Ez itt három nagyon boldog uborka. Legyél te is olyan mint ez a három uborka. Nagyon boldog. Van, hogy a körülmények inkább padlóra küldenének minket, de az öröm forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van! Állítsd át az agyadat, és irányítsd az érzelmeidet a beszéded által. Vendégposzt.
Tudtad?
A gondolatokat érzések követik, az érzéseket pedig szavak, ezeket pedig cselekedetek.
Tehát, ha rossz gondolataid vannak, akkor értelemszerűen rosszul is érzed magadat, és ha ezeket kimondod, akkor ezek a negatív gondolatok alapján éled az életed. Tehát ha felismered időben, hogy rossz gondolatok cikáznak a fejedben, még véletlenül se mondd ki ezeket magadra.
Mondd ki az ellenkezőjét! Kezdj el jó dolgokon gondolkodni és azokat kimondani. A változás sokszor fejben kezdődik el.
Az Ige is azt írja, hogy “változzatok el a ti elméteknek megújítása által.” (Róma 12:2) 🔥Felfigyeltél már erre? “Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely.” (Márk 15:22) Milyen érdekes, hogy a megváltás egy koponya-hely nevű helyen lett teljessé. 🤔
Úgy gondolom, sokkal több van ebben a részben, mint gondolnánk. A Bibliában nincsenek véletlenek. Az, hogy Krisztus egy koponya-hely nevű helyen mondta ki, hogy ELVÉGEZTETT, őszintén elgondolkodtatott azon, hogy mi köze a megváltásnak az elme megújításhoz.
Véleményem szerint ez egy szimbóluma is annak, hogy Jézus győzedelmeskedett az elmebeli harcok felett is! 🔥
Amikor megfeszítették Jézust, totális sötétség borította be a helyet, mintha éjszaka lett volna. Ugyanígy sokszor a gonosz teljesen elborítja az elménket a hazugságaival, annyira, hogy nem is látjuk az igazságot, akár magunkról, akár másokról, vagy helyzetekről.
Ezen a legsötétebb ponton mondta Jézus azt, hogy ELVÉGEZTETETT! Legyen Ő a példa ebben Neked, hogy amikor teljesen elborítaná az elméd a gonosz hazugság vihara, elégeld meg és mondd, hogy: “Eddig és nem tovább!”. Mert ez már elvégeztetett! 😉 🔥
Lehet nincsenek is igazi problémáid, csak rosszul gondolkodsz? 😉
Hogy kiderüljün, keress valakit, akivel őszintén tudsz beszélni arról, hogy mik zajlanak a fejedben. Ne zárkózz el, csak azért, mert rossz gondolataid vannak és tele van a fejed viharokkal. Ha ezeket nem beszéled meg valakivel, hanem egyedül maradsz és elfojtod magadban, mondván “majd megoldom valahogy”, vagy “te jó ég, hogyha valakinek elmondom ezeket, amik a fejemben vannak, tutira senki sem fogja megérteni”, akkor folyton belső konfliktusaid lesznek.
Hadd mondjak neked ma valamit, az életem most 22 évesen attól kezdett el fantasztikusan megváltozni, hogy őszintén elmondtam azokat a harcokat, amik a fejemben dúltak. És lám-lám, a legnagyobb meglepetésemre, akikkel beszéltem, megértettek.
És mennyire megkönnyebbültem! 🙌
Bátorítalak, hogy beszélj őszintén a gondolataidról és az érzéseidről valakinek, akiben megbízol és oszd meg ami benned van. Legyél őszinte és engedd, hogy kiürüljön a fejedből az a sok-sok terhes gondolat!
Nyisd ki a szád és legyél szabad 😉 🙌 ✨
Fenyvesi Eszter Virág 🌸