Egy kedves férfiolvasóm küldte el a következő kérdést: „Mennyiben másabb, ha becsukott szemmel gondolok valamire, mint amikor az embernek az álmában történik meg a dolog, sokszor mondjuk durvább képek hatására? Arra jutottam, hogy az mégis természetes, ha az álomban történik meg. Illetve, hogy az önkielégítéssel nem lehet Istent dicsőíteni, tehát az tuti, hogy nem jó dolog.”
A blogon sokat írtam már az önkielégítésről, amihez pornográf tartalom fogyasztása társul. Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy károkat okoz az embernek az Istennel és az emberekkel való kapcsolatában is. Viszont ha jól értem, a kérdésed igazából az álom közben átélt orgazmusra vonatkozik. Képzeld, erről egészen konkrétan ír a Biblia, a 3 Mózes 15. fejezetében.
Ezt férfiak esetében éjszakai magömlésnek hívják és van, amikor szimplán egy biológiai folyamat áll a hátterében. Amikor egy férfi nem él szexuális életet, a spermája felgyűlik a mellékheréjében, amely ha megtelik, spontán magömlés következik be. Többnyire szexuális tartalmú álom kíséretében.
Lányoknál is sokszor előfordul a tisztátalan álom, akár az orgazmus is. Jogosan merül fel hát a kérdés, hogy ezekkel mi a helyzet?
A 3 Mózes alapján a Biblia önmagában ezt nem sorolja a bűn kategóriájába.
Viszont a körülményeket érdemes megvizsgálni.
Véleményem szerint azt kell ilyen esetben átgondolni, hogy mi saját magunk adtunk-e okot arra, hogy erotikusat álmodjunk. Gondoljuk át, hogy milyen médiatartalmat fogyasztottunk, mikről beszéltünk, mit olvastunk, milyen gondolatokat forgattunk magunkban másokkal kapcsolatban az előző napokban. Az is fontos, hogy milyen emberekkel töltöttünk el időt. Nem kell feltétlen pornót nézni ahhoz, hogy valaki a szexről álmodjon.
Életem egyik legmegrendítőbb élménye volt, amikor rájöttem, hogy mások tisztátalan tekintete miatt is lehet „rosszat” álmodni. Hiába, buborékban nőttem fel. 😅 Ébredés után órákon át vizsgáltam, hogy hol jöhetett be a tudatalattimba a szex, és teljesen őszintén mondhattam, hogy nem néztem/olvastam semmi gázosat. Aztán eszembe jutott egy srác, aki látványosan megnézett magának az istentiszteleten (!). Belül éreztem, hogy ott volt a bibi. Egy életre szóló lecke volt. Azóta rendszeresen imádkozom a tisztátalan tekintetekkel kapcsolatos védelemért, bármerre is járjak.
Egy rövid ideig dolgoztam olyan helyen, ahol megállás nélkül a szexről és a pornóról beszéltek a kollégák. Ezt is meg kellett tanulni kezelni, hazafele imában „megmosakodni”. Végül számomra az volt az egyetlen megoldás, hogy eljöttem arról a munkahelyről.
Az álmainkat nem irányíthatjuk. Arra viszont igenis van hatásunk, hogy miket teszünk és mikről gondolkodunk napközben. És ezek hatnak ki az álmainkra.
A jó ember szívének jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt: hiszen a szív túlcsordulásából szól a száj.
Luk 6:45, SZPA
A tanácsom pedig az lenne, hogyha úgy ébredsz, hogy az éjszaka magömlésed / orgazmusod volt, akkor a testi tisztálkodás után mindenképpen végezz egy „szellemi mosakodást” is. Kérd Jézus vérét, hogy szenteljen meg és tisztítson meg minden tisztátalanságtól, amit ugye Mózes is ír, hogy ilyen esetben az emberre rájön.
Utána kérd meg Jézust, hogy mutassa meg, hogy okot adtál e bármivel arra, hogy szexuális témájú álmaid legyenek. Ha van miért bocsánatot kérned, akkor azt tedd meg. Ha azt mutatja, hogy más forrásból jött a tisztátalanság, (mint az én fenti két példámban) akkor kérdezd meg, hogy ezzel kapcsolatosan hogyan tudod felvenni a jövőben a harcot. Ha szimplán a biológia működött, akkor ne vádold magadat. Ha a korábbi pornófogyasztás „emlékei” törnek fel, pedig már bocsánatot kértél és világosságra is hoztad, akkor is Jézus vére a gyógyszer.
Én a helyedben át is beszélném, imádkoznám a dolgod Segítőddel. Tudod, csak hogy ne legyen helye a szégyennek megtelepedni. „A világosságban nincs sötétség.” Legyünk szabadok.
Egyébként, testvéreim, ami csak igaz, ami csak tiszteletre méltó, ami csak igazságos, ami csak tiszta, ami csak kedves, ami csak jó hírű, ha valami erény és dicséretre méltó dolog, azon gondolkodjatok!
Fil 4:8, SZPA
Olvasd el a bejegyzés folytatását: Miért álmodom hülyeséget? – Még egy kicsit az álmokról
Nyílván én lányként nem biztos, hogy értem, milyen fiúként ezt a területet megharcolni. Megtiszteltek azzal, hogy férfiként is olvastok, kérdeztek. Remélem, hogy találtok olyan információkat itt a blogon, amik nektek is hasznos. Ezt a posztot feltétlenül ajánlom. Ha tudtok angolul, a témában még ezeket a linkeket tudom nektek ajánlani. Férfi szerzők írták férfiaknak.