Sokat írok arról, mennyire fontos a teljes szabadsághoz, hogy az ember világosságban járjon, mert hiszem, hogy a szégyen kiiktatásával lehet legyengíteni annyira a függőséget, hogy az ember meg tudjon szabadulni. Az „accountability”, azaz az elszámoltathatóság az, ami segít azoknak az embereknek, akik a szabadulást nem „csodaszerűen”, egyik pillanatról a másikra tapasztalják meg, hanem akiknél ez folyamat. (A legtöbb embernek az.) Viszont a segítségkérésben vannak dolgok, amikre oda kell figyelni, hogy működjön a dolog. Ma ezekről írok.
Nem mindenkinek ugyanolyan a folyamat
Van, aki a megtérésnél elmond egy imát, és onnantól kezdve soha többé nem jelent kísértést a múltja. Van, aki elmegy bűnvallásra/gyónásra, elmondja és onnantól kezdve szabad. Vagy a 25. ilyen alkalomnál egyszer csak áttör és többé nem foglya a pornónak, önkielégítésnek. És vannak azok, akiknek egy Segítőre van szükségük, aki végigkíséri velük a folyamatot, akivel sokat beszélgetnek, feltárják a gyenge pontokat, ahol a léleknek még gyógyulásra van szüksége, vagy ahol az Istennel való kapcsolatban valami még félresiklik.
A Biblia nem ad részletes tájékoztatást arról, hogyan kell kinéznie egy „accountability”, Segítő kapcsolatnak, csak arról beszél, hogy hívőként világosságban kell járnunk. Amikor nincsenek konkrétumok megfogalmazva egy dologgal kapcsolatban, az mindig azt jelenti, hogy mindenkinek egyéni módon, Isten vezetése alapján kell ahhoz hozzáállnia.
Ezért amikor blogposztot írok, vagy e-mailben válaszolok nektek, csak általános tanácsokat tudok megfogalmazni, de konkrétan neked kell figyelned arra, hogy mit mutat neked Isten. A Segítőddel közösen neked kell megtalálnod azt a módszert, ami működik. A lényeg, hogy kezdjétek el. Ehhez bátorításul ennyit tennék hozzá:
Mindenki (!!!!), aki segítségül hívja az Úr nevét, meg fog szabadulni.
Róm 10:13, SZPA
De beszéljünk egy kicsit arról, hogy hol lehet elrontani ezt a folyamatot, mert ezzel kapcsolatban is vannak általános tapasztalatok.
Kinek mondod el, hogy küzdesz
A gyógyuláshoz, szabaduláshoz elengedhetetlen a közösség. A hívő testvérekkel való minőségi kapcsolatok helyreállása is hozzátartozik a gyógyuláshoz. Ezért számít, hogy kinek mondod el, hogy küzdesz szexuális területen.
A leggyakoribb hiba, amit emberek elkövetnek, hogy egy idegenhez fordulnak. Elmennek pásztorlásra/lelki tanácsadásra/gyónásra egy olyan személyhez, aki nem ismeri őket, akivel lehet, soha többé nem találkoznak. Vagy írnak nekem egy e-mailt.
Félre ne értsd, mindenki, aki ír nekem üzenetet, már egy nagy lépést tesz előre a gyógyulásban. Sokszor katartikus érzés is, hogy végre nem egyedül te tudod, mivel küzdesz. Aki csak ír nekem, azt elolvasom, válaszolok, és rendszeresen imádkozom is ezekért az olvasóimért.
Viszont ahhoz, hogy teljesen szabad legyél, egy olyan személyre van szükséged, aki ismer téged.
Gondolj magadra úgy, mint egy puzzle-re. Egy darabból még nem lehet kikövetkeztetni, hogy mit ábrázol az egész. Egy nekem írt e-maillel, vagy az évi egyszeri bűnvallásnál esély sincs arra, hogy kiderüljön, ki vagy te. Lehet, hogy jobban érzed magad, mert valaki legalább „tudja”, vagy mert betű szerint engedelmeskedtél a Jakab 5:16-nak, de hidd el, érezni fogod, hogy valami hiányzik. Vagy hogy ez így nem működik. Én is évekig ezt csináltam és hidd el, nekem nem működött.
Keress olyan valakit, akiben megbízol, akivel már kapcsolatban vagy és aki a hívő életben jó példa számodra. Ha nincs ilyen személy, akkor kezdj el kiépíteni ilyen kapcsolatokat az egyházban. Mutasd meg nekik a puzzle darabkáidat. Engedd, hogy megismerjenek. Az igazi énedet.
Ne félj
Sok embert a félelem tart vissza attól, hogy őszinte legyen, és ismerőstől kérjen segítséget. Attól nem tartasz, hogy én mit fogok gondolni rólad, hiszen tudod, hogy én is pornótól függtem és rabja voltam az önkielégítésnek. Emiatt tudod, hogy nem fogok ítélkezni. De azt nem tudod, hogy mit fog a pásztorod, barátod, családtagod szólni, ha elmondod, mivel küzdesz. Félsz, hogy csalódást okozol.
Tudod, lehet, hogy jogos a félelmed. De attól még félelem. És tudod mi az, ami nem segít abban, hogy megszabadulj?
Eltaláltad. A félelem.
Ha félsz elmondani nekik most, akkor félni fogsz attól is, mi lesz, ha később rájönnek. Még ha abba is hagyod a pornófogyasztást, akkor is attól fogsz rettegni, mi lesz, ha megtudják a mocskos múltadat. A félelmet pedig mindig a szégyen kíséri.
Olvasd el, hogyan rombol a szégyen: A bűntudat és a szégyen közti különbség
Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek el kell mondanod. Nem azt jelenti, hogy nem írhatsz nekem. Dehogyisnem. Nyugodtan tedd meg, ha úgy érzed, tudok segíteni. Itt írhatsz.
De fontos tudnod, hogy a történeted egyes részleteinek a megosztása még nem világosságban járás. Az elszámoltathatóság abban van, hogy valakivel olyan közösségben vagy, hogy ismer téged. Úgy tud igazából erőteljesen imádkozni majd érted.
Valljátok meg egymásnak vétkeiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok! Nagyon hatékony az igaz ember erőteljes könyörgése.
Jak 5:16, SZPA
Nem kell, hogy a Segítőd is ugyanazzal a múlttal rendelkezzen
Amikor keresünk valakit, hogy segítsen, sokszor azt hisszük, csak akkor fog működni, ha ugyanolyan élettapasztalattal rendelkezik. Szerintem ez téves megközelítés. Sok olyan személyt ismerek a környezetemben, akik saját maguk sosem voltak pornófüggők, mégis a legnagyobb irgalommal tudnak emberekkel beszélgetni és imádkozni azért, hogy megszabadulhassanak és hogy az Istennel és az emberekkel való kapcsolatuk helyreálljon.
És itt visszakanyarodunk ahhoz, hogy pontosan mi a célod? A pornóról akarsz csak lejönni? Vagy igazán szabad akarsz lenni, Istennel és emberekkel jóban lenni, teljes életet élni? Annyit mondhatok, amíg az előbbire fókuszáltam, benne ragadtam. Amikor a fókuszom átkerült az utóbbira, eljött a teljes szabadulás a pornótól is, amellett, hogy még soha nem voltam ennyire a „helyemen” az Úrban, az egyházban és a kapcsolataimban.
Ajánlom. Elég nagy jóság. 😉
Keress olyan Segítőt, aki ebben segít neked. Aki szereti Jézust, és aki abban jó példa, hogy folyamatosan keresi az Ő akaratát és egyre közelebb akar kerülni Hozzá.
Arról, hogyan tudtok beszélgetni, és ott mikre érdemes figyelni, ebben a posztban írtam: Lányok kérdezik: Hogy mondjam el, hogy küzdök a pornóval?
Mi nem a Segítőd feladata/felelőssége
Az egyik legfontosabb dolog, amivel fontos, hogy szembenézz: Senki nem tudja ezt a dolgot megharcolni helyetted. Ez a te felelősséged, a te feladatod.
Egyszer hallottam a Hit Filozófiája podcastban Ruff Tibor teológustól, hogy az Úr sem teszi meg helyettünk azt, amit nekünk kell, hiába kérjük. Ez nekem nagyon betalált. Azóta is gondolkodom, hogy valószínűleg azért nem szabadított meg engem a pornótól sokáig Isten – pedig annyiszor kértem – mert azt akarta, hogy kijöjjek a passzív várakozó álláspontból. Ahol ugye tőle vártam, hogy mindent megcsináljon helyettem. Isten ezzel szemben azt akarta, hogy én megtegyem a szükséges lépéseket a szabadulás felé. Azt akarta, hogy nyissam meg előtte a szívemet, hogy be tudjanak gyógyulni a régi sebek. Azt akarta, hogy tudjam, mik azok a cselekedetek, gondolatok, amik rombolják a lelkemet, hogy többé ezeket ne tegyem.
Olvasd el, hogy mit jelent a teljes szabadság: Mikor vagy igazán szabad a pornótól?
Visszakanyarodva, ne várd el a Segítődtől, hogy megfejtse neked az életedet. Nem tudja ő elvégezni helyetted a munkát. Azt neked kell, Isten segítségével.
A másik irreális elvárás, hogy a Segítő folyamatosan álljon rendelkezésre. Ez sajnos nem lehetséges. Nem azért, mert ne lennél nagyon értékes személy, aki megérdemel minden segítséget, hanem azért, mert neki is van élete, ami az elsődleges felelőssége.
Sokszor azt látom, hogy már az is segít, hogyha egy üzenetet küld az ember a Segítőjének, (akár nem is várva azonnali választ). Például: „most épp nagyon magányosnak érzem magam, és kísért a gondolat, hogy az instán rákeressek x hastagre, azért írom, hogy ezzel is fegyelmezzem magamat.” Vagy „a napokban folyamatosan újra és újra x-ről fantáziálok, küzdök én is, de megköszönöm, ha imádkozol értem. És ha van időd, beszélhetnénk?” Vagy, „tegnap megint visszacsúsztam, épp ovulációs időszak van, és nem figyeltem eléggé oda. Majd tudunk beszélni, hogy legközelebb hogyan csináljam?” Beszéljétek meg, hogy mennyi fér bele a Segítődnek.
A harmadik fontos dolog, hogy ha nem vagy őszinte, titkolózol, akkor a saját szabadulási folyamatodat szabotálod.
Önmagában nem a Segítő kapcsolat fog segíteni, hanem az, ahogy növekszel és haladsz előre.
Még egy a végére. Nem a Segítőd a megváltód. Az Jézus Krisztus. Ő benne bízzál, mert az emberek az emberi természet miatt hajlamosak csalódást okozni. Van viszont egy személy, aki sosem változik meg, tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Aki annyira szeretett téged, hogy az életét adta érted. Azért, hogy szabad lehess, meggyógyulhass és azt az életet élhesd, amire teremtettél. Ő Jézus. az úton haladva ne vedd le róla a szemed. Ő melletted lesz, a világ végéig. Megígérte.
Még jövök a témában egy gyakorlati példával, hogy nézhet ki egy Segítő kapcsolat.
Addig itt tudsz többet olvasni:
Lányok kérdezik: Hogy mondjam el, hogy küzdök a pornóval?
Világosságban járás – Miért fontos?
Így mondd el a társadnak, hogy küzdesz a pornóval
A poszthoz felhasználtam ezt és ezt az angol nyelvű bejegyzést.