Biztos feltűnt már, hogy a függőség kezelésével kapcsolatban itt az Arrivera blogon nem annyira a teológiai, spirituális megközelítésre helyezem a hangsúlyt. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy vannak nálam erre sokkal alkalmasabb személyek, és remélem, hogy te is olyan egyházhoz tartozol, ahol a pásztorok, lelkészek, papok rendszeresen beszélnek a Szentírás alapján erről a témáról.
Keresztény hívőként én abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy a közösségben, ahova tartozom, rendszeresen van arról szó, hogy mekkora fegyvert jelent a kezünkben a függőség ellen Jézus neve és Jézus vére. Ha esetleg nálatok erről nincs sok szó, ezt a könyvet ajánlom.
Ezért írok én inkább abból a megközelítésből, hogy ez a szabadulás sokszor egy folyamat, amihez mi is kellünk, mert egy csomó lelki vonzata is van.
A legtöbb embernek, akit Jézus a földi szolgálata során meggyógyított, megszabadított, tennie is kellett valamit ahhoz, hogy megtörténjen a saját csodája. Azért mert „a hit cselekedetek nélkül önmagában halott”, ahogy Jakab apostol mondja (Jakab 2:17).
De azért olykor-olykor szeretek Jézusról is írni, mert hát hívőként Ő nekem az első és az utolsó. A mindenem.
Tudod, amikor Jézus meghirdette a programbeszédét a Názáreti zsinagógában, akkor azt mondta:
„Az Úr Szelleme van rajtam, mert felkent engem arra, hogy evangéliumot hirdessek a koldusoknak, és a megtört szívűeket meggyógyítsam; elküldött engem, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megtörötteket, és hogy hirdessem az Úr kellemes évét…” Luk 4:18-19, SZPA
Jézus az, aki megtöri azokat a rabláncokat. Ő az, aki feloldoz a kötelékeidből. Legyen az akár szellemi, akár lelki, akár testi. Akármilyen területen érzed még most rabságban magadat, Ő a válasz a segélykiáltásaidra.
Van ez a dal, ami tulajdonképpen azt a sort ismétli folyamatosan, hogy:
🎵 Elég hatalom van Jézus nevében arra, hogy minden rabláncodat leszakítsa. 🎵
És most elárulok egy titkot. Amikor érted szoktam imádkozni, kedves olvasóm, és mindenkért, aki valahogy ráakad az Arriverára, akkor azt rendszeresen ezzel a dallal teszem. És tiszta szívből azért imádkozom, hogy Jézus Nevében legyél szabad.
Arrivera – azt jelenti, sikerülni fog!!!!
Jézus Nevében. 🙌
Ha szívesen hallgatnál több szabadságra inspiráló dalt, akkor itt találod a Spotify, itt pedig a YouTube listámat. A címkére kattintva pedig előjön az összes hasonló jellegű poszt, ha egy kis bátorításra szorulsz.