Amikor az ember nagyon küzd, hogy megszabaduljon egy rossz szokásától, szinte minden erejével arra fókuszál, hogy mit ne csináljon. A szimpla akaraterő viszont sokszor nem elegendő, és az újabb kudarcok során az ember hajlamos feladni a küzdelmet.
Összefoglalva a blogon eddig leírtakat, a hosszútávú sikerhez arra van szükség, hogy beazonosítsuk mi az, amit helyettesíteni akar az ember különféle pótszerekkel. Ehhez különösen lányok esetében fel kell tárni, hogy milyen lelki eredetű problémák állnak a háttérben. Helyre kell állítani az ember kapcsolatát Istennel és világosságban kell járni az emberek előtt is. Ez után van még egy fontos terület, amiről mindenképp szerettem volna írni.
Terry Crews, egykori NFL játékos ismerős lehet különböző sorozatokból vagy az Old Spice reklámokból. Ő a pornóelleni küzdelem egyik legaktívabb celebje. 10 évvel ezelőtt döntötte el, hogy megmenti a házasságát és felhagy a pornóval.
Az egyik legfontosabb tapasztalata, hogy az ember gyenge pillanataiban, amikor éhes, mérges, magányos vagy fáradt, kevés csak az akaraterő. Szükség van az önuralomra.
Az önuralom kiépítéséhez Crew öt lépést határoz meg.
- Csökkentsd le a kísértés mértékét, amennyire csak tudod. Erről szól a blogon a Csúszásgátló sorozat. Fel kell mérned, hogy mik azok a területek, ahol vissza kell szorítanod a támadásokat és felépítened egy erős várfalat.
- Étkezz jól és aludj eleget. Nagyon sokszor az éhség és a fáradság vezet stresszhez. Ha rendes időben lefekszel és eleget alszol, illetve rendszeresen magadhoz veszed a megfelelő tápanyagokat, akkor azzal is csökkented a szervezeted vágyakozását a pornó iránt.
- Csinálj helyette valami mást, akkor is, ha nem élvezed annyira. A méreg, vagy a magány által felszabaduló energiákat csatornázd be valami kreatív, produktív tevékenységbe. Lehet, hogy elsőre furának tűnik majd elővenni egy könyvet, a gitárt, sütni vagy elmenni futni. Sőt valószínűleg nem is fog olyan nagy élvezetet jelenteni, mintha belemerülnél a pornográfiába. De ezzel tudsz új neurológiai pályákat felépíteni az agyadban. Megtanítod az agyadnak, hogy a régi reakciója (pornónézés) az rossz volt és van helyette valami új, ami jó. Egy idő után ezek a tevékenységeid hobbikká válnak és nem a pornó lesz az első választása az agyadnak, ha jön a stressz.
- Ünnepeld meg a sikereidet. Akár a pornó elleni küzdelem sikereit. Vidd el a családodat ebédelni, ha sikerült egy hónapig tiszta maradni. Vagy vedd meg magadnak azt a dolgot, amivel régóta szemezel (és azért nem mész miatta csődbe). Ha már megvan a hobbid, amire lecserélted a pornót, ünnepeld meg ott is az eredményeidet.
- Bocsáss meg magadnak, ha visszacsúszol. Valószínűleg lesznek elcsúszások. Főleg az elején. Egy évek alatt keményen berögzült szokásoddal veszed föl a harcot. Nagyon fontos, hogyha elesel, akkor állj föl, porold le magad és menj tovább. Ne merülj el az önsajnálatban, ne ostorozd magad, és legfőképpen ne add fel! A függőséged nem egy nap alatt alakult ki. Valószínűleg a teljes szabadság elérésére is több időre lesz szükséged egy napnál/hétnél/hónapnál. De ez nem azt jelenti, hogy fel kéne adnod. Harcolj tovább!
Így válassz magadnak új hobbit
Az öt pontból most a harmadikat fejteném ki egy kicsit jobban. Sokszor mondjuk, hogy nincs semmi időnk. De most gondolj bele, mennyi időt, energiát pazaroltál eddig a pornóra, önkielégítésre. Most ugye azon dolgozol, hogy ez felszabaduljon. Csatornázd bele valami jó szokásba.
Ha eddig is olvastad a blogot, emlékszel, hogy volt korábban egy feladat, amiben javasoltam, hogy gondold át azt is, hogy mivé akarsz lenni. Emlékezz vissza, hogy mit írtál le erre.
Utána gondolj vissza, hogy mik okoztak örömet gyerekkorodban. Szerettél történeteket írni, vagy rajzolni? Folyamatosan a levegőben gitároztál a kedvenc zenéidre? Az anyukád körül sürögtél a konyhában? Nem lehetett elrángatni a LEGO, a focilabda vagy a bogarak mellől? Mi az, amit mindig is ki szerettél volna próbálni, de az időhiányra hivatkozva sosem vágtál bele?
A Covenent Eyes-nak van egy szuper kiadványa, ami felsorol egy csomó hobbit 7 kategóriában. Ezen a linken tudod letölteni és részletesebben olvasni róluk angolul. A poszt végén én csak listaként felsorolom ezeket. Szerintem elég egyértelműek lesznek.😉
Készítettem ehhez a poszthoz is egy segédanyagot. Ha van kedved, nyugodtan használd. Vannak, akiknek segít, ha áttekinthetően látják maguk előtt leírva a célokat, de ha benned ez rossz reflexeket indít el (mintha házi feladatot kapnál, amit utálsz), akkor ne is törődj vele. A lényeg az, hogy elindulj egy új hobbi felé, amivel lecseréled a pornót.
Itt tudod letölteni, ha szeretnéd:
Válaszd ki magadnak a lenti listáról az összes olyan tevékenységet, amit szívesen kipróbálnál. Állíts fel egy sorrendet és kezd el a legszimpibbel. Ha bejön, szuper. Ha nem, akkor haladj tovább a listádon. Ha a hobbihoz kell eszköz, kérj kölcsön egyet. Ne költs rá rögtön vagyonokat.
A lényeg, hogy egy „jó napot” válassz a kipróbálásra, ne egy olyat, amikor be vagy fordulva, és már a határán vagy annak, hogy pornót nézz.
De mit válasszak?
Listaszerűen felsorolok pár olyan hobbit, ami értéket teremt, és megfelelő váltótársa lehet az eddigi rossz szokásaidnak.
Kreatív hobbik:
- Festés, rajzolás, kaligráfia, színezés
- Fotózás
- Írás: napló, novella, regény, versek
- Zenélés
- Egyéb kreatív hobbik: kézműveskedés, fazekasság, fafaragás, ékszerkészítés
Fizikai hobbik
- Futás
- Crossfit
- Aerobic, különböző fitness órák
- Csapatsportok
- Korcsolyázás
- Tánc
- Vizisportok
- Kajak, kenu
- Horgászat
- Szikla-, hegymászás
- Görkori, roller, hegyi kerékpározás
Praktikus hobbik
- Kötés, varrás, hímzés, szövés, fonás
- Főzés, sütés
- Csokoládékészítés
- Kertészkedés (akár az ablakban, erkélyen)
- Autószerelés, turbósítás
- Photoshop, filmvágás, digitális grafika
- Bőrmegmunkálás
- Modellezés
- Kávépörkölés (Tanulj ki baristának és aztán hívd meg a barátaidat egy kávéra.)
Intellektuális hobbik:
- Tanulás, továbbképzés, online kurzusok
- Olvasás (De figyelj, hogy mindenképpen olyat olvass, ami semmiképpen sem erotikus. Ha neked a romantikus könyvek is elcsúszást okoznak, akkor azt is kerüld. Ha szeretnéd, hogy ajánljak valamit, kérdezz nyugodtan. Én nemrég ezt a két könyvet olvastam, és nagyon ajánlom őket.)
- Puzzle
- Nyelvtanulás
- Természet tanulmányozása (növények, madarak, bogarak, gombászat, méhészkedés)
- Csillagászat
- Próbáld ki a komolyzenét, hallgass meg egy operát, jazz koncertet
Felfedező hobbik
- Kirándulás a környéken vagy távolabb
- Legyél turista a saját városodban/országodban (menj el olyan múzeumokba, kiállításokra itthon, ahol még nem voltál, ülj fel a hop on hop off buszra, vegyél egy térképet és barangold be a városod turista látványosságait)
Önzetlen hobbik
- Család/Barátok körüli szolgálat, jócselekedetek
- Önkéntesség egy jótékonysági szervezetnél, a helyi gyülekezetedben, idősek otthonában
Társasági hobbik
- Bibliatanulmányozás, imaalkalmak közösségben, ha nem vagy vallásos: könyvklubok
- Társasjáték estek
Biztos van olyan, ami lemaradt, attól még nyugodtan írd fel magadnak. Az egyetlen „szabály”, hogy ne olyan hobbi legyen, amin keresztül a pornóra/önkielégítésre való vágyad erősödik.
Például nem túl jó ötlet mangát rajzolni, ha a manga képregények/animék számodra elesést okoznak. Ha a túlzott videójátékozás/netflixezés okozott eddig is problémát, ne az arra szánt időt növeld. Ajánlom, hogy a Segítőddel beszélgess erről a bejegyzésről és arról, hogy milyen új tevékenység felé inspirált.