Szűzként az árral szemben

Négy szempár mered rám teljes döbbenettel a súlyos csendben, amiben még a légy zümmögését is hallani lehetett. Az új főorvos tekintélyének teljes súlyával szegezte nekem az imént emelt hangon a kérdést, hogy 25 éves létemre mégis miért nem szedek fogamzásgátlót. Nagyon mérges volt.

Az ország legnagyobb szaktekintélyeként a budapesti szakorvosképzés élén áll, ezért minden egyes rendelésén az arra érdemes rezidensek és orvoshallgatók is beülnek. Mikor elmondom, hogy még szűz vagyok, a főorvosnak csak a szeme villan. A huszonéves, velem egykorú vagy fiatalabb egyetemisták viszont még nem tudják ilyen jól leplezni az érzelmeiket. A megvetés és a gúny villámlik minden porcikájukból, amikor halkan hozzáteszem, hogy vallási okokból. Pofonként ér a dolog.

Hogy teljesen őszinte legyek veled, kedves olvasó, erre a helyzetre nem voltam felkészülve. Az egyetemen rengetegszer indult ki a beszélgetés csoporttársaimmal az Istennel való viszonyomról onnan, hogy én várok a szexszel a házasságig. Először mindig nevettek, de utána szinte kivétel nélkül érdeklődve hallgatták végig, ahogy arról beszéltem nekik, hiszek abban, hogy a szex úgy a legjobb, ha egy egész földi életre szóló szövetség keretein belül történik. A lányok arcán mindig láttam egy pici irigységet is, amikor arról beszéltem nekik, hogy én várok, mert összesen egy fiúval szeretnék ilyen szoros kapcsolatban lenni egész életemben. Utána olyan jó volt nekik mesélni Jézusról és hogy a megtéréssel tiszta lappal lehet indulni. Persze ezek a beszélgetések sem voltak mindig könnyűek, de egy lányregénynek tűntek ahhoz képest, ahogy a rendelésről kifelé támolyogtam.

Arcul csapott, hogy mennyire „abnormális” hogy én még 25 évesen szűz vagyok, mennyire „ciki”, hogy várok. „Vajon én soha nem fogok szexszelni?” „Valami biztos, hogy gáz velem, ha eddig senkinek sem kellettem.” „Engem senki sem szeret.” „Mi lesz, ha soha nem is megyek férjhez?” „Ez így nem oké, tennem kell valamit.” Ezek a gondolatok és érzések odáig hullámoztak bennem viharosan. Mire kiértem a kórház kapuján, ott tartottam, hogyha hazafelé egy fiú elkezd velem flörtölni az utcán, én aznap elveszítem vele a szüzességemet. Miközben mentem hazafelé, (és nem találkoztam senkivel), még az is felmerült bennem, hogy életemben először fogom magam, elmegyek egy belvárosi szórakozóhelyre és belevetem magam az éjszakába.

Zokogtam.

„Istenem, hol vagy?” – kérdeztem. „Miért hagytad, hogy keresztény családban nőjek fel, olyan értékrendek mentén, ami miatt egy ilyen fura, „szörnyszülött” vagyok 25 évesen, aki nem kell senkinek eléggé ahhoz, hogy elvegyen, vagy csak szexszeljen velem?” Nem épp a Zsoltárok könyvébe illő fohász, igaz? Fuldokoltam.

Istennek adok hálát, hogy nem engedett aznap a közelembe olyan személyt, aki ebben az elhatározásomban támogatott volna. Ezért fontos, hogy milyen barátaink vannak, mert ha ilyen esetben egy gyenge állapotban lévő kereszténnyel vagy világi haverral beszéltem volna, valószínűleg most nem írnám ezt a blogot. Viszont a barát, akit felhívtam egy igazi Segítőnek bizonyult.

Meghallgatott, ahogy elcsukló hanggal próbáltam artikulálni, hogy mi történt. Együttérzéséről biztosított, elmondta, hogy mennyire megérti, min megyek keresztül, hogy a szexuális vágy Istentől kapott ajándék, és hogy teljesen normális, hogy bennem is van belőle. Újra megerősítette bennem azt, hogy a döntésem, hogy várok a szexszel házasságig, az egy csodálatos dolog. Engedelmesség Istennek, amit ő meg fog áldani, és egy ajándék a jövőbeli férjemnek, akit még nem ismerek. Ez a Segítő barát elmondta nekem azt is, hogy nagyon szerethető, értékes ember vagyok és ne engedjem meg ennek a világnak, hogy megingasson az Istennel való kapcsolatomban. Még akkor sem, ha (orvosi) tekintélyből is teszi.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez azonnal mindent megoldott. De még nem. Ez a beszélgetés segített abban, hogy aznap ne menjek el egy buliba se, és ne keressem a lehetőségét a szexnek. Helyette autóba ültem, kerestem egy viszonylag elhagyatottabb helyet, feltekertem a zenét és zokogva kiabáltam Istennek.

Mindent kiöntöttem Neki, ami a szívemben volt. A mérges kiabálás aztán egy idő után átfordult és éreztem azt a megfoghatatlan, kimondhatatlan békességet és szeretetet, ami csak Rá jellemző és amit annyira szeretek Benne. Sőt. Mondhatom, hogy imádok Benne.

Megvigasztalt akkor is és azóta még sokszor. Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor szükségem volt rá, mert a kísértés folyamatos ebben az átszexualizált világban. Mindenkinek. Kinek jobban, kinek kevésbé erősen.

Biztos csodálkozol, hogy jön ez a személyes történet a blog témájához. Azért akartam veled megosztani, mert én ebből az esetből tanultam meg, hogy nem mindig saját magunkból jön a kísértés, vagy a saját cselekedeteinkből. Néha úgy alakulnak a körülmények, hogy egyszer csak a vihar közepén találod magad. Tudod, Jézus is mondja, hogy „fújhat a szél, jöhet az árvíz.” Látod, Jézus sem ígért olyat, hogy nem lesz vihar. Viszont az már nagyon fontos, hogy a viharban kihez fordulsz és mit csinálsz.

Én még egyszer visszamentem ehhez az orvoshoz, és a jelenet ugyanúgy megismétlődött, mert a doki nem emlékezett már rám. Csak ez alkalommal más rezidensekkel és egyetemistákkal. Amikor második alkalommal jöttem ki úgy onnan, hogy én eldobom magamtól a hitemet és az erkölcseimet, akkor eldöntöttem, hogy új orvos után kell néznem. Mert semmi sem olyan fontos, mint Jézussal a kapcsolatom.

Mindezzel arra szerettelek volna bátorítani, hogy élj tudatosan. Figyelj arra, mik azok a helyzetek vagy körülmények, vagy kik azok az emberek, akik megrendítenek az Úrral való kapcsolatodban, és amiknek/akiknek hatására relativizálod azt, amit a Biblia mond a szexualitásról, a szüzességről, az önkielégítésről, a pornográfiáról. Ez lehet akár film, sorozat, zene, könyv vagy valakinek az Insta profilja. Ezeket érdemes elkerülni. Ha nem lehet, mert az életednek szerves részei, akkor megtalálni ellenük azt a harcmodort, ami hatékony.

Akkor lesz az, hogy az életed a kősziklán áll, és jöhet bármilyen árvíz, akkor is meg fogsz tudni állni!


Ha ezt úgy olvasod, hogy neked nem sikerült időben megállnod, szeretném, ha tudnád, amit az évfolyamtársaimnak is mondtam: lehet tiszta lappal indulni. Bármilyen mélyre is süllyedtél, Jézus arra vár, hogy megtedd az első lépést felé.

Elhívtál, hogy vízre lépjek / Nélküled elsüllyedek / De megtalállak téged / A mélységben megtart hitem

Itt szeretném megköszönni minden Segítőnek, akik ott vannak nekünk a baj idején és segítenek mindnyájunknak, akik épp a szakadék felé zuhanunk, vagy már benne vagyunk nyakig. Hála és köszönet.

Menjünk tovább közösen Az Árral Szemben!