életmódra, lélekre, gondolkodásmódra, és végül a test romolhatatlan feltámadásával válik teljessé.”

Adja az Úr, hogy megértsük a szívünkkel, hogy azt mit is jelent.