A heti témánk arról szólt, segítségkéréssel tud az ember tartósan megszabadulni az önkielégítéstől, pornográfiától. De a segítségkéréshez nagy levegőt kell venni. Viszont mindent megér, ha a végén az ember szabad lesz. Isten tökéletes időzítésének tartom, hogy egy kedves ismerősömtől kaptam egy írást, ami pontosan erről szól. A blog első vendégposztja következik egy Szent Szellemmel szárnyaló fiatal lány tollából.
A történelemben számtalan példát látunk arra, hogy a büszkeség hogyan sodorta végzetes bajba akár egy emberen keresztül is az emberiséget. Gondoljunk csak bele a teremtés utániakba… “Na csak egy hari és máris olyan leszel mint Isten” és hamm. S az első emberpár ki is űzette magát az Édenből, ahol a legjobb lett volna nekik.
Ugyanígy van ma is.
Saját boldogságunkból zárjuk ki magunkat azzal, hogy büszkék vagyunk. Büszkék vagyunk segítséget kérni, mert “de hiszen engem ismernek és nem is gondolnák rólam, hogy ilyen meg olyan problémáim lehetnek.” “Milyen ciki lenne már segítséget kérni, amikor én segítek sokszor másoknak. Nem gondolhatják azt, hogy PONT NEKEM nem megy valami!”
Ismerős?
Láthatod, hogy a büszkeség csak elzárja a kiutat és a lehetőséget arra, hogy megoldódjanak a problémáid. Segítséget kérni nem ciki!!!
Elmondom még egyszer: SEGÍTSÉGET KÉRNI NEM CIKI!
Nem igaz az, hogy akkor gyengének, vagy nem is tudom, minek fogsz tűnni. Akkor vagy gyenge, ha nem veszel erőt ahhoz, hogy túllépj a saját büszkeségeden és beismerd azt, hogy NEM VAGY TÖKÉLETES. Sajnálom, ha ezzel megsértettelek, remélem nem mondtam vele újat. 😬😁😉
Elárulom Neked, hogy az, akitől segítséget fogsz kérni, Ő sem lesz tökéletes! “Akkor meg minek is kérjek tőle bármit?” “Az sem biztos, hogy tud segíteni…” “Annyi embernek segít amúgy is, most legyek púp a hátán?” “Biztos semmi kedve hozzám” és most jön a kedvencem: “Csalódni fog(nak) bennem”. Csalódni? Miben? Abban, hogy egy vagy azok közül, aki nem tökéletes, hiszen ember és hibázik? Hmm…🤔
Ugyan Isten alkotásai vagyunk, de a szabad akartunk miatt követünk el hibákat. Ettől ne lennénk ugyanúgy Isten szeretett, fontos, minden áldozatot megérő gyermekei?! Dehogynem! Melyik apa az, aki kitagadja a gyermekét, mert elesik az utcán és megsebzi magát?
De ha még a Te apukád ilyen ember is lenne, Isten nem ilyen! És azok sem, akiktől segítséget tudsz kérni! Ők is pontosan tudják, milyen “ez az egész”. Ők is emberek. Ők is voltak ennyi idősek. Ők is hibáztak. De nem ragadtak bele a büszkeségük generálta ördögi körbe, hanem nagy levegőt vettek és segítséget kértek.
Kezdd az őszt egy nagy levegővétellel és légy szabad!
Fenyvesi Eszter Virág
A döntés meghozatalához ajánlom ezt a posztot.