Close
Mi van, ha én vagyok valláskárosult? – Ezért hagyják ott ma sokan a kereszténységet

Mi van, ha én vagyok valláskárosult? – Ezért hagyják ott ma sokan a kereszténységet

Egy sokunk számára nagyon fájdalmas és húsba vágó témával szakítom meg a blog hónapok óta tartó némaságát. Ez egy egész generációt érintő kérdés, hogy vajon miért hagyják ott olyan emberek tömegesen a keresztény hitüket, vagy közösségüket, akik évtizedek óta a gyülekezetük oszlopos tagjai voltak. Sokáig azt hittem, hogy ez „csak” számomra olyan nagyon szeretett embereket érint, de végül én magam is a célkeresztben találtam magam. Most gyógyulnom kell. De egy dolgot eldöntöttem, bármi is történjen, én nem leszek hitehagyott ember.

“Nagyon fáj, ahogy bántak velünk a gyülekezetben. Úgy érzem, beleadtam mindent, a képességeim legjavát, és mégsem voltam elég. Az elmúlt időben csak bántásban és fájdalomban részesültem a pásztoraimtól. Nem érzem már itthon magam a közösségünkben emiatt. Azt hiszem, jobb lenne, ha kicsit hátrébb lépnék, a családomra fókuszálnék és csak itthon élném meg a hitemet.” – Tavaly nyáron ezeket a szavakat hallgattam egy kedves barátomtól, aki évtizedek óta hűségesen, az Isten szolgálatát mindig előtérbe helyezve, a hitben nagyon jó példaként jár a közösségünkbe.

Az külön nagy fájdalmam, hogy az elmúlt években ehhez hasonló mondatokat hallottam számos jóbaráttól. Nem lett volna igazságos lesöpörni a konkrétumokat, amiket mondtak. Nem vagdalkoztak összevissza. Tényleg megsebesültek. És a Biblia is beszél azokról, akik nem fellázadnak és elmennek, hanem akiket elűznek Isten népéből. (Ez 34:4; Jer 23:1-2).

Én először Pajor Tamás, keresztény dalszerzőtől hallottam a „valláskárosultak” kifejezést, amit Amerikában „church hurt”-nek neveznek. Ehhez kapcsolódik még a „deconstruction” fogalma is, ugyanis dekonstrukciónak hívják a folyamatot, amikor a keresztény közösségekben felnövekvő fiatalok megkérdőjelezik a hitüket, és azt, amit és ahogy a közösségük a Bibliáról tanított nekik.

Már több éve akarok írni erről a témáról, egy időben úgy volt, hogy akár a szakdolgozatomat is erről írom, így több szakirodalmat elolvastam hozzá, mert Amerikában már komoly kutatások vannak a jelenségről.

Nem tudtam, hogy egyszer saját magam miatt is ennyire fontos lesz ez a téma. Na de vissza a sztorihoz.

Háborús helyzet

A poszt elején említett barátommal nagyon mélyen együtt éreztem, és képességeimhez mérten próbáltam vigasztalni, bátorítani. Többek közt valami ilyesmit mondtam: „a hívő életet nem véletlenül hasonlítja a Biblia a háborúhoz. Együtt egy közösségként küzdünk a gonosz ellen (nem emberek ellen! – lásd Ef 6:12). A hadvezérek, ezredesek, századosok (azaz a közösségek vezetői) szükségszerűen stratégiában gondolkoznak.

Amikor a harcban eltalálnak egy hívőt (akár ellenséges erők, akár hátlövés ér a saját oldalunkról), a vezetőknek nincs idejük az egyénekkel foglalkozni. Ez a mi feladatunk, a bajtársaikként.

Egymást szeretni, támogatni, a heves harcokból kihúzni a sérülteket, szorítókötést alkalmazni, hogy ne vérezzenek el. Bekötözni a sérüléseket, hogy ne fertőzödjenek el.

Aztán pedig a tábori felcserhez (orvoshoz) vinni őket.

Remélem érthető a kép. A barátomnak akkor vigasztalást nyújtott.

Ahogy a verandán beszélgettünk azon a kellemes augusztusi estén, még nem tudtam, hogy másnap én kapok gyomorlövést. A hazai oldalról. Elölről. Valahogy az mindig jobban fáj, mint ha az ellenség talál be, nem? Olyan súlyosan sérültem, hogy még most, hosszú hónapokkal később is csak „lábadozom”. Akik régebb óta követik a blogot, észre is vettétek talán, milyen régen írtam posztot.

Ennek az oka az, hogy egy potenciális sérülés esetén az embernek először magára kell koncentrálnia. Semmiképp sem szeretnék fertőzést átadni senkinek. De miközben én a gyógyulásomra koncentrálok, a YouTube algoritmusa feldobott nekem egy videót arról, hogy híres keresztény zenészek miért hagyják ott a hitüket.

A téma érdekelt, így megnéztem.  Allen Parr annyira jól, közérthetően összefoglalta az okokat, amik szerintem is az egész generációnkra jellemzőek, (nem csak a zenészekre), hogy úgy döntöttem, megosztom veletek. Aki inkább megnézné az eredeti videót, az itt tudja megtenni:

A poszt végén pedig, ha még van kedvetek annyi betű elolvasása után velem maradni, megosztom veletek, én hogyan gyógyulok, mert az egyszer biztos, hogy nem akarok hitehagyott lenni.

Következzék tehát a négy fő oka annak, hogy az emberek miért hagyják el keresztény hitüket, gyakorisági sorrendben visszafelé haladva. A valláskárosodás mellett van még három másik fontos ok is.

4. Intellektuális kételyek és szkepticizmus

Ez az a helyzet, amikor valaki azt mondja, „nem tudok hinni a kereszténységben, mert logikaliag nem áll össze, amiben a keresztények hisznek.” Például nem hiszed el a csodákat a Bibliában, mondjuk hogy Jónást tényleg lenyelte egy nagy hal, vagy hogy az özönvíz tényleg megtörtént Noé idejében.

Vagy lehet még ennél komolyabb kételyed támad, például „hogyha ennyi gonosz van a világon, akkor Isten vagy nem lehet jó, vagy nem ő irányít. Mert ha ő irányít és ennyi rossz dolog történik a világon, akkor nem lehet jó. Vagy ha Isten jó, de hagyja ezt a sok rosszat megtörténni, akkor nem ő irányít. Tehát a keresztények Istenével valami nem stimmel.”

Ha ilyen kételyek miatt vagy szkeptikus, akkor azt ajánlom, hogy beszélgess el egy képzett apologétával. Ne egy youtuberrel, aki azt hiszi magáról, hogy apologéta, nem is feltétlenül a pásztoroddal, akinek lehet hogy nagyon jók a szándékai, de talán nem elég képzett a hitvédelemben. Mert elég sokat kell tanulni ahhoz, hogy valaki rá tudjon világítani azokra a nuanszokra, amikkel hitelteleníteni akarják a kereszténységet, pedig ezekre mind megvan a válasz magában a Bibliában.

Ülj le valaki olyannal, aki tanult apologetikát, etikát, és aki tud a kérdéseidre választ adni.

Nem gáz, ha vannak kételyeid.

De attól még, hogy vannak kételyeid bizonyos dolgokkal kapcsolatban, az vajon tényleg azt is jelenti, hogy Jézus nem támadt fel a halálból? Nem vonsz le túl gyorsan téves következtetést egyikről a másikra? Van még egy fontos dolog.

A keresztény életnek mindig van egy olyan vetülete, amihez szükséged van hitre.

Mit jelent a hit? A hit az, amikor olyan dolgokban bízol, amit még nem értesz (Zsid 11:11). Lehet, hogy pont erre fogod azt mondani, hogy „látod, pontosan ez a bajom a kereszténységgel! Pont mivel nem értem, ezért nem bízom benne, hogy igaz.”

Hadd kérdezzek valamit, ezt az elvet alkalmazod az életed minden területére?

Pontosan érted, hogy működik a tudomány, azért bízol benne? Teljesen érted, hogy működik az Internet? Nem, mégis használod. Átlátod pontosan, hogy a sebész mit fog csinálni a testeddel, amikor bevisznek a műtőbe? Nem. Mégis megbízol benne. Érted, hogyan repül a repülőgép, mi az aerodinamika törvénye és hogyan száll fel az a gép? Nem, mégis felszállsz rá.

A kereszténység ugyanígy működik. Sosem fogunk mindent érteni. Ha valaki mindent ért, az Isten.

Mindig lesznek olyan dolgok, amiket hittel, bizalommal el kell elfogadnod.

3. Valláskárosodás – Negatív tapasztalatok az egyházi vezetőiddel vagy a vallási közösségeddel kapcsolatban

Ennek eredményeként azt mondod: „végeztem a kereszténységgel”.

Nem vagy egyedül valláskárosult. Allen Parrnek is volt pár borzalmas élménye gyülekezeti vezetőkkel.  Ebből az egyik az, amikor egyetemre járt, és egy pásztor (férfi) megpróbált kikezdeni vele. Még fiatal keresztény volt, a történtek miatt elbizonytalanodhatott volna az egész kereszténységben is, hisz ott volt ez a pásztor, aki szárnyai alá vette fiatal férfiként,  és akiről Allen azt hitte, hogy a szolgálatra akarja kinevelni, ehelyett szexuálisan zaklatni kezdte.

Sok alkalommal hallunk olyan érvelést, hogy „azért nem járok, azért nem hiszek Istenben, mert fiatalkoromban volt egy rossz élményem a gyülekezetben.” Allen nagyon érdekesnek találja, hogy az élet más területére nem szoktuk alkalmazni az „egy dobásotok volt, végeztem veletek” mentalitást.

Lehet, hogy volt egy rossz munkatapasztalatod, de attól még nem hagytál fel egy életre a munkával.  Lehet, volt egy rossz párkapcsolatod, de attól még remélem, nem mondod azt, hogy soha többé nem fogsz ismerkedni.

Miért nem csináljuk ezt?

Mert tudjuk, hogy egy nagy szervezeten belül egy személy lehet akár gonosz is, lehet, hogy rosszul bánt veled, de ez nem szükségszerűen azt jelenti, hogy minden egyes tagja annak a szervezetnek gonosz, vagy rosszat akar neked.

Sok ember mégis a gyülekezetben ért negatív tapasztalatra végletesen reagál.

Allen felteszi a kérdést: azért mert egy gyülekezeti vezető bántott téged, vagy a pásztorod erkölcsileg megbukott (mondjuk megcsalta a feleségét), az vajon azt jelenti, hogy Jézus nem támadt fel a halálból?

Mert amikor nemet mondasz a kereszténységre, egy rossz tapasztalatod miatt, akkor nem csak a közösségedre mondasz nemet, hanem Jézus Krisztus feltámadására is.

Egy másik ok ebben a kategóriában, amikor valaki a közösségeden belül bántott, vagy volt bigott, képmutató vagy gáncsoskodó veled szemben, ami miatt most azt mondod, hogy „a keresztények képmutatóak”.

Igazad is van. Vannak képmutató keresztények. Elég nagy arányban. Pont ezért van szükségük az egyházra, ezért vannak ott a gyülekezetben. Hiszen Jézus is azt mondja: „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem a bűnösöket hívjam a megtérésre.” (Luk 5:31-32)

Vannak bigott, gonoszkodó, arrogáns, ítélkező, gáncsoskodó emberek a munkahelyeden? Igen. Attól még mész dolgozni, nem? Ugyanez a helyzet Krisztus testével is. Azért mert vannak képmutató emberek a gyülekezetedben, vajon ez azt jelenti, hogy Jézus nem támadt fel a halálból?

A valláskárosodás nagyon összetett téma, Allen csak az alapokat érintette, de én azért ezt a pontot kiegészíteném a kedvenc teológusom, Ruff Tibor szavaival: „bántalmazás az egyházakban nemcsak egyes személyeken keresztül történik, hanem RENDSZERSZERŰ (hol nagyon, hol kevésbé), ugyanis az egyes felekezetek, csoportok szervezeti és tanításbeli sajátosságai a legtöbb esetben magukba kódolták az egyéni hibákat az évszázadok (vagy csak évtizedek) alatt, sőt ezt folytatják és erősítik ezen rendszerek haszonélvezői.

Sajnos az ilyen anomáliákat nem lehet hatékonyan megoldani sem a neurotizáltak egyéni kezelésével, sem a bántalmazók egyéni eltávolításával, ugyanis a rendszer folytonosan újratermeli a jelenséget, így a gyógyulni vágyó újra meg újra re-traumatizálódik, mihelyt újra látogatást tesz közösségében (pszichológusok ilyenkor tanácsolják is, hogy gyógyulásáig (vagy végleg) ne látogassa a betegítő környezetként működő közösséget).” (Forrást lent majd linkelem.)

De nagyon fontos, hogy ezt a gyógyulási folyamatot ne egyedül akard végig vinni. Erről majd írok a poszt végén a saját példám kapcsán.

2. Csalódás Istenben

Lehet, hogy történt veled valami, amire azt mondod, „ha Isten tényleg szeretne, nem engedte volna meg, hogy ez megtörténjen velem. Nem veszítettem volna el a munkámat. Nem halt volna meg a szerettem, aki most annyira hiányzik.”  Lehet, hogy mindent jól csináltál, de a házastársad megcsalt és most azt mondod: „Uram, én megőriztem magam tisztaságban, igyekeztem mindent jól csinálni, te mégis megengedted, hogy ez történjen.”

Együtt érzünk a fájdalmaddal. Senkinek nem lenne szabad lekicsinyíteni azokat a nehézségeket, amiken keresztülmész a veszteséged, az egészséged, a pénzügyeid miatt.

Ezek mind valóságos érzések benned. De tedd fel a kérdést, azért mert egy szeretted elhunyt, azért mert megbetegedtél, vajon ez azt is jelenti, hogy Jézus nem támadt fel a halálból?

Meg fogsz lepődni, de a leggyakoribb ok, amiért ebben az időszakban az emberek azt mondják, többé nem akarnak keresztények lenni az a következő:

1. LMBTQ diszkrimináció

Nagyon sokan amiatt hagyják ott Amerikában a kereszténységet, ahogyan a gyülekezetek bánnak az LMBTQ közösség tagjaival. Nekik két csoportjuk van:

1/a Azok, akik az LMBTQ közösséghez tartoznak

Valószínűleg keresztény szülők neveltek, és egy ponton az életed során rájöttél, hogy az azonos nemű emberekhez vonzódsz. Próbáltad elnyomni magadban ezeket az érzéseket, de képtelen voltál rá és közben szerettél volna önmagad lenni. Az akartál lenni, akiről azt hiszed, Isten olyannak teremtett.

De amikor erre törekedtél, a gyülekezetben kritikával találkoztál, az emberek lesajnáltak, kevesebbnek gondoltak maguknál, lehet gonoszok is voltak veled. Ennek eredményeként levontad a következtetést, hogy nem lehetsz egyszerre keresztény és az „eredeti önmagad”, aki a saját neméhez vonzódik.

Döntést kellett hoznod. „Vagy elnyomom magamban azt az énemet, akiről azt gondolom, hogy én valójában vagyok, akinek Isten engem teremtett vagy elhagyom ezt a vallási rendszert, ami megpróbál engem elnyomni.”

Nézzük meg, mi ennek a döntésednek a lényege.

Lényegében az, hogy te akarsz a saját magad istene lenni. Nem akarod alárendelni magad semmilyen más tekintélynek, aki megmondja neked, hogy mi a jó neked és mi nem, hogy ki vagy és ki nem vagy. Igazából ez a döntésed gyökere, amiért úgy döntöttél, nem akarsz tovább keresztény lenni.

A kérdés újra a következő, azért mert az azonos nemű emberekhez vonzódsz, és erről az az egyháznak a tanítása, hogy ezt  a vágyadat nem élheted ki, vajon ez azt jelenti, hogy Jézus nem támadt fel a halálból?

Ha esetleg te is ehhez a csoporthoz tartozol, ezt a posztot neked írtam:

Identitás, szex meg az Isten – Az vagy, amit érzel?

1/b Hetero keresztények, akik szolidárisok a meleg barátaikkal, ismerőseikkel

Ők amiatt vesztik el a hitüket, hogy más keresztények gonoszul bánnak az LMBTQ közösséggel. Erről itt írtam.)

Ha veled is ez történt, azt mondhatod, „ezek az emberek tele vannak szeretettel, kedvesek, nem bántanak senkit, szuper emberek.” Tudod mit? Ezt senki nem vitatja.

Sőt, minden keresztény, aki gyűlölködően viszonyul az LMBTQ tagjaihoz, bűnt követ el, ha gyűlöli embertársát, akit Isten a saját képére teremtett. Ez független az illető szexuális preferenciájától vagy orientációjától. Nincs ott a Bibliában, hogy szeresd embertársadat, kivéve ha meleg.

Nekünk keresztényeknek mindig szeretettel kell viszonyulnunk embertársunkhoz.

De itt van egy fontos kérdés.

Hogyan definiáljuk a szeretetet?

A Biblia definíciója szerint a szeretet „nem örül az igazságtalanságnak/hamisságnak” (1Kor 13:6). Ha valaki bibliai értelemben szeretne keresztény lenni, azt nem kényszeríthetjük arra, hogy megváltoztassa az értékrendjét csak azért, hogy kedvére tegyen egy csoportnyi embernek, akik pont teljesen szembe mennek a Biblia értékrendjével. Az nem lenne szeretet. Ugye?

Hadd tegyem fel a kérdést. Ha az 1930-as években élnél, elhagynád a kereszténységet emiatt az ok miatt?

Valószínűleg nem.

Most azért fontolgatod elhagyni a kereszténységet, mert megengeded, hogy a jelen világunk kultúrája hasson a gondolkodásmódodra azzal szemben, amit a Biblia mond a témáról. (Róm 12:1-3)

Mit/kit hagysz ott, ha otthagyod a kereszténységet?

A kereszténység nem egy ember. Hanem egy hitrendszer. Ezért nem szabad megítélni az egészet az alapján, amit olyan egyének tesznek, akik magukat keresztényeknek mondják.

A kereszténységet a bizonyítékai és a tanításai alapján ítéld meg. Mielőtt otthagyod a hitedet, győződjél meg róla, hogy tényleg jó okod van rá, hogy azt állítod, „az egész egy kamu”.

Itt ér véget Allen apologetika (hitvédelmi) videója, innentől átveszem a szót.

Hogyan dolgozom fel én a „valláskárosodásomat”?

Erről most csak röviden írok, mert még benne vagyok a folyamatban.  Ezek azok a dolgok, amiket én eldöntöttem, miután megsérültem:

1) Istenbe vetett hitem megingathatatlan, Ő Teremtett és Alkotott engem. Számomra a bizonyíték arra, hogy a Biblia igaz, az hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból, miután meghalt ártatlanul az én bűneim miatt, azért hogy én személyes kapcsolatba kerülhessek a mennyei Atyával, ne csak a földi életem során, hanem az örökkévalóságban is. (János 3:16) Azt a számos természetfeletti élményt, amit vele megtapasztaltam, kincsként őrzöm, amikről nem fogok megfeledkezni egy nagyon rossz élménysorozat miatt. Ezek a fantasztikus istenélményeim ugyanabban a közösségben történtetek velem, ahol bántottak. Ha ezt letagadnám, hazudnék.

2) Nem keseredem meg. Az ember sajnos nem akadályozhatja meg, hogy rossz élmények érjék. De az a mi döntési szabadságunk már, hogyan reagálunk rá. A Zsid 12:15 nagyon fontos a témában, a Biblia világossá teszi, hogyha hagyjuk „a keserűség gyökerét felnövekedni”, az olyan zavart okoz, ami aztán a környezetünkre is kihat, és sokaknak kárt okoz. Én nem akarom, hogy az én keserűségem verjen éket valaki más és az Isten népe közé.

3) A poszt elején említett „hitéleti dekonstrukció” nem állhat kizárólag bontásból és rombolásból. Igen, van amikor szükséges lerombolni vallásos káros dolgokat, amik akár intézményesültek a közösségünkben. De építeni is kell az értékeket, különben csak a pusztítás marad. (Préd 3:3) Az sem mellékes, hogy én meg szeretek Építő lenni.

4) Bevonom a hívő szeretteimet, barátaimat a folyamatba, nyíltan beszélgetek a gyógyulásom útjáról. Ahogy Ruff Tibortól is idéztem fentebb, van olyan időszak, amikor a gyógyuláshoz szükség lehet nagyobb távolságra a gyülekezetedtől. De nem szabad megengednem, hogy az izoláció a saját börtönömmé váljon. Ez egy annyira nehéz egyensúly, hogy szerintem ehhez mindenképp kellenek „fékek és egyensúlyok” akár pásztor, akár tapasztaltabb hívő testvérek személyében.

5) Én majdnem minden egyes szeretet-kapcsolatomat az egyháznak köszönhetem, mivel a gyülekezetben nőttem fel. Ezért minden ilyen beszélgetésre, szeretettank-feltöltésre is az egyház részeként tekintek. Nem csak bántottak itt. Hanem sokan szeretnek és imádkoznak is értem. Hála legyen értük.

6) Megpróbálom nem elfelejteni, hogy Isten már az előtt szeretett engem, hogy bármit is csináltam volna. Az hogy most, sebesülten láthatólag nem vagyok „hasznos” tagja Isten munkájának, az nem kisebbíti a szerethetőségemet. Amikor csak annyit tudok mondani, hogy „Istenem, nem tudok hinni”, Ő már azt is egy mustármagnyi hitnek vesz, amivel Ő már tud mit kezdeni (Mt 13:31-32; Mt 17:14). Azt ígérte, ez a pici is nagy fává fog nőni.

Őszintén remélem, sikerül megharcolnom ezt a harcot. Szükségem van hozzá Isten könyörületére, mert én most tényleg nagyon „kevés vagyok”.

Hálás vagyok a bajtársaimnak, akik odajöttek hozzám, mikor haslövést kaptam és vigyáznak, hogy ne fertőződjön el túlságosan.  Ők is az én egyházam.

A szívem egy azokkal, akik mellettem estek el a harcban. Ők is az én egyházam.

Ha van egy dolog, amit már most megtanultam ebből az egészből, hogy én sosem akarlak otthagyni titeket a harcmezőn. Ha én most mást nem is tudok tenni, kiáltok az éghez, hogy küldje el nektek is a felcsert, az Orvost, aki a szív sebeire is gyógyulást ad. (2Móz 15:26b; Luk 4:18)

Arrivera- azt jelenti sikerülni fog.

Hiszem, hogy sikerülni fog nekem és neked.


A kitartóaknak itt egy ima Tibestől az Egyházért. Szívemből szól.

A témában ajánlom:

Schindler Zsófia pszichológus – Gyógyulás a spirituális abúzusból

Ruff Tibor és Pajor Tamás kommentjeit Márkus Tamás András Valláskárosultakról szóló posztja alatt (vigyázat másoktól van egy pár nagyon toxikus dolog)

Schindler Zsófia pszichológus – Spirituális abúzus prevenció

Illetve nekem sokat segített ez az angol nyelvű prédikáció Jentezen Franklintől: Put On The Overcoat Of Love, illetve egy magyar nyelvű tanítás Flaisz Endrétől: Jákob Életének Belső Küzdelmei

Aztán remélem, egyszer majd én is megírhatom nektek a saját győzelmi sztorimat. Mert Jézus Krisztus az én életemben is azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami /aki elveszett, tönkrement. (Luk 19:10)