Ha megrekedtél
Egy gyakorlati segítség, hogyha úgy érzed elakadtál, és nem tudod, hogyan tovább.
Teljesen szabadon – Sikerülni fog!
Egy gyakorlati segítség, hogyha úgy érzed elakadtál, és nem tudod, hogyan tovább.
A gyerekkorunk nagyon meghatározza azt, hogyan fejlődik ki a személyiségünk. Egy gyerek nem lehet az anyjának a „férje”, vagy az apjának a „felesége”. Ha mégis ilyen helyzet állt elő a családodban, akkor lehet ez az oka, hogy bizonyos függőségek vagy kényszeres cselekedetek kialakultak az életedben. Sőt. Ennek a következményei akkor is megmaradhattak, ha már rég elköltöztél otthonról, családot alapítottál, sőt akkor is, ha a szüleid már nem élnek.
Nehéz, amikor csalódunk Istenben, a vallási közösségünkben, vagy a saját hívő életünkkel kapcsolatban. Kiégéshez vezethet. Mai „divatos” szóval valláskárosodáshoz. De mit tudunk tenni ellene?
Ahhoz, hogy az ember sikeresen távol tudja tartani magát a kényszeres cselekvésekről, szükséges egy tervet készíteni arra vonatkozóan, hogyan dolgozza fel a múltbéli sebeit és hogyan kezelje azokat a dolgokat, amik triggerelnek, azaz felkeltik benne a vágyat és az elcsúszás felé viszik. Ebben a bejegyzésben most arról lesz szó, hogyan tudod felállítani magadnak a menekülési tervet, hogy meg tudjál állni és győztes legyél.
Ha egy ember olyan kényszeres cselekedeteket csinál, amit igazából nem akar, annak nagyon sokszor az áll a hátterében, hogy az egyik szülője valamiért kivonult az életéből. Lehet ennek az oka válás, munkamánia, rossz kommunikáció, téves prioritási sorrend a családban vagy akár az egyik gyereknek a favorizálása.
Az EREDET sorozat arról szól, hogy a teljes szabadság elnyeréséhez szükség van annak az átgondolására is, hogy honnan jöttünk, mit hozunk a múltunkból.
Az ember sokszor csak akkor „ébred fel”, amikor már megcsinálta, amit amúgy nagyon nem akart. Lehet ez pornónézés, önkielégítés vagy hogy már megint ráírtál arra a srácra/lányra, akire nem kellett volna, már megint elkezdtél tinderezni és szextingelni, stb… Ma írok egy pár gyakorlati tippet, hogyan tudsz ellenállni és nem megcsinálni olyan dolgokat, amikről tudod, hogy nem tesznek jót neked.
Mindannyiunknak az életében van még olyan bibliai ígéret, ami még nem teljesedett be. Amire még várnunk kell. Sokszor úgy érezzük, kibírhatatlanul sokat. Felmerül a kérdés, hogy valamit rosszul csinálunk Ma arról írok, mit tanultam a Bibliából a várakozásról, és ez hogyan segít a hétköznapokban.
Szeretem az amerikai alkotmányban, hogy kimondja, az embernek elidegeníthetetlen joga van a boldogság kereséséhez, amit én az életem céljaként definiáltam. Az életem célja, hogy keresem, hogyan lehetek boldog. Mert szeretnék az lenni. De hogyan tudjuk a boldogságot elérni?
Sok keresztény fiatalt szigorúan fogtak a szülei. Mind hallottunk rémtörténeteket kemény apákról, kérlelhetetlen anyákról. Előfordulhat, hogy ez áll egy kényszeres cselekvés hátterében.
Legyen pornófogyasztás, önkielégítés, alkohol, önvagdosás vagy étkezési zavar, amivel most még küzdesz, vizsgáld meg, hogy milyen családban nőttél fel, és ez hogyan hat rád ma. Ahogy a sorozat bevezetőjében említettem, néha a szabadság elnyeréséhez szükség van annak átgondolására is, honnan jöttünk.
Miért olyan nehéz szexuális területen? Miért követünk el olyan szexuális bűnöket, amiket nem akarunk? Miért nem tudjuk újjászületett keresztényként tisztán megőrizni magunkat? A bűnös szexuális vágyak, kényszeres cselekedetek mögött húzódó okok sokszor gyerekkori sérülésekhez köthetőek.